Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 401-től 420-ig 3147 találatból.

Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres

- Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a román Economiedia.ro gazdasági portál kedden.

Az építkezést 2023 elején kezdik meg, a termelés 2024 második felében indul. A nagyváradi üzemben évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban személygépkocsik és hobbiterepjárók (SUV) számára. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát.

Marosvásárhelyen felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának felújított épületegyüttesét

- Marosvásárhelyen hétfőn felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának a magyar állami támogatással felújított épületegyüttesét.

A református egyház tulajdonában levő ingatlanban a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium működik, melyek együttes diáklétszáma megközelíti a kétezret.

Lelőttek egy izraelit szombat este egy merényletben Hebronban

Egy palesztin merénylő agyonlőtt egy izraeli férfit, és négy másik embert megsebesített szombat este Ciszjordániában, Hebronváros szomszédságában

. A terroristát az izraeli biztonságiak lelőtték - jelentette a helyi média.

A Magyar Posta ideiglenesen bezár 366 postát és leépít 300 munkavállalót

A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be

Csaknem harmincmillió forint értékű csempészcigarettát találtak az ukrán határnál

Csaknem harminc millió forint értékű csempészcigarettát találtak az ukrán-magyar határnál. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zsurk és Gelénes térségében tartottak ellenőrzést a rendőrök és a pénzügyőrök. Egy melléképületben és egy erdős területen összesen 17 ezer doboz, 28 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak - közölték.

Ukrajnai háború - Zelenszkij: megsemmisült az energetikai infrastruktúra több mint egyharmada

- Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát - közölte Volodomir Zelenszkij ukrán államfő kedden egy berlini konferencián, amelyet az ország újjáépítéséről rendeztek.

Az Európai Bizottság és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport közös szervezésű nemzetközi konferenciájára videón bekapcsolódó ukrán államfő kiemelte, hogy nem lehet megvárni a háború végét az újjáépítéssel, hanem minél hamarabb hozzá kell fogni mindannak helyreállításához, amit Oroszország "szisztematikusan lerombolt".

Múzeumot emelnek Izraelben az Einstein-hagyatéknak

- Múzeumot emelnek a Jeruzsálemi Héber Egyetem területén Albert Eisntein hagyatékának elhelyezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet

Az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította a Libanonnal kötött tengeri határmegállapodás elleni beadványokat

Egyhangúlag elutasította az izraeli legfelsőbb bíróság a Libanonnal a földközi-tengeri határokról kötött egyezményt megakadályozni próbáló beadványokat - jelentette a katonai rádió vasárnap.

A megállapodás elfogadása és aláírása ellen négy beadványt nyújtottak be, melyekben a "Lavi" nevű és más jobboldali szervezetek, valamint Itamár Ben Gvír jobboldali parlamenti képviselő követelte, hogy a nemzetközi egyezményt az izraeli parlamentben, a kneszetben, valamint népszavazáson erősítsék meg.

Kevin Spacey-t felmentették a szexuális zaklatás vádja alól New Yorkban

Kevin Spacey amerikai színészt felmentette a szexuális zaklatás vádja alól egy New York-i bíróság - számolt be róla a BBC hírportálja pénteken.

Steele-dosszié: az amerikai esküdtszék ártatlannak mondta ki az FBI félrevezetésével vádolt orosz informátort

Az esküdtszék minden vádpontban ártatlannak mondta ki az FBI félrevezetésével vádolt Igor Dancsenko-t, a 2016-os elnökválasztásba való orosz beavatkozásról szóló magánjelentés, a Steele-dosszié elsőszámú forrását.

Hárommillió dolláros drogfogás az Egyesült Államok déli határán

Az amerikai határvédelem mintegy hárommillió dollár (1,3 milliárd forint) értékű kábítószert foglalt le több intézkedés során az ország déli, Mexikóval szomszédos határszakaszán - számoltak be a hatóságok a hétvégén.

Luz Gabás nyerte az egymillió euróval járó Planeta spanyol irodalmi díjat

- Luz Gabás író nyerte el ebben az évben a legmagasabb, egymillió euró (417 millió forintos) pénzjutalommal járó spanyol irodalmi elismerést, a Planeta-díjat, amelyet 71. alkalommal adtak át Barcelonában.

A Távol Louisianától című történelmi regény egy indián férfi és egy francia nő szerelmi történetét meséli el a 18. századi Észak-Amerikában, abban az időszakban, amikor a ma Louisiánaként ismert francia gyarmat spanyol kézre került.

Bank of England-kormányzó: a vártnál is nagyobb kamatemelésre lehet szükség

A Bank of England valószínűleg az eddig vártnál is erőteljesebb monetáris válaszlépésekkel lesz kénytelen reagálni az inflációs folyamatokra - mondta szombaton a brit jegybank kormányzója.


Paradicsomlevessel öntöttek le egy Van Gogh-festményt környezetvédő aktivisták Londonban

Paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták pénteken a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában.

Azonosították a Barátság kőolajvezeték lengyel szakaszán a szivárgás helyét

Azonosították a Barátság kőolajvezeték lengyelországi szakaszán történt szivárgás helyét, és egyelőre nem találtak külső beavatkozására utaló nyomokat - közölte szerda éjjel a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.

Az első, a többi között a csővezeték torzításának módja alapján tett megállapítások szerint "jelenleg nem ismertek a harmadik személyek beavatkozására utaló jelek" - olvasható a közleményben.

Az amerikai elnök kegyelmet adott a marihuána fogyasztás miatt elítélteknek

Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek.

A Fehér Ház honlapján még csütörtökön megjelent elnöki döntés szerint a kegyelemmel egy időben a marihuána fogyasztás és birtoklás miatt kiszabott ítéletek minden jogkövetkezménye is megszűnik. A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kegyelem csak a hatóanyag egyszerű birtoklása és fogyasztásához kapcsoló ítéletekre vonatkozik.
A kegyelemhez kapcsolódó feladatok végrehajtásáért az igazságügyi miniszter által kinevezett kegyelmi ügyész felel - olvasható az elnöki közleményben, ami felhívja a figyelmet arra, hogy az érintetteknek kérelmet kell benyújtaniuk a kegyelmi igazolásért.

Hitelminősítés - Negatívra rontotta Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA mínusz" államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.

A német liberálisok kitartanak az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítása mellett

Németországban a Zöldekkel ellentétben a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) továbbra is kitart amellett, hogy az energiaválság miatt meg kell hosszabbítani a még működő atomerőművek üzemidejét, és meg kell vizsgálni, hogy vissza lehet-e állítani a termelésbe már kikapcsolt erőműveket.

Koronavírus - A fertőzöttek száma közel 618,04 millió, a halálos áldozatoké 6,546 millió

Világszerte 618 046 731 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 546 805 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adataiból.

Egy nappal korábban 617 879 815 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 546 448 volt.

A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.

Illegális bevándorlás - Csehország ellenőrizni fogja a szlovák határátkelőket

Rendőrségi ellenőrzéseket vezet be Csehország a Szlovákiával közös 27 volt határátkelőhelyen, hogy korlátozzák az illegális bevándorlást - jelentette be Vít Rakusan belügyminiszter kedden reggel a Twitteren.

Az intézkedés egyelőre tíz napig tart, 17 közúti, hét vasúti, valamint három folyami átkelőt érint, és szerda éjfélkor lép érvénybe. Az államhatár átlépése más helyeken nem lesz lehetséges, s a hatóságok ellenőrizni fogják az úgynevezett zöld határt is - olvasható a közleményben.