Olvastuk

Eredmények megjelenítése 441-től 460-ig 2806 találatból.

Megjelent az MTA pályázati felhívása új Lendület-kutatócsoportok létrehozására

Olvastuk - 2022-11-28

Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt Lendület Programjának pályázati felhívása 2023-ban induló kutatócsoportok létrehozására.

Az új pályázati felhívást a tavalyihoz hasonló feltételekkel, de január végi beadási határidővel hirdette meg az Akadémia - olvasható az MTA honlapján.

A 2009 óta meghirdetett Lendület Program célja a magyarországi fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával, és ezzel egyidejűleg a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása.

Ukrajnai háború - ORFK: több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából szerdán

Olvastuk - 2022-11-24

Az ukrán-magyar határszakaszon 5333-an léptek be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3817-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Tanácsadó cég: 120 év múlva minden foglalkozás teljesen automatizálható lesz

Olvastuk - 2022-11-23

A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő.

2140 körülre minden foglalkozás teljesen automatizálható lesz - áll a Roland Berger, német stratégiai tanácsadó cég tanulmányában.

Izraelben előre haladtak a tárgyalások a tisztán jobboldali-vallásos kormányról

Olvastuk - 2022-11-22

Izraelben előrehaladtak a tárgyalások Benjamin Netanjahu új, tisztán jobboldali-vallásos kormányáról - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Kártérítésre kötelezte a bíróság a Netanjahu családot elmebetegnek nevező Ehud Olmertet

Olvastuk - 2022-11-21

- Jelentős kártérítés megfizetésére kötelezte a tel-avivi polgári bíróság Ehud Olmert volt miniszterelnököt az ellene folytatott rágalmazási perben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Romaügyi tanácsadóval bővült a DK árnyékkormánya

Olvastuk - 2022-11-18

- Herfort Marietta személyében romaügyi tanácsadóval bővült a DK árnyékkormánya - jelentette be pénteki, online sajtótájékoztatóján a testületet vezető Dobrev Klára.

A Fehér Ház közel 38 milliárd dollárt kér a törvényhozástól Ukrajna támogatására jövő szeptemberig

Olvastuk - 2022-11-16

Az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház 37,7 milliárd dollár (mintegy 15 ezer milliárd forint) Ukrajnának szánt katonai, pénzügyi és humanitárius segítség folyósításához kérte a kongresszus felhatalmazását 2023. szeptember 30-ig.

Az eddigi legkorábbi bizonyítékát találhatták annak, hogy az ember tűzön ételt készített

Olvastuk - 2022-11-15

- Az ember ősei már 780 ezer évvel ezelőtt is jól átsütve vagy megfőzve szerethették a halat.

Ez derült ki egy új régészeti kutatásból, amely egyben arra szolgál bizonyítékokkal, hogy az eddig véltnél 600 ezer évvel korábban is főzték már az ételt.

A The Guardian brit napilap online kiadásában ismertetett kutatásban a Tel Aviv-i Steinhardt Természettudományi Múzeum fosszilis pontymaradványait elemezték. A leletek a Jordán-folyónál végzett ásatásokon kerültek elő.

A fosszíliák vizsgálatából kiderült, hogy a térségben 780 ezer évvel ezelőtt élő emberek tűzön készítették el a halat.

Elfogta a rendőrség a balesetet okozó embercsempészt

Olvastuk - 2022-11-14

Még aznap elfogta a rendőrség azt az embercsempészt, aki vasárnap autójával fának ütközött a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa külterületén, majd elmenekült - közölte a rendőrség a honlapján.

Párbeszéd: azonnali segítséget kell nyújtani az önkormányzatoknak!

Olvastuk - 2022-11-12

A Párbeszéd azt követeli a kormánytól, hogy "a felelősség megúszása helyett" nyújtson azonnali segítséget az önkormányzatoknak

Ezt mondta szombati online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd önkormányzatokért felelős elnökségi tagja, Dunaújváros alpolgármestere.

Szabó Zsolt szerint a településeknek azért van szükségük gyors támogatásra, mert "a nyomor Magyarországában" nekik kell segíteniük a bajbajutottakon, de az "orbánviktori megélhetési és gazdasági válság" miatt a rezsi kigazdálkodásával kell foglalkozniuk.

