A Sme című liberális szlovák napilap csütörtöki kommentárjában bírálja a magyar kormánynak azt a döntését, hogy a külhoni magyar óvodásoknak és iskolásoknak juttatott oktatási-nevelési támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelőtől csak az OTP-ben nyitott számlára lehet felvenni.
Orbán Viktor Lovasberényben bejelentette, hogy 77 százalékról 73 százalékra csökken az államadósság a GDP-hez mérve október-novemberben. A Fitch ennél magasabbra jósolja az államadósságot az év végére, és a kormány saját mutatószáma szerint jelenleg „csak” 76,1 százalék az ország adóssága.
A kormányfő ragaszkodik az egyéni számlás rendszerhez és az alapnyugdíj bevezetéséhez - a fura magyar modell 1,3 millió embert írhat ki végleg a nyugellátás rendszeréből. Az NGM-ben több tervezet is készül a nyugdíjkassza megreformálásáról, ezek közül az egyik legkonkrétabb munkaanyag kiszivárgott.
Hétfőig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra, a jelenlegi rendszerben az október-novemberi időszakban nemcsak a tavaszi sikertelen vizsgák javíthatók ki, hanem úgynevezett előre hozott érettségit is lehet tenni.Az Oktatási Hivatalnak a kormányportálon pénteken közzétett tájékoztatója szerint 2010-ben a vizsgák 54 százaléka volt előre hozott, 17 százalékuk úgynevezett rendes érettségi, s csupán 13 százalékuk volt javítóvizsga.
Egyetlen délutánjuk maradt a jegyzőknek, hogy intézkedjenek az úgynevezett "Alaptörvény Asztala" felállításáról a polgármesteri hivatalokban és körjegyzőségeken - olvasható az atv.hu-n.
A Bács-Kiskun megyei jegyzők nem sokkal szerdán dél előtt kaptak egy leiratot a megyei kormányhivataltól, mely szerint intézkedniük kell az "Alaptörvény Asztalának" felállításáról.Az Európai Unió új kelet-európai tagállamai az euróválság során erőteljesen konfrontatív taktikát választottak Németországgal és Franciaországgal szemben – írja a Die Presse.
A bécsi lap szerint Petr Necas cseh miniszterelnök hétfőn hangsúlyozta, hogy országa számára nem kötelező az euró bevezetése. A szlovák parlament elnöke pedig közölte, hogy elutasítják az EFSF 780 milliárd euróra történő felemelését.Menekülnek a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz lojális civilek Líbiából - tapasztalták az MTI Hírcentrum munkatársai pénteken a Líbiát és Tunéziát elválasztó határon.
A két országot elválasztó határon jelentős torlódás volt Tunézia felé, amikor a Hírcentrum munkatársai ott jártak. A helyszínen egy neve elhallgatását kérő helyi ENSZ-alkalmazott arról tájékoztatott, hogy a "kadhafista civilek" menekülnek az országból. Hozzátette, elsősorban azok hagyják el szülőhazájukat, akiknek van pénze újrakezdeni az életet a szomszédos államban.
Nincs szándékában eladni a Munkácsy-trilógia részét képező Ecce homo című képet a tulajdonos Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak - írta szerdán Bodó Sándor megyei közgyűlési elnökre hivatkozva a Hajdú-bihari Napló.
Bocsánatot kér Gyurcsány Ferenctől korábbi "indulatos szavaiért" Stadler Mária, aki az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta: soha nem kívánta a volt miniszterelnök halálát.
Nem járnak a villamosok augusztus 21-22-én Debrecenben, mert a pályaépítés olyan szakaszhoz érkezik, amikor szükség van a forgalom leállítására - mondta el a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója szerdai városi sajtótájékoztatóján. Nagy Attila közölte: a pályaépítés egyik legnehezebb szakasza következik.
A kormánypárton belüli egyeztetési gondok miatt csúszik az új önkormányzati törvény megvitatása. Lapunk úgy értesült: két témakör rendezési tervei körül folynak a legnagyobb viták, valószínűleg ezek eredményezték a csúszást.
Augusztus végére feláll a Nemzeti Eszközkezelő és nem változik a 15 százalékos árfolyam-különbözeti garancia mértéke - hangzott el mások mellett a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítése ügyében tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Következetlenség rontja le a Financial Times Magyarország-bírálatát címmel olvasói levélben reagált a magyar kormány kedden a londoni gazdasági napilapban négy nappal korábban megjelent, őt bíráló szerkesztőségi cikkre.
"Kérdéses, milyen alapállásból bírálta az FT (pénteki számában közölt szerkesztőségi cikkében) a Fidesz vezette magyar koalíciós kormányt" - áll a levélben, amelyet Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár jegyez.
Kósa Lajos az idei vagyonnyilatkozata szerint összesen több mint 236 ezer svájci frankkal tartozik. A kommunista hazaáruló bitangoknak hogyan sikerült a jobboldal erős emberét ilyen csúnyán megvezetniük?
Két németországi napilap, a Süddeutsche Zeitung és a Berliner Zeitung egyaránt kommentárban foglalkozott kedden a magyar belpolitikai helyzettel.A liberális Süddeutsche Zeitung az Éljen Kína! Felejtsétek el Európát! című írásában Alex Rühle az alcímben azt hangoztatta, hogy Orbán Viktor autoriter állammá alakítja át az országot, az EU pedig szemléli a dolgokat - fogalmazott a szerző.
Hárommillió forintot és járulékait követelik Bayer Zsolttól egy elvesztett nem vagyoni kártérítési per következményeként. Az összeget többek között az újságíró Suzukijának lefoglalásával hajtaná be a végrehajtó – tudta meg a hvg.hu. Bayer szerint a tőle követelt pénzt nem neki kellene kifizetnie, hanem kiadójának.
A világ első szögmérője lehet az a 3400 éves tárgy, amely egy óegyiptomi építész sírkamrájából került elő.
Kha a XVIII. dinasztia (Kr.e. 1440-1350) korában irányította három fáraó - II. Amenhotep, IV. Thotmesz, és III. Amenhotep sírkamrájának építését a Királyok völgyében - olvasható a New Scientist (http://www.newscientist.com) tudományos hírportálon.
Az amerikai befektetők a kincstárjegyek helyett alternatív befektetési lehetőségeket keresnek, a The New York Times összefoglalója szerint az adósságkorláttal kapcsolatos aggodalmak fokozódnak.
A lap szerint sok befektető a vállalati kötvények mellett dönt a hagyományosan menedéknek számító arany és svájci frank mellett.
Sárga tengeralattjárót fabrikált egy 73 éves brit nyugdíjas a hajdani Beatles zenekar tiszteletére és nagyon szeretné, hogy Ringo Starral lemerülhessen a járműben.
A Beatles egyik nagy slágere volt a Yellow Submarine - Sárga tengeralattjáró című dal, külön rajz(mozi)film is született azonos címmel.