Sport

Eredmények megjelenítése 1301-től 1320-ig 1650 találatból.

Az első gól megfogta a csapatot

Sport - 2010-08-05

Herczeg András értékelte a Basel elleni mérkőzést. Klubmenedzserünk szerint a gólig partiban voltunk a svájciakkal.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Herczeg András elmondta, hogy a svájci csapat a második félidőben került fölénybe.

 

DVSC: Az Európa Ligában folytatjuk

Sport - 2010-08-05

A DVSC 3-1-re kikapott Bázelben, így 5-1-es összesítéssel a svájciak jutottak tovább, a Loki pedig az EL-ben folytatja.

  Nem kis feladat előtt állt a DVSC, hiszen ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája play-off körébe jusson, a ranglistán jóval előrébb jegyzett csapat otthonában kellett volna ledolgozni kétgólos hátrányt.

Győzelemmel kezdte a bajnoki szezont a DVSC-TEVA

Sport - 2010-08-01
A Bajnokok Ligája után az NB I-ben is megkezdődött a küzdelemsorozat a DVSC-TEVA számára. A szakmai stáb figyelembe vette, hogy szerdán BL-visszavágót játszik a csapat Bázelben, emiatt több meghatározó játékos kimaradt a keretből, vagy a kispadon foglalt helyet.

A pótfelvételiző sportolókat is támogatják az intézmények

Sport - 2010-07-23
Országosan egyre nagyobb jelentőségű a sportolók felsőfokú tanulmányainak támogatása: a Magyar Olimpiai Bizottság Életút programja az olimpiai sportolók számára teremt lehetőséget a továbbtanulásra. Ami külföldön természetes, itthon még gyerekcipőben jár, de a nagy egyetemek mellett egyre több intézmény kínál speciális lehetőségeket a sportolóknak.

DVSC-TEVA: Irány Bázel!

Sport - 2010-07-22

Együttesünk 3-2-re legyőzte a Levadiát a BL-selejtező második körének visszavágóján, így továbbjutott.

  A tallinni meccsel ellentétben nem sütött a nap a debreceni visszavágón, ám ez nem jelenti azt, hogy kellemesebb lett volna az időjárás. Annyira fülledt meleg volt, hogy az ember úgy érezte, alig kap levegőt.

Overdose megőrizte veretlenségét 

Sport - 2010-07-18
A régió legjobb sprinterei előtt, taktikus versenyzéssel nyerte Overdose 15 hónap kihagyás után első versenyét. A verseny előtt Overdose még feltűnően izzadt, ami annak a jele, hogy elszokott a versenyzéstől, és a jártatót elhagyva szinte versenytempóban indult meg a startgép felé, nem volt könnyű visszafogni, hogy ne idő előtt adja ki magából az energiát.

Döntetlen Tallinnban

Sport - 2010-07-14

A DVSC-TEVA csapata 1-1-es döntetlent ért el a Levadia otthonában, a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén.

 

A DVSC-TEVA 2009.07.29-én a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első meccsén a Levadia otthonában lépett pályára, és nyert 1-0-ra. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy közel egy évvel később a két csapat ismét találkozik egymással, még ha egy körrel korábban is. Ráadásul a sorsolás úgy hozta, hogy újra a Kadrioru Stadionban került sor az első összecsapásra.

Pick embléma egy Formula 1-es versenyautón

Sport - 2010-07-08

Egy magyar húsfeldolgozó vállalat, a Pick emblémája is látható lesz a McLaren Mercedes versenyautókon az augusztus elsején megrendezésre kerülő Formula-1-es Magyar Nagydíjon, köszönhetően a csapat főszponzorának, a Vodafone-nak.

Egy középpályást és egy kapust tesztel a DVSC-TEVA szakmai stábja.

Sport - 2010-06-26

Pénteken két próbajátékos csatlakozott a DVSC-TEVA keretéhez. Egyikük Predrag Pavlovics, aki a szerb élvonaltól idén búcsúzó FK Napredak csapatától érkezett. Huszonnégy éves, támadó középpályás, de szélen is bevethető.

Szélesi Zoltán Görögországba szerződött

Sport - 2010-06-26

A játékos olyan feltételeket szabott, amelyeket a debreceni klub nem tudott teljesíteni.  Ezért Szélesi Zoltán elhagyja a DVSC-TEVA labdarúgócsapatát. A futballista kétéves szerződést kötött a görög élvonal újoncával, az Olympiakosz Volosszal. A DVSC szerette volna meghosszabbítani a védő lejáró kontraktusát, ám nem sikerült megállapodni a labdarúgóval.