Befejeződött a Grenfell-tűzkatasztrófa vizsgálata

Olvastuk - 2022-11-11

- Befejeződött csütörtökön a londoni Grenfell toronyház öt évvel ezelőtti tűzkatasztrófája ügyében indított nyilvános vizsgálat. A vizsgálótestület jogi főtanácsosa csaknem félnapos, éjszakába nyúló záróbeszédében súlyos bírálatokkal illette az érintett vállalatokat, amelyek szavai szerint "körbe-körbe hárítgatják egymásra a felelősséget".

Októberben jelentősen csökkent az infláció Csehországban

Olvastuk - 2022-11-10

- Októberben 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

Magyarok tízezreitől venné el az orvosi ügyeleti ellátást a kormány

Olvastuk - 2022-11-09

Hetek óta igyekszünk bemutatni, hogy milyen beláthatatlan károkat okozna a Fidesz legújabb egészségügyi megszorítása, amit ők csak "átalakításnak" neveznek. A sajtóban ma megjelent, hogy ez mit jelentene a gyakorlatban a háziorvosi ügyeletekkel kapcsolatban.

A Budapesten kívüli háziorvosi ügyeletek megszervezésével megbízott Országos Mentőszolgálat koncepciója szerint 101 magyar településen szűnne meg a háziorvosi ügyelet, Orbán Viktor tehát egyik napról a másikra magyarok tízezreinek nehezítené meg a háziorvosi ügyelet elérését.

MNB-alelnök: egyre több a digitális pénzügyi támadás

Olvastuk - 2022-11-07

Felerősödtek a digitális pénzügyi támadások az utóbbi időben.

A csalók egyre inkább közvetlenül az ügyfeleket célozzák meg a pszichológiai manipuláció és a megtévesztés szándékával - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Több év fegyházat kapott egy férfi százöt ember megkárosítása miatt

Olvastuk - 2022-11-04

Jogerősen 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy férfit, aki társával nemlétező termékeket ajánlott eladásra az interneten.

Krónika: 14 év pereskedés után 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba a Bánffy-örökösök Maros megyében

Olvastuk - 2022-11-03

- Tizennégy évi pereskedés után több mint 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba Bánffy László báró örökösei Maros megyében - írta internetes oldalán csütörtökön a Krónika erdélyi magyar napilap.

Illegális migráció - Lengyelország drótkerítést épít a Kalinyingrádi területtel közös határszakaszon

Olvastuk - 2022-11-02

- Lengyelország ideiglenes drótkerítést épít a Kalinyingrádi terület nevű orosz exklávéval közös határszakaszon, a munkálatok már szerdán megkezdődnek - jelentette be sajtóértekezleten Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

Ukrajnai háború - Ukrán légierő: több mint háromszáz iráni drónt lőttek le eddig

Olvastuk - 2022-11-01

Az Oroszország által Ukrajna ellen bevetett, Irántól vásárolt Sahíd-136 típusú önmegsemmisítő drónok közül az ukrán erők eddig már több mint háromszázat lőttek le, ebből csupán a múlt éjszaka hatot - közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

Ukrajnai háború - Ukrán vezetésipontokra és energetikai objektumokra mért csapásokról számolt be az orosz katonai szóvivő

Olvastuk - 2022-10-31

- Nagy hatótávolságú, precíziós légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást az ukrán katonai irányítási és az energetikai rendszerekre az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint a támadás elérte célját, az összes kijelölt létesítmény eltalálták. A csapások célpontjait Konasenkov nem nevezte meg.

A frontokon történtelkt ismertetve azt mondta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk irányában és a "Luhanszki Népköztársaságban" két ukrán taktikai századcsoportot és két külföldi "zsoldosalakulatot" ért orosz csapás. Állítása szerint ennek következtében több mint 110 katona és harcos elesett, egy harckocsi, három páncélozott harcjármű, két kisteherautó és két egyéb jármű pedig megsemmisült.

Izraeli szakértők: az arab kisebbség részvételi aránya döntheti el a keddi választásokat

Olvastuk - 2022-10-30

- Az Izrael lakosságának ötödét kitevő arab kisebbség részvételi aránya döntheti el a keddi izraeli parlamenti választások eredményét.