Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,9 százalékkal nőtt 2015-ben az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben 3,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A szövetségi Legfelső Bíróság súlyos csapást mért kedden Barack Obama amerikai elnök politikájára, felfüggesztve az elnök klímaváltozást lassítani próbáló ambiciózus programjának fő elemét, amely az erőművek szén-dioxid-kibocsátásának jelentős csökkentését célozta. A taláros testület tagjai 5-4 arányban adtak igazat annak a 27 szövetségi államnak, továbbá különböző vállalatoknak és gazdasági csoportoknak, amelyek keresetet nyújtottak be az elnök terve ellen.
A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni - közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban.
A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak
A képviselők 21 igennel, 1 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett fogadták el a helyszínkiválasztási javaslatot.
A tervezett olimpiai helyszín két térségből és ezeken belül hét klaszterből áll. A Duna térség az Olimpiai park (a Kvassay-zsilip térsége), a Margitsziget és az Óbudai-sziget klaszterből áll. Az úgynevezett városfejlesztési térséget pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget nevű klaszter alkotja.Szíriai határsértők nyári kirablása miatt emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség öt férfi ellen. A férfiakat fegyveresen elkövetett rablással, csalással és jogellenes tartózkodás elősegítésének vétségével vádolják.
A vádirat szerint július 29-én éjjel a vádlottak közül hárman megegyeztek négy szíriai állampolgárral, hogy 500 euró ellenében Budapestre viszik őket. Az alkudozásba bekapcsolódott még két vádlott. Röviddel az elindulás után a migránsok felajánlottak további 1500 eurót, ha Bécsig viszik őket.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke arra szólította fel a kormányt, hogy "ne fenyegessék a pedagógusokat", ehelyett inkább tárgyaljanak a szakszervezetekkel.
Szigetvári Viktor keddi, budapesti, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) előtt tartott sajtótájékoztatóján azt is kérte, módosítsák a költségvetést, mégpedig úgy, hogy például a paksi bővítésre, olimpiai felkészülésre vagy stadionépítésekre szánt pénzekből az oktatás javára csoportosítsanak át.
Az Egyesült Államok elnöki tisztének egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsa, Bernie Sanders vermonti szenátor úgy gondolja, hogy nem Hillary Clinton, hanem ő lehet pártja elnökjelöltje.
A vermonti szenátor a CBS televízió szokásos vasárnap délelőtti vitaműsorában beszélt pártja és saját esélyeiről.
- Sürgős anyagi támogatást, további rendfenntartókat és az idegenrendészeti hivatal helyi képviselőjének kinevezését kérték a belga partvidék városainak polgármesterei Jan Jambon belügyminisztertől az illegális bevándorlók regisztrálásához, elhelyezéséhez és ügyeik könnyebb intézéséhez - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Három lakást azonosítottak a rendőrök Belgiumban, amelyeket a tavaly novemberi párizsi támadásokat elkövető öngyilkos merénylők béreltek közvetlenül a terrorakciókat megelőzően. Az egyikben "bombagyár" is működött - adta hírül nyilatkozatában a belga főügyészség szerdán.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négymilliárd forint bírságot szabott ki a Magyar Bankszövetségre és 15 millió forintra bírságolta a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt-t információs kartell miatt - közölte a GVH kedden.
A GVH szerint a bankszövetség - a bankárképző közreműködésével - 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a BankAdat adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással.
A Saul fia mindenkire másképp hat, furcsa, dermesztő elveszettség érzését kelti, szinte tudatállapot-módosulást idéz elő, de nem azzal, amiről beszél, hanem azzal, ahogy beszél - mondta Réz András filmesztéta hétfő reggel az M1 aktuális csatornán Nemes Jeles László filmjének Golden Globe-díjáról beszélve.
"Egyedülálló a világon, ahogy a film beszél, nem lehet elmenni mellette, elsodor, megdermeszt" - fogalmazott az esztéta.
Az európai uniós alapszerződés módosításának szükségességéről beszélt ismét Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
- A BBC hétfő esti értesülései szerint brit állampolgárként azonosították azt a férfit, aki az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport előző nap közzétett, öt fogoly meggyilkolását is bemutató videofelvételén beszélt, terrortámadásokkal fenyegetve Nagy-Britanniát.
Alacsony világpiaci árak mellett rekordmennyiségű kőolajat termeltek ki és jelentősen növelték exportjukat az orosz vállalatok tavaly.
- A lengyel kormány megszüntette az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosi posztot - a péntektől hatályos rendeletről a TVN24 hírtelevízió számolt be.
A Donald Tusk kormánya idején, 2009. januárjában létesített funkciót hét év alatt négy tisztségviselő töltötte be, az utolsó biztost, Artur Radziwillt november végén váltotta le Beata Szydlo miniszterelnök, a poszt azóta betöltetlen volt.
Nagyobb, szélesebb társadalmi vitát kiváltó konfliktusok nélküli belpolitika, a Keletre, illetve Közép-Európára koncentráló aktív külpolitika és erősödő gazdasági fejlődés jellemezte Csehországot 2015-ben, lényegében a parlamenti és az elnökválasztási ciklus közepén.