A társadalomtudományi mesterszakok közül a Zsimond Király Főiskola korábban elfogadott vallástudományi mesterszakja mellett, az idén debütáló politikatudomány mesterszak a legfontosabb új társadalomtudományok egyike - mondta Dr. Bayer József, a szak felelőse. Politikatudomány mesterképzésen a főbb ismeretkörök tartalmazzák a politikai filozófiát és eszmetörténetet, a kutatás módszereit, a nemzetközi kapcsolatok elméletét, Európa-tanulmányokat, összehasonlító alkotmánytant, közigazgatástant.
Az MSZP arra kéri az oktatási tárcát, vizsgálja meg, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók az alapképzés után olyan használható tudást szereznek-e, amellyel el tudnak helyezkedni, és hogy a felsőoktatási intézmények rendelkeznek-e a felvett hallgatók színvonalas oktatásához szükséges kapacitással.
Még másfél hétig, augusztus 13-ig lehet pótfelvételikre jelentkezni: az újabb lehetőséggel azok élhetnek, akik nem jutottak be sehová, vagy esetleg idén még nem is jelentkeztek. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium döntése értelmében a felsőoktatási intézmények kiegészítő (K) képzéseket is meghirdethetnek, így a napokban ezekkel bővült a ponthatárok megállapítása után közzétett és a napilapokban is megjelent lista.
Az idén sem lesz olcsó a szeptemberi tanévkezdés: az elsős kisdiákok szüleinek legalább 20-25 ezer forintos költséggel kell számolniuk a tankönyvek, tanszerek beszerzésekor - derül ki az MTI kérésére összeállított adatokból. A közoktatásban több mint 1 millió 381 ezer diák ül be szeptember 3-án az iskolapadba, ez egyébként 3 ezres csökkenést jelent.
Több ponton módosul a szeptemberi tanévkezdésre a közoktatási törvény: eltörlik a különdíjazás nélküli órákat, bevezetik a szakiskolások és szakközépiskolások esetében a pályakövetési rendszert, s változik a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fogalma is - közölte az oktatási tárca.
Az idén egyetemre, főiskolára jelentkezők 74 százaléka, összesen 81.043 felvételiző tett sikeres felvételit, idén is a gazdálkodási és menedzsment szakosok lesznek a legtöbben, míg az egyetemek közül az ELTE fogadja a legtöbb gólyát - derült ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az intézmények által levezényelt szerdai ponthatár-húzás után.
Ma este nyolc óráig kell várniuk a diákoknak, hogy megtudják, sikerült-e bekerülniük valamelyik egyetemre vagy főiskolára: ekkor kerülnek nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárok. A felsőoktatási intézmények délben hagyják jóvá a döntéseket a pontszámokról.
Szerdáig van lehetőségük pótolni a felsőoktatásba jelentkezőknek azokat a dokumentumokat - bizonyítványmásolatokat, többletpontokról szóló igazolásokat -, amelyeket a jelentkezés leadásakor nem csatoltak a jelentkezési lapjukhoz vagy amelyeket időközben szereztek meg - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) az MTI-vel.
A hét partneregyetem az Európa Tanácshoz pályázott, hogy létrejöhessen a közös képzés. Az egyedülálló európai uniós projekt új távlatokat nyithat a közös képzések terén. A képzés magas színvonalát garantálja az is, hogy a hét különböző egyetem oktatói minősített oktatók.
A képzés jellegzetessége és újdonsága az átjárhatóság, azaz a hallgató bármelyik partnerintézménybe is jár, jelentkezhet a közös képzésre.
Módosította a parlament a tankönyvpiac rendjéről, a közoktatásról, a felsőoktatásról szóló törvényt hétfőn. Ugyancsak elfogadta a Ház a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükségessel törvények módosításáról szóló jogszabályt.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem támogatja a hétfőn zárószavazásra kerülő felsőoktatási törvényt, a tárca vezetője ugyanis a szavazás előtti módosító indítványában olyan alapvető változtatásokat javasol, amelyek a HÖOK számára elfogadhatatlanok - közölte Miskolczi Norbert.
A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja, hogy szcientológus módszerek érvényesüljenek a magyar oktatási rendszerben, ezért felszólítja Hiller István oktatási és kulturális minisztert, hogy haladéktalanul változtassa meg a minisztérium azon korábbi döntését, amely teret biztosít a pedagógus-továbbképzésben a több nyugat-európai országban vallásként el nem ismert, nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő szektának.
Az USA-hoz és Hollandiához képest Magyarországon kétszer annyi tanítási óra elvégzése szükséges a diploma megszerzéséhez, ehhez a tanároknak kétszer annyi órát kell tartaniuk és ehhez kétszer annyi tantermet kell az egyetemeknek biztosítaniuk, ezért csökkenteni kellene az óraszámot - olvasható egy egyetemi tanár felvetése az ÉS-ben. A Budapesti Műszaki Főiskola rektora részben egyet ért a felvetéssel, a Szent István Egyetem rektora szerint azonban nem ilyen módszerekkel kell javítani a felsőoktatáson.
Az oktatás és a kultúra fejlesztése lehet a magyar versenyképesség kulcsa, a jövő fejlődésének záloga - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden Budapesten. Hozzátette: mivel Magyarországnak nincsenek olajmezői, aranylelőhelyei, viszont rendelkezünk a sajátosan magyar innovációs- és állandó megújulási képességgel, ezért a legnagyobb kihívás, hogy ezt a tehetséget hogyan tudjuk a versenyképesség szolgálatába állítani.
Emelt szintű szóbeli vizsgákkal folytatódnak csütörtöktől hat napon át az idei érettségi vizsgák - mondta Gál J. Zoltán államtitkár a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón. Kiemelte: az új vizsgarend bevált, ezt mutatják a kétszintű érettségi rendszer bevezetése óta eltelt három év tapasztalatai.
A Diákhitel Központ (DK) Zrt. az idén mintegy 25 ezer új hiteligénylőre számít, így ügyfeleinek száma az év végére meghaladhatja a 255 ezer főt - derül ki a társaság BÉT honlapján közzétett éves jelentéséből. A felsősoktatásban tanulók mintegy egyharmada így továbbra is a DK ügyfele lesz.