 

Labdarúgó Egyetemi Kupa döntő

Sport - 2010-06-18
A Debreceni Egyetem házi labdarúgó-bajnokságának, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa 2009/2010-es tanév II. féléves döntője 2010. június 22-én a DEAC Egyetemi Sporttelep műfüves pályáin (Debrecen, Dóczy J. u. 9.)lesz.

Mexikó nem tudott nyerni Dél-Afrika ellen a VB nyitómeccsén

Sport - 2010-06-12

Mozgalmas mérkőzésen 1-1-et játszott Dél-Afrika Mexikóval. A jobb csapatjátékkal az afrikaiak rukkoltak elő, számos szép ellentámadást vezettek, akár három gólt is rúghattak volna.A mexikóiak nagyon statikus, labda nélkül kevés mozgásos focit mutattak, minden fantázia nélkül.

 

Gyenge meccsen Franciaország –Uruguay 0-0 

Sport - 2010-06-12

Alacsony színvonalú mérkőzésen Franciaország minden elképzelés és rendszer nélkül képtelen volt veszélyes helyzetet kidolgozni. az ugyancsak gyöngécske Uruguay ellen. Néhány francia sztár teljesen formán kívül játszott. A legfeltűnőbb Ribéry csapni való játéka, de a többiek csak alul múlták őt.

Megvan a triplázás!

Sport - 2010-05-27

A Magyar Kupa döntőjében 3-2-re legyőzte a Loki  a Zalaegerszeget, így a bajnokság és a Ligakupa után újabb serleggel gazdagodott. A Zalaegerszeg először, vagy a Loki negyedszer lesz Magyar Kupa-győztes? Ez volt a tétje a 2010-es döntőnek, amely egyébként a századik születésnapját ünnepelte. A DVSC-TEVA számára azért is volt nagy jelentősége a találkozónak, mert ha győz, akkor az első csapat a magyar labdarúgás történetében, amely triplázni tud, ugyanis a Ligakupát és a bajnokságot már megnyerte.

Vereséggel, de bajnok a DVSC-TEVA

Sport - 2010-05-23

A Debreceni VSC-TEVA a bajnok a labdarúgó Soproni Liga 2009/2010-es idényében, mert bár 1-0-s vereséget szenvedett vasárnap Kecskeméten a zárófordulóban, közvetlen üldözője, a Videoton is kikapott 1-0-ra Győrött. A címvédő hajdúsági együttes 2005, 2006, 2007 és 2009 után ötödször végzett az élen. A tabella harmadik helyén a Győr zárt, a Vasas ellen győztes Újpest negyedik, a Zalaegerszeg pedig ötödik lett.

Loki meccs a főtéren

Sport - 2010-05-21
A DVSC-TEVA címvédő csapata május 23-án, vasárnap, 17.30 órától vívja bajnoki szezonzáró mérkőzését Kecskeméten.

Hatalmas lépés a cél felé!Bajnok lehet a Loki

Sport - 2010-05-08

A DVSC-TEVA egy rangadóhoz méltó mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Videotont, és immár négy ponttal vezeti a tabellát.

 Elérkezett az a nap, amit talán a legjobban vártak idén a szurkolók: a Loki-Vidi csúcsrangadó. Egy olyan meccs, amely a végső sorrendről is dönthet, bár erről a játékosok véleménye megoszlik, mivel mindkét csapat játszik még az Újpesttel és a Győrrel.

155 fiatal nyerte el idén a Jó tanuló - Jó sportoló címet

Sport - 2010-03-22

Összesen 155 fiatalt díjazott Jó tanuló - Jó sportoló elismeréssel március 22-én, hétfőn Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A Magyar Köztársaság kitüntetését nappali tagozaton tanuló diákok és hallgatók között osztották ki öt korcsoport szerint. A díj elnyerése pénzjutalommal nem jár, a legkiválóbbak emlékplakettet és oklevelet kapnak.

NYÍRERDŐ-Futás 2010

Sport - 2010-03-14
Gyerekek, felnőttek, fiatalok, idősek – a hideg, fagypont körüli idő ellenére több százan vettek részt szombaton délelőtt a 13. NYÍRERDŐ erdei futóversenyen. A megyeszékhelyen élőkön kívül sokan érkeztek például Bodaszőlőről és Hajdúböszörményből is.

A doppinghasználatról - egyetemi kurzus első alkalommal Magyarországon

Sport - 2010-03-11
Túljárhatnak a sportolók a doppingellenőrök eszén? Ellenőrizhető a doppinghasználat? Milyen hatásai lehetnek a doppingszereknek, és mi szerepel a Tiltó Listán? A dopping-antidopping témakör minden aktuális kérdésére választ ad a Debreceni Egyetem szervezésében március 11-én elindított, Magyarországon egyedülálló kurzus.