Olvastuk

Eredmények megjelenítése 2221-től 2240-ig 2806 találatból.

Több ezer önkéntes a református szeretetszolgálat Szeretethíd-programjain

Olvastuk - 2012-05-15

Eddig több mint háromezer önkéntes jelentkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) május 18-19-i Szeretethíd nevű akciójára. Az első nap Budapesten, míg másnap Debrecenben osztanak szét süteményeket a rászorulók közt és rendeznek különféle programokat.

BBC-felmérés: meredeken romlik az EU és az európai országok megítélése a világban

Olvastuk - 2012-05-11

Jelentősen csökkent az Európai Unióról és az európai országokról kedvező véleményt vallók aránya a világban a BBC Világszolgálatának pénteken ismertetett idei globális felmérése szerint.

Felverjük az erdő csendjét!

Olvastuk - 2012-05-09
Egyesületünk, 2012. május 20-án 3. alkalommal rendezi meg Nagyerdő piknik című rendezvényét. Ennek keretében zárt, biztonságos tárolásra alkalmas hulladékgyűjtőket, információs táblákat és 2 db esőbeállót helyezünk ki a Békás-tó környezetében. Önkéntesek jelentkezését várjuk, akik alkotó módon szeretnének hozzájárulni a Nagyerdő szépüléséhez.

A monetáris tanács nem tárgyalt az alapkamatról

Olvastuk - 2012-05-08

A Monetáris Tanács meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását kedden, miközben áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Francia elnökválasztás - A teljes francia sajtó üdvözölte Hollande győzelmét

Olvastuk - 2012-05-07

A teljes francia sajtó, még a jobboldali is üdvözölte hétfőn a szocialista Francois Hollande előző napi elnökválasztási győzelmét. A Le Figaro, amely a kampányban nyíltan támogatta a jobboldali Nicolas Sarkozyt, címlapján a megválasztott államfő fotójával, rajta "Francois Hollande az elnök" felirattal jelent meg.

Balog Zoltán életrajza

Olvastuk - 2012-05-04

Orbán Viktor kormányfő elfogadta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerdán benyújtott lemondását, és a tárca új vezetőjének Balog Zoltánt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát kérte fel. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának életrajza:

Bajnokok Ligája - Drámai csatában jutott döntőbe a Bayern München

Olvastuk - 2012-04-26

A Bayern München lesz a Chelsea ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjában: a német együttes az elődöntő szerdai visszavágóján, 2-1-es végeredményt követően büntetőkkel búcsúztatta a Real Madridot.

 A döntőt május 19-én éppen a Bayern otthonában, a müncheni Allianz Arénában rendezik.

Bombariadó miatt leállt a debreceni villamosforgalom

Olvastuk - 2012-04-24

Egy ismeretlen telefonáló kedd délután robbantással fenyegette meg a Debrecenben közlekedő villamosokat, így az üzemeltető leállította a szerelvényeket - mondta el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa az MTI-nek.

Gigantikus vízkészleten ül Afrika

Olvastuk - 2012-04-23

- Több millió afrikai nem jut ivóvízhez, a földrészt sorozatos aszályok sújtják, miközben a drága nedű ott van a lábuk alatt - mutatja a földalatti vízkészletekről eddig készített legrészletesebb térkép, amelyet brit kutatók állítottak össze.

Tarnai Richárd kormánymegbízott: a járások "mini kormányhivatalok" lesznek

Olvastuk - 2012-04-19

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője szerint a januártól működő járási hivatalok gyakorlatilag olyan "mini kormányhivatalok" lesznek, ahol a jelenleginél jobb és hatékonyabb ügyintézést tudnak majd nyujtani az állampolgároknak.

Német, svájci és lengyel lapok Áder jelöléséről

Olvastuk - 2012-04-17

Áder János államfővé jelöléséről írt a Berliner Zeitung című baloldali német lap, a Die Welt című német konzervatív lap, a Neue Zürcher Zeitung című liberális konzervatív svájci lap és a Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap, míg a Die Welt az új magyar alkotmányt méltató vendégkommentárt közölt, a Der Standard című osztrák liberális napilapnak az Európai Unió válságáról, az erősödő populizmus elleni fellépés lehetőségeiről beszélt Heinrich August Winkler neves német történész, a La Croix című francia katolikus újság pedig a magyar felsőoktatási reformról közölt terjedelmes riportot.

