Pénteken az írásbeli vizsgákkal veszi kezdetét az őszi érettségi időszak, a szóbeli vizsgákat pedig november közepétől tehetik le maturálók. Az idei őszi már a kilencedik érettségi, melyet a kétszintű vizsgarendszer szabályai szerint folytatnak le - tájékoztatott Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára.
Az MNB pénzügyi kultúra fejlesztését célzó kezdeményezése a „Pénziránytű” honlap elindítása, melynek célja a fiatalok számára jegybank-specifikus témakörökben a legfontosabb alapismeretek közérthető átadása. A honlapra látogatók azokról a szempontokról és összefüggésekről is tájékozódhatnak, amelyeket a leggyakoribb pénzügyi döntések során mérlegelniük érdemes.(www.penziranytu.hu)
A Heti Válasz Felsőoktatási rangsor 2008 csütörtökön jelent meg és hét képzést vizsgált. A listavezető intézmények egyik vizsgált képzés esetében sem változtak tavalyhoz képest, többnyire a nagy múltú, tradicionális intézmények diadalmaskodnak, arra is van azonban példa, hogy főiskola vezeti a rangsort. Több kiemelkedő eredmény van és természetesen értékromlás is gyakran mutatkozik.
A nemzetközi átlag alatt marad a magyarországi diplomások aránya az OECD felmérések alapján, a szervezet tagországainak 26 százalékos átlaga mellett a hazai arányszám 17 százalékon áll a 25 és 64 év közötti korosztály szempontjából. Az Oktatási körkép című kiadványban a felsőfokú végzettségűek számának alakulását, a diplomások munkaerő-piaci helyzetét mutatja be a világszervezet.
A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a gyakorlatorientált jogászképzés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Igazságügyi Hivatallal és az Alapítvány a Jogközelítésért és Jogharmonizációért szervezettel. A három fél között létrejött megállapodás ugyanakkor túlmutat az oktatási feladatokon, ugyanis a tervek szerint a jövőben közösen vesznek részt többek között a különböző pályázati programokon is.
A magasan képzett informatikusok hiányából fakadó munkaerő-piaci probléma enyhítésére a NetAcademia Oktatóközpont november elején ezer informatikai szakember képzésébe kezd. A cég IT Factory néven egyéni módszert dolgozott ki a tömeges, mégis minőségi oktatás megvalósítására, melynek technológiai feltételeit hazánk legnagyobb oktatási célú virtuális kiszolgálófarmja teszi lehetővé.
Az idei felvételi során az új pontszámítási rendszer nem szűrt, legfeljebb orientált - hangzott el az Educatio Kht. minapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az idei jelentkezési statisztikák elemzése mellett szó esett a felsőoktatást érintő legfontosabb kérdésekről.
"Ki kell használnunk az európai egységes felsőoktatási térség előnyeit!" - jelentette ki ünnepi beszédében Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki főiskolai tanári kinevezéseket és rektori megbízási okiratot adott át a napokban a Parlamentben.
"Az elmúlt másfél évtizedben alapvető változáson ment át a magyar felsőoktatás, amelynek köszönhetően megnégyszereződött a hallgatók száma" - mondta a szakminiszter, majd hozzátette, hogy ez a mennyiségi átalakulás szükséges és eredményes volt.
"A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009-ben több mint kétszeresére emelkedik a tehetséggondozásra fordítható összeg" - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Társadalom a Tehetség Szolgálatában címmel megrendezett győri konferencián. 2009-től az állampolgárok is felajánlhatják adójuk 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára.
Az elmúlt időszakban a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar több hallgatóját és egy oktatóját is rangos díjakkal, előkelő helyezésekkel ismerték el. A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány kuratóriuma 2008 szeptemberében Harsányi István-díjat adományozott a DE-KTK Pénzügyi és Kontrolling Tanszék oktatójának, Rózsa Andrea egyetemi adjunktusnak.
