Oktatás

Eredmények megjelenítése 1181-től 1200-ig 1280 találatból.

Hogyan számítják a tandíjat?

Oktatás - 2006-11-16

Az Országgyűlés a 2006. évi nyári ülésszakán fogadta el – a felsőoktatási törvény módosításaként – a tandíj bevezetését a 2008. szeptemberi tanévkezdettől, a felsőfokú tanulmányokat 2007-ben kezdő hallgatókra.

Megszüntetnék az államilag finanszírozott esti és levelező képzést?

Oktatás - 2006-11-15

Mégis bővítenék a gazdasági tanácsok jogkörét, megszüntetnék a hallgatói juttatások évenkénti emelésének garanciáját, csökkentenék a nem állami iskolák támogatásában az állami forrásokat, szűkítenék az ingyenes tankönyvre és étkezésre jogosultak körét.

A nagy egyetemek vihetik az összes államilag finanszírozott helyet

Oktatás - 2006-11-15

Négy-öt nagy magyar egyetem viheti el az összes magyarországi állami finanszírozású helyet - írja a Magyar Hírlap egy kormányzati előterjesztésre hivatkozva, amely a napilap birtokába került. A bölcsészképzésben az ELTE, a pécsi, a szegedi és a debreceni egyetem lehet a befutó.

 Vitatott helyzetben az egyházi iskolák

Oktatás - 2006-11-14

Az egyházi iskolák állami juttatásairól évek óta vita folyik, amely várhatóan nem fog csitulni a magyar-vatikáni szerződés felülvizsgálatával, melyre egy hétfős testületet kért fel a kormányfő.

Szakmai tanácskozás a felsőoktatás kommunikációjáról

Oktatás - 2006-11-14

Hiller István nyitja meg a Felsőoktatás Nyilvánossága Konferenciát november 17-én, Budapesten. A rendezvényre a felsőoktatás pr-, marketing és sajtókommunikációs munkatársait várja a szervező Educatio Press Magyar Oktatási Hírügynökség. A konferencián indítja el országos tájékoztató roadshow-ját a felsőoktatási reformról az Oktatási és Kulturális Minisztérium.

Csak a vizsgára kell bejárni

Oktatás - 2006-11-13

Távoktatási programot is díjaztak a Minőség Világnapján a Művészetek Palotájában. A főiskolai tananyag csak az interneten elérhető, a hallgatóknak pedig a konzultációkra sem kötelező bejárni.

Audi Hungaria Intézet a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen

Oktatás - 2006-11-11

Folytatjuk magyarországi beruházásainkat - jelentette ki Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke pénteken, amikor az Audi Hungaria Intézet létrehozásáról írt alá megállapodást a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen (BMGE).

Módosulnak egyes szakképzési és felnőttképzési  törvények

Oktatás - 2006-11-11

A szakképzési és felnőttképzési rendszer összevonásáról határozott a kormány. A  szakképzés irányítása a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz kerül. Az oktatási és kulturális miniszter, valamint a szociális és munkaügyi miniszter megegyezett az iskolai rendszerű szakoktatáshoz és szakképzéshez kapcsolódó egyes feladatok megosztásáról.

Kevesebb bölcsészt, pedagógust és jogászt képeznek jövőre

Oktatás - 2006-11-09

Jövő tanévtől 56 ezer hallgató vehet részt államilag finanszírozott képzésben - jelentette be Hiller István szakminiszter a kormány szerdai ülését követő tájékoztatón. Elmondta: az érettségizett diákok létszáma és az államilag finanszírozott hallgatók száma között egy 68 százalékos arányszámot határoztak meg.

