A régióban egyedüliként Magyarország tart ki a populista politika mellett, a többi országban a válság okozta mélyrepülés véget vetett az üres ígéretek hangoztatásának, s a kormányok hozzáláttak a komoly költségmegszorító intézkedésekhez – írja a Financial Times tegnapi kelet-közép-európai befektetési mellékletében.
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén elfogadta az új uniós energiastratégiára vonatkozó ajánlásait. A jelentés - összhangban az Európai Bizottság Energia 2020 stratégiájával és infrastruktúra prioritásaival - felhívja a figyelmet, hogy az egységes piac megvalósításához átütő strukturális változásokra és jelentős mértékű infrastrukturális beruházásokra van szükség.
Több mint 300 szabálysértési eljárás indításáról, folytatásáról vagy lezárásáról jelentett be döntést szerdán az európai uniós szerződések tagállami betartásáért is felelős Európai Bizottság, ezek közül négy környezetvédelmi és mezőgazdasági témájú határozat Magyarországot is érinti.
Magyarország komoly hitelességi deficittel küszködik, amely elsősorban az előző kormányok tevékenységének következménye - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kopits György. A Költségvetési Tanács elnöke egyetért azzal, hogy a mostani kabinet célja az adósságráta csökkentése, de ehhez olyan intézkedések kellenek, amelyek nem szerepelnek a jövő évi büdzsé tervezetében.
A médiatörvény tartalomszabályozással foglalkozó fejezeteiben engedélyezik a termékelhelyezést, bevezetnek még egy korhatárkarikát, bár nem kell feltétlenül kirakni – írja az Index. Betiltják a túl hangos reklámokat, és szabályozzák, hogy mindenki láthassa a fontos meccseket.
Abban az esetben, ha a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) nem kap garanciát a parlamenti többség működőképességére, kilép a bukaresti kormányból - olvasható az RMDSZ november 6-án hozott döntése a Magyar Nemzetben. Markó Béla elnök szerint az oktatási törvény elfogadása, vagyis az oktatási reform megvalósítása nélkül nem folytathatják a kormányzati együttműködést, mivel nem teljesülne a szövetség alapvető feltétele.
Közel 530 milliárd forintot „hoznak vissza” jövőre az államkasszába a magánnyugdíj-pénztáraktól visszalépők, legalábbis a kormányzati számítások szerint. A 2011-es költségvetés tervezetéből kiderül: a járulékok átirányítása mellett – amely a már sokat emlegetett 360 milliárd forinttal javítja a tb-alapok, ezen keresztül pedig a büdzsé helyzetét – további 529 milliárd forint kerülhet át az államháztartásba akkor, ha a tagok mintegy fele visszatér az első pillérhez.
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport (BA) ellen kifizetetlen számlái miatt – jelentette be Veres István, a konzorcium szóvivője. A szóvivő tájékoztatása szerint a Zóna két éve végez szolgáltatást a BA-nak, az erről benyújtott számlákat azonban a reptér üzemeltetője nem fizette ki. Hozzátette: néhány millió forintnyi öszszegről van szó. Az ügyben állítása szerint a Zóna többször is megkereste a BA-t, ám ennek nem lett eredménye, ezért kezdeményezték a cég felszámolását a Fővárosi Bíróságon.
Az Alkotmánybíróságot a korábbi parlamenti ciklusokban ért kritikák soha nem az intézmény autoritása, jogköre vagy létjogosultsága ellen szóltak. A második Orbán-kormányt megelőző húsz évben kizárólag szakmai alapon támadták az AB egy-egy konkrét döntését a politikusok – áll a Policy Solutions belpolitikai háttérelemzésében.
Koreai-magyar csúcstechnológia egy új budapesti laboratóriumban a rákkutatás a és az idei Nobel-díjjal jutalmazott grafénkutatás szolgálatában.
A Koreai Köztársaság Magyarországon építi ki tudományos kutatásainak európai hídfőállását. Az ázsiai állam évi 132 millió forintot ad közös laboratórium létesítésére a daganatok, a diabétesz és az idegrendszer megbetegedései ellen az MTA Enzimológiai Intézetében, és az anyagtudomány legígéretesebb ágának tekintett grafénkutatásokra az MTA Műszaki és Fizikai Anyagtudományi Kutatóintézetben.
Magyarország köztársasági elnöke - Magyarország miniszterelnökének előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából
Minden arra mutat, hogy a Fidesz-KDNP kormány rálelt a nyolc éve rozsdálló talicskáira, és már be is tolta őket a következő évek nagy állami fejőstehene alá. Az elmúlt hónapok eseményei alapján erős a gyanú: a következő évek nagy állami kifizetőhelye a Vidékfejlesztési Minisztérium lesz.
. Minden EU-tagállam polgárai számára biztosítani kell a tisztességes megélhetéshez szükséges minimum jövedelmet. Sajnálom, hogy a parlament többsége nem támogatta a szocialisták javaslatát egy európai keret-jogszabály megalkotására - fejtette ki Göncz Kinga az után, hogy az Európai Parlament szerdán elfogadta a minimum jövedelemről szóló saját kezdeményezésű jelentést.
A szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében a bankok átlagosan 2-3 hét, a lakáshiteleknél 1-2 hét alatt jelennek meg új kondíciókkal, míg a betéti termékeik kamataival néhány napon belül reagálnak a jegybanki döntésre – derül ki a Bankometer.hu friss elemzéséből.
Néhány elemmel kiegészül, néhol változik a kormány jövő évi adócsomagja : még a korábban gondoltnál is határozottabb, erőteljesebb lépés a gyerekvállalás ösztönzése érdekében, a béren kívüli juttatások rendszerének teljes átalakítása, a tőkejövedelmekre is vonatkozó 16 százalékos szja-kulcs, egységesen 10 százalékra csökkentett társasági adó 2012-től, a minimálbér utáni járulékfizetés visszaállítása a vállalkozók számára, lex Audi - írja az index.hu.
Az iszapáradat áldozatának adta ki magát, és mintegy 75 ezer forint értékű segélyt vitt el a helyi plébániáról öt környékbeli településekről érkezett személy.
Hérfőn délelőtt, az egyházi szervezet adományosztásán jelentkezett segélyért egy 47 éves nő és 48 éves élettársa. Velük tartott egy szintén a környéken lakó 44 éves férfi 17 és 19 éves fiával.
Tájékoztatjuk utasainkat, hogy 2010. október 8. és 10. között társaságunk a Petőfi téren a végállomásnál síncserét végez az alábbi időszakokban: