Megjelent a Nemzeti Közszolgálat Egyetem (NKE) egységes elhelyezését szolgáló, a Ludovika Campus állami beruházás második ütemének előkészítésével kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint gondoskodni kell a hadtudományi és honvédtisztképző speciális bentlakásos képzési központ, valamint a katasztrófavédelmi speciális képzési központ megvalósításáról.
A globális oktatási kihívásokat vitatja meg több mint kétszáz szakember a World Council for Curriculum and Instruction (WCCI) nemzetközi szervezet hétfőn Budapesten kezdődött világkonferenciáján.
Az oktatási kérdésekkel foglalkozó WCCI éves világkonferenciáját 2010 után másodszor tartják Magyarországon, a rendezvényt magyar részről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Pécsi Tudományegyetem szervezte.
- A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) aggasztónak tartja, hogy a legtehetségesebb és legjobb anyagi helyzetben lévő érettségizők közül egyre többen folytatják tanulmányaikat külföldön.
Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője vasárnap Budapesten elmondta, az elitgimnáziumokban érettségizőknél már 30-50 százalék azok aránya, akik külföldi felsőoktatási intézménybe jelentkeztek.
- Létrejönnek a tankerületi központok, összevonják a fenntartói és működtetői feladatokat az állami iskolafenntartónál és differenciált béremelést kaphatnak a pedagógusok - többek között ezt tartalmazza az az oktatási törvényeket módosító csomag, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
Az elmúlt egy évtizedben gyökeresen változott meg a hazai média felépítése és fogalomkészlete - hangsúlyozták a Századvég Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia által jegyzett Médiabefolyásolás - Az új kislexikon című könyv szerdai budapesti bemutatóján a szerzők.
Fel kellene kínálni a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy ha kívánják, akkor működtethessék és fenntarthassák az iskoláikat - jelentette ki Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere a városrész iskolai menzáinak és közösségi tereinek újragondolásáról szóló szerdai konferencián.
A felsőoktatási intézmények saját vagyonáról, a kancellár vétójogáról, a duális képzésről és a sportdoktori fokozatról fogalmazott meg javaslatokat a Magyar Rektori Konferencia (MRK), azt szeretnék elérni, hogy javaslataik rendeleti szintű szabályozásban jelenjenek meg - mondta a testület elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Szerdán 2636 iskola 3586 telephelyén a 6., a 8., és a 10. évfolyam diákjai - a szokásos tanítás helyett - az országos mérés feladatlapjait írják meg.
A mérés - a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve - az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező, így idén 266 562 diák vesz részt benne (a 6. évfolyamon 91 029, a 8. évfolyamon 88 459, a 10. évfolyamon 87 074).
- A Magyar Waldorf Szövetség és az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete levélben kéri a jövő évi költségvetési törvénytervezetet megalapozó javaslat azon pontjainak megváltoztatását, amelyek véleményük szerint az alternatív kerettantervek lehetőségének megszüntetését célozzák.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy egy évvel halasszák el a szakgimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek bevezetését. Egyúttal tiltakoznak az ellen, hogy a szakgimnáziumokban nem tanítanának természettudományos tárgyakat.
Az érdekvédelmi tömörülés közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szakgimnáziumi kerettantervek mind a mai napig nem jelentek meg a Magyar Közlönyben.
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) nem támogatja, hogy a pedagógus béremelés utolsó, 2017. szeptemberi része differenciált legyen, a mértékéről az iskolaigazgatók és a tankerületi vezetők közösen döntsenek - közölte a kar elnöksége pénteken. Az NPK azt is javasolja, hogy a szakgimnáziumok bevezetését egy évvel halasszák el.
A Tanítanék mozgalom és a Magyar Szakképzési Társaság szerint folytatódik "a szakképzés szétverése" Magyarországon.
Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság elnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatójukon kiemelte: először azt gondolták, csak a névtábla átfestését jelenti, hogy a szakközépiskolákat szakgimnáziumokká keresztelik át, de nemcsak erről van szó, hanem komoly tartalmi változtatásokról is.
Az athéni demokráciával, az iszlám vallással, Mária Teréziával és Bethlen István miniszterelnökségével összefüggő feladatok szerepelnek többek között a történelem írásbeli érettségi feladatai sorában az eduline.hu értesülései szerint.Az oktatási portál információi szerint a szerdai történelem érettségin a különböző korszakokban az emberek szociális helyzetét is vizsgáló feladatok kaptak helyet. Időrendben haladva foglalkozniuk kell a diákoknak az athéni demokráciával, az iszlám vallással.
Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból, majd hétfőn a magyar írásbelikkel megkezdődnek az érettségi vizsgák. A ballagás kifejezés a latin eredetű valetans (búcsúzó) szóból származik, maga a szokás pedig a felvidéki Selmecbányáról, ahol az 1870-es években az erdészeti és bányászati akadémia hagyományaként a hallgatók a Ballag már a vén diák kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól - olvasható a http://jelesnapok.oszk.hu oldalon.
Országszerte több mint háromszáz helyszínen, 700 vállalkozás részvételével rendezik meg a különböző szakmákat bemutató Szakmák éjszakáját pénteken, több mint 4000 programon vehetnek részt az érdeklődő fiatalok és felnőttek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Kockás körök megalakítására hívta fel az iskolákat a pénteki kétórás figyelmeztető sztrájk idejére a Tanítanék mozgalom képviselője kedden azt követően, hogy a kormány nem jelent meg a civil közoktatási platform által kezdeményezett egyeztetésen.
- A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) újabb öt évre akkreditálta a magyar állam támogatásával működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) - tudatta hétfői közleményében az egyetem.
A Sapientia EMTE időszakos felmérését 2015 decemberében végezte el az ARACIS 13 tagú szakértői bizottsága, amelynek elnöke Dr. Gheorghe Grigoras, a iasi Alexandru Ioan Cuza egyetem professzora volt, tagjai pedig jeles romániai és külföldi professzorok, valamint az országos hallgatói szervezetek két képviselője.
- Noha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnik, továbbra is az állam tartja majd fenn az iskolákat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
Rétvári Bence elmondta, hogy a kormányzat nem tér vissza a 2010 előtti, önkormányzati fenntartású rendszerhez, a döntéseknek azonban közelebb kell kerülniük az intézményekhez.
- Az Együtt - a Korszakváltó Pártja arra kéri a kormányzatot, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyett alakítson ki életképes, korszerű, évtizedeken keresztül fenntartható rendszert, a döntéseket vigyék a lehető legközelebb az iskolákhoz, az igazgatóválasztás jogát pedig adják vissza a helyi közösségeknek.
Az alapvető jogok biztosa szerint nincsenek összhangban az egyetemek és főiskolák oktatásszervezési ciklusaival azok a határidők, amelyeken belül el kell bírálni a felsőoktatási felvételi eljárással összefüggő jogorvoslati kérelmeket. Ez akadályozza, hogy egy sikeresen fellebbező diák még a képzési időszak kezdete előtt beiratkozhasson.