Fizess paraszt! Spekulációs adóból sárgacsekk-adó

Olvastuk - 2012-04-13

Ilyen csak az Orbán-rezsimben lehet: sárga csekkek, automatás kézpénzfelvétel valamint rezsi és járulék átutalások után fizethetnénk adót. Az Orbán-Habony-Matolcsy trió képes még a legjobb, legalaposabban kiszámolt adónem ötletét is pillanatok alatt torzszülötté változtatni.

Az [origo] információi szerint kormányunk új adónemet készít elő, mégpedig egy olyat, amit mindannyian emlegetni fogunk, ha valóban bevezetik.

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep

Olvastuk - 2012-04-06

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep, az év egyetlen böjti napja, amelynek végén a legtöbb református és evangélikus gyülekezetben úrvacsorát osztanak a lelkészek - mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének nyugalmazott főmunkatársa pénteken az MTI-nek.

SocGen: Nem lesz IMF-megállapodás, jöhet a 320 forintos euró

Olvastuk - 2012-04-04

Kisebb a valószínűsége az IMF megállapodásnak, mint annak, hogy egyáltalán nem lesz megállapodás – állítja a Société Générale, a nagy francia bankház fő stratégája, aki a feltörekvő piacok szakértője.

Benoît Anne az alapblog.hu–nak adott interjúban annak ellenére fenntartja az elemzői csapata által képviselt negatív véleményt, hogy időközben Fellegi Tamás Washingtonban tárgyal az IMF-nél, és az Európai Unió illetékesei már tanulmányozhatják a magyar kormány hivatalos válaszait az Unió által támasztott feltételek teljesítéséről.

Emelkedik a benzin ára, új 95-ös csúcs

Olvastuk - 2012-04-02

Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra kerül, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Schmitt-ügy - Hajnalban kiengedték az első tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról

Olvastuk - 2012-03-31

Hajnali kettő körül engedték ki az első, még pénteken este a Szabadság hídról előállított tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról. Tálos Lőrinc az MTI-nek megerősítette: az illetőt négy társával együtt közlekedési szabálysértéssel gyanúsították meg.

Szávay Ágnes visszatér és indul az olimpián

Olvastuk - 2012-03-30

Szávay Ágnes tízhónapos kényszerszünet után áprilisban visszatér a teniszpályákra és indul a nyári ötkarikás játékokon Londonban.

 

    A magyar játékos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy gerincsérülése sokat javult és a következő hónapban több versenyen játszik.

    A 23 esztendős magyar teniszező öt WTA-tornát nyert egyesben, pályafutása legjobbjaként 2008. április 14-én a 13. volt a  világranglistán.

Luxusszállókban szálltak meg drogcsempész kéregetők

Olvastuk - 2012-03-29

Koldusból luxusszállók vendégévé lépett elő csapatnyi kéregető Romániában, ami szemet szúrt a rendőrségnek, és kiderült, hogy kábítószer-csempészés leplezése okán részesültek ötcsillagos kényeztetésben.

Economist: Schmitt más országban már a lemondását írná

Olvastuk - 2012-03-28

 „Másolt, de nem plagizált" – ezzel a címmel közölt cikket Adam LeBor, a brit gazdasági hetilap magyarországi tudósítója kedden a Schmitt Pál kisdoktori értekezése körül kialakult helyzetről, és az öttagú bíráló bizottság kedden nyilvánosságra hozott beszámolójáról.

Nyílt levél vidékről Orbánnak: Megalázva érezzük magunkat          

Olvastuk - 2012-03-24

Az emberei a nyilvánosság előtt egyszerűsítést ígértek a vidékfejlesztési programokban, közben az ellenkezőjét teszik és lejáratják az egész Fidesz-KDNP kormányt – állítja a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében a LEADER program pápai akciócsoportjának elnöke. A vidékfejlesztési területen dolgozók körében nagy figyelmet kiváltó levél sunyi tolvajokról, le nem folytatott vizsgálatokról és betarthatatlan eljárásrendről panaszkodik Orbánnak, azt állítva, hogy két év után azok is megalázottnak és csalódottnak érzik magukat, akik az előző ciklusban kiálltak a Fidesz mellett.