A pályázati időszak kezdetén, amikor ezermilliárdok válnak elérhetővé, és 200 fölé emelkedett a kiírások száma, nagy szükség van a villámgyors és életképes üzleti tervekkel álmodó és megvalósító szakemberekre - ezzel e megfontolással indít pályázatíró képzést a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF).
Új magánegyetem létrehozásáról kötött szerződést Demszky Gábor főpolgármester és Bojár Gábor, a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke szeptember 15-én. Az információ- és biotechnológiai képzést nyújtó, az Óbudai Gázgyár területén felépülő intézmény a tervek szerint 2010-ben kezdheti meg működését, többek között Rubik Ernő, feltaláló támogatásával.
Száll egy pofon a szélben, csak még nem tudom mikor csattan - mondta idén márciusban, a jelentkezési statisztikák ismerete előtt Kuna Tibor, a Young & Partners vezető tanácsadója. Az EduPress-nek most úgy fogalmazott, az első pofon elcsattant, és megbukott az első intézmény.
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - kilenc partner alkotta konzorcium vezetőjeként – példa értékű európai uniós projektet valósított meg.
Az 546 ezer euró költségvetéssel és mintegy 410 ezer euró támogatással megvalósított projekt témája CNC forgácsoló és opto-mechatronikai műszerész képzések előkészítése és megvalósítása Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, fiatal munkanélküliek számára.
Tanévnyitó körutazásra indultak az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, munkatársai. Azon települések iskoláit látogatták meg, ahol eljárást kezdeményeztek a roma gyerekek szegregált oktatása miatt. Azt vizsgálták meg, hogy külön osztályban, melléképületben vagy tagépületben tanulnak-e a roma diákok és, hogy külön vagy együtt tartják-e a tanévnyitó ünnepséget a roma és a nem roma gyerekeknek.
Augusztus 28-án tárgyalja Debrecen képviselő testülete a "Közalkalmazotti létszám megállapítása a 2008/2009. nevelési-oktatási év feladatainak tükrében a közoktatási és a gyermekvédelmi intézményekben" című előterjesztést.
A testület elé kerülő anyagot a nagy érdeklődésre való tekintettel az alábbiakban közöljük.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 153/2007. (VI. 21.) Ö.h.-val Turcsányi Jánost 2007. augusztus 01. napjától 2012. július 31. napjáig megbízta a Povolny Ferenc Szakképző Iskola magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
Turcsányi János 2008. augusztus 01. napjával közalkalmazotti jogviszonyának megtartása mellett lemondott magasabb vezetői megbízásáról.
A 2008-as felvételi eljárásban megállapított ponthatárok szerint már 40 százalékos középszintű érettségi teljesítménnyel is bekerülhettek a fiatalok a felsőoktatásba. Ez egy százalékkal magasabb eredmény egy kettes vizsgánál, azaz éppen eléri a hármas érdemjegyet. Így számolva a jelentkezők mindenféle többletpontra jogosító jogcím nélkül, hármas érettségivel olyan alapszakokra is bejuthattak, mint kereskedelem és marketing, kommunikáció és médiatudomány, nemzetközi gazdálkodás vagy gépészmérnök.
A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete és a Generative Linguistics in Eastern Europe (GLEE) nevű európai szervezet rendezésében július 28-án megkezdődött az Eastern Generative Grammar Summer School (a továbbiakban: EGG) elnevezésű, kéthetes nemzetközi nyelvészeti nyári egyetem Debrecenben.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok hivatalos közzétételére előreláthatólag július 24-én este a www.felvi.hu-n kerül sor, de a weboldalon a jelentkezők saját pontjaikat már megtekinthetik. A ponthatár-megállapítást követően az Oktatási Hivatal, illetve - felvétel esetén - az illetékes felsőoktatási intézmény a jelentkezőket levélben is értesíti -adta hírül az Educatio Kht.