Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakkozók Hírességek Csarnokába Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát.
A fideszes színjáték részének tartja az MSZP frakcióvezetője az Európai Bizottság által kért jogállamisági törvények elfogadását, amíg a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva rendeletekkel kormányoz.
Minden második vezető cégfelvásárlást tervez egy éven belül, a fenntarthatóság pedig kritikus fontosságú lesz a versenyképesség fenntartásához - derül ki az EY nemzetközi tanácsadó vállalat globális kutatásából.
A közlemény szerint a koronavírus-járvány visszatérésétől, még tovább növekvő geopolitikai feszültségektől és az inflációtól tartanak leginkább a vezérigazgatók.
Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt Lendület Programjának pályázati felhívása 2023-ban induló kutatócsoportok létrehozására.
Az új pályázati felhívást a tavalyihoz hasonló feltételekkel, de január végi beadási határidővel hirdette meg az Akadémia - olvasható az MTA honlapján.
A 2009 óta meghirdetett Lendület Program célja a magyarországi fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával, és ezzel egyidejűleg a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5333-an léptek be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3817-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő.
2140 körülre minden foglalkozás teljesen automatizálható
lesz - áll a Roland Berger, német stratégiai tanácsadó cég tanulmányában.
Izraelben előrehaladtak a tárgyalások Benjamin Netanjahu új, tisztán jobboldali-vallásos kormányáról - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
- Jelentős kártérítés megfizetésére kötelezte a tel-avivi polgári bíróság Ehud Olmert volt miniszterelnököt az ellene folytatott rágalmazási perben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
- Herfort Marietta személyében romaügyi tanácsadóval bővült a DK árnyékkormánya - jelentette be pénteki, online sajtótájékoztatóján a testületet vezető Dobrev Klára.
Az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház 37,7 milliárd dollár (mintegy 15 ezer milliárd forint) Ukrajnának szánt katonai, pénzügyi és humanitárius segítség folyósításához kérte a kongresszus felhatalmazását 2023. szeptember 30-ig.
- Az ember ősei már 780 ezer évvel ezelőtt is jól átsütve vagy megfőzve szerethették a halat.
Ez derült ki egy új régészeti kutatásból, amely egyben arra szolgál bizonyítékokkal, hogy az eddig véltnél 600 ezer évvel korábban is főzték már az ételt.
A The Guardian brit napilap online kiadásában ismertetett kutatásban a Tel Aviv-i Steinhardt Természettudományi Múzeum fosszilis pontymaradványait elemezték. A leletek a Jordán-folyónál végzett ásatásokon kerültek elő.
A fosszíliák vizsgálatából kiderült, hogy a térségben 780 ezer évvel ezelőtt élő emberek tűzön készítették el a halat.
Még aznap elfogta a rendőrség azt az embercsempészt, aki vasárnap autójával fának ütközött a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa külterületén, majd elmenekült - közölte a rendőrség a honlapján.
A Párbeszéd azt követeli a kormánytól, hogy "a felelősség megúszása helyett" nyújtson azonnali segítséget az önkormányzatoknak
Ezt mondta szombati online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd önkormányzatokért felelős elnökségi tagja, Dunaújváros alpolgármestere.
Szabó Zsolt szerint a településeknek azért van szükségük gyors támogatásra, mert "a nyomor Magyarországában" nekik kell segíteniük a bajbajutottakon, de az "orbánviktori megélhetési és gazdasági válság" miatt a rezsi kigazdálkodásával kell foglalkozniuk.
- Befejeződött csütörtökön a londoni Grenfell toronyház öt évvel ezelőtti tűzkatasztrófája ügyében indított nyilvános vizsgálat. A vizsgálótestület jogi főtanácsosa csaknem félnapos, éjszakába nyúló záróbeszédében súlyos bírálatokkal illette az érintett vállalatokat, amelyek szavai szerint "körbe-körbe hárítgatják egymásra a felelősséget".
- Októberben 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
Hetek óta igyekszünk bemutatni, hogy milyen beláthatatlan károkat okozna a Fidesz legújabb egészségügyi megszorítása, amit ők csak "átalakításnak" neveznek. A sajtóban ma megjelent, hogy ez mit jelentene a gyakorlatban a háziorvosi ügyeletekkel kapcsolatban.
A Budapesten kívüli háziorvosi ügyeletek megszervezésével megbízott Országos Mentőszolgálat koncepciója szerint 101 magyar településen szűnne meg a háziorvosi ügyelet, Orbán Viktor tehát egyik napról a másikra magyarok tízezreinek nehezítené meg a háziorvosi ügyelet elérését.
Felerősödtek a digitális pénzügyi támadások az utóbbi időben.
A csalók egyre inkább közvetlenül az ügyfeleket célozzák meg a pszichológiai manipuláció és a megtévesztés szándékával - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Jogerősen 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy férfit, aki társával nemlétező termékeket ajánlott eladásra az interneten.
- Tizennégy évi pereskedés után több mint 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba Bánffy László báró örökösei Maros megyében - írta internetes oldalán csütörtökön a Krónika erdélyi magyar napilap.
- Lengyelország ideiglenes drótkerítést épít a Kalinyingrádi terület nevű orosz exklávéval közös határszakaszon, a munkálatok már szerdán megkezdődnek - jelentette be sajtóértekezleten Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.