Miért járnak a felnőttek suliba? - Felmérés a felnőttképzési piac hallgatói szokásairól

Oktatás - 2006-11-08

Átfogó felmérést és elemzést végzett az OKLEVEL.HU Országos Jelentkezési Központ a felnőttképzési piac hallgatói szokásainak alaposabb megismerése céljából. A felmérésben 250 hallgató válaszai kerültek elemzésre. Az eredmények közzétételével a felnőttképző intézmények és cégek munkáját igyekszik megkönnyíteni a központ

Nő az OKM költségvetése jövőre

Oktatás - 2006-11-04

Az oktatási és kulturális tárca költségvetési támogatása az idei 397 és fél milliárd forintról majdnem 402 milliárd forintra nő 2007-ben. A minisztérium, illetve a területhez tartozó intézmények ezzel együtt az ideinél több bevételre is számíthatnak, összesen több mint 223 milliárd forintra. A megemelt keretből a képzés színvonalán javítanának a felsőoktatásban.

Egyetértés a részhozzájárulás bevezetéséről a rektorok és a szaktárca között

Oktatás - 2006-10-20

Egyetért a fejlesztési részhozzájárulás (fer) bevezetésével a felsőoktatásban a Magyar Rektori Konferencia elnöksége és az oktatási tárca - mondta Hiller István szakminiszter, a plénum rendkívüli ülését követően.

Péntektől kezdődnek az őszi érettségi vizsgák

Oktatás - 2006-10-19

Péntektől kezdődnek az őszi érettségi vizsgák, a mostani vizsgaszezonban 12788 diák tesz emelt, illetve középszintű érettségit - közölte a szaktárca.

Keretszámok itthon és külföldön

Oktatás - 2006-10-17

Jövőre több hallgatót vesznek fel informatikai és természettudományos képzésekre, de kevesebben tanulhatnak bölcsésznek és tanárnak. Magyarországon évente, szakcsoportok szerint határozzák meg a hallgatói keretszámokat, míg külföldön egyre inkább a diplomázók után fizet az állam a felsőoktatási intézményeknek.

MSZP: A hallgatók és a kormány céljai azonosak

Oktatás - 2006-10-16

Ha a hallgatói érdekképviseletek jobb ösztönző rendszert tudnak ajánlani a tandíjnál, az megfelelő tárgyalási alap lehet - közölte Tatai-Tóth András. Az MSZP szakpolitikusa szerint a hallgatók reformkövetelései és a kormányprogram között nincs lényeges különbség. A Fidesz emlékeztetett: a HÖOK nem szimpátiatüntetésre, hanem tiltakozásra készül.

Új gazdasági rend az egyetemen

Oktatás - 2006-10-11

A Debreceni Egyetem a gazdasági működéséhez szükséges stratégiák kidolgozása és pénzügyi folyamatok hatékonyága javítása érdekében olyan reformot hajtott végre, melynek eredményeként az eddig több rendszerben végzett tevékenységeket automatizálta és összevonta.

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Oktatás - 2006-10-05

A tanítási időkeret szabályozása miatt Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - jelentette be Kerpen Gábor elnök. Az érdekvédők szerint a közoktatási törvény vonatkozó passzusa a táppénzen lévő pedagógust duplán sújtja - hangzott el a InfoRádióban.

A Debreceni Egyetem tíz éve

Oktatás - 2006-10-01

Kétszer annyi kar, mint a megalapításkor, hatszoros költségvetés, dinamikus fejlődés. Egyetlen tudósításban nem lehet visszaadni, mi minden történt Debrecenben az egyetemek és főiskolák környékén, tíz élv alatt. Az egységes egyetemmé válás mozzanatait elevenítették fel pénteken az egyetem központi aulájában.

Hatszázmillió forint a bölcsészképzés fejlesztésére  

Oktatás - 2006-09-28

Mintegy hatszázmillió forintot fordíthat összesen európai uniós forrásból 13 egyetem és főiskola konzorciumként a bölcsész tananyag megújítására. A témában kétnapos konferenciát rendeznek a fővárosban - tájékoztatott az oktatási és kulturális tárca.

Doktoravató a Debreceni Egyetemen 

Oktatás - 2006-09-16

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kara orvosdoktorokat avat szeptember 16-án, szombaton. A végzettek névsorát alább ismertetjük.