Sport

Eredmények megjelenítése 1361-től 1380-ig 1653 találatból.

Egy új világban értünk földet

Sport - 2009-08-26

Hazai pályán is győzni tudott a DVSC-TEVA csapata. A hajdúságiak Varga József és Rudolf Gergely góljával 2-0-ra nyertek a Levszki ellen.

  Ellepte Budapestet Debrecen. Abszurd, de akár így is fogalmazhatnánk. Az M3-as autópályán más sem lehetett látni, csak piros-fehér sálakkal, zászlókkal feldíszített járműveket, amelyekből a szurkolók teljes hangerővel ordították kedvenc csapatuk nevét.

Nem játszhat a BL-visszavágón a Loki csapatkapitánya

Sport - 2009-08-22

Kiss Zoltán Szófiában megkapta második sárga lapját, ami azt jelenti, hogy kedden nem léphet pályára a Levszki elleni Bajnokok Ligája visszavágón. A Loki csapatkapitánya elmondta, maga sem érti, miért „büntette” a játékvezető lappal.

A bolgárok könnyedén veszik a Lokit

Sport - 2009-08-10

Herczeg András klubmenedzser a helyszínen nézte meg a Levszki Szófia Plovdiv elleni bajnokiját.

  Nagyarányú győzelmet aratott szombaton BL-ellenfelünk, a Levszki Szófia a bolgár bajnokság második fordulójában: a kék-fehérek hazai pályán 5-0-ra verték az előző szezonban az alsóházhoz tartozó Botev Plovdiv együttesét. A találkozót a helyszínen tekintette meg Herczeg András klubmenedzser és Bücs Zsolt pályaedző.

 Bodnár Lászlót leigazolta a DVSC-TEVA!

Sport - 2009-08-10

Visszatért Debrecenbe a Loki egykori védője, akivel egyéves szerződést kötött a klub.

 A labdarúgó elmondta, hogy januártól szeretne ismét külföldön futballozni. Bár több ajánlata is volt, de úgy döntött, hogy a Lokit segíti a nemzetközi szereplésben. A 30 éves játékos egy évre szóló szerződést kötött a klubbal.

Nem olimpiai sportágak olimpiája

Sport - 2009-08-10

Fantasztikus záróünnepséggel - 40000 néző részvétele mellett - befejeződött a tajvani Kaoshiungban megrendezésre került világjátékok. A világ - az olimpia utáni - második legrangosabb sporteseményén 36 sportág 3000 versenyzője kvalifikálta magát, ahol Magyarországról 12 sportágban összesen 74 versenyző harcolta ki a részvétel jogát.

Sporttörténeti siker: tovább menetelhet a Loki

Sport - 2009-08-06

Minimum az Európa Liga csoportkörében folytathatja a DVSC-TEVA csapata, miután 1-0-ra legyőzte a Levadia együttesét. A telt ház előtt lejátszott találkozón az észteket kezdetben mintha megzavarta volna a tömeg, csak rugdosták vaktában előre a labdát, futballjukban sok elképzelés nem volt.

DVSC: mindenki tudja, mit jelentene a továbbjutás

Sport - 2009-08-05
Herczeg András szerint egy pillanatig sem lehet úgy kimenni a pályára, hogy már eldőlt a továbbjutás. Történelme legnagyobb sikerét érheti el a DVSC-TEVA szerdán este, ha a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében búcsúztatja az észt Levadia Tallinn együttesét.  A továbbjutás azt jelentené, hogy a Loki már mindenképp részt vehet az Európa Liga csoportmérkőzésein.

Kedves debreceni Atléták!

Sport - 2009-07-31

2009. május 12-én egy sportbaráti összejövetel alkalmából az alábbi személyek elhatároztuk, hogy KÖZÖSEN próbálunk tenni szeretett sportágunkért, Debrecen Atlétikájáért. Ennek érdekében megalapítottuk a DAF-ot, a Debreceni Atlétabarátok Fórumát.

A DAF tagjai között található, olimpikon, sokszoros országos bajnokok, sokszoros válogatottak, országos csúcstartók, és ma is aktívan versenyző szenior ATLÉTÁK.

Hatalmas lehetőség előtt a Loki

Sport - 2009-07-30
Legyőzte 1-0-ra a Loki az észt Levadia csapatát Tallinnban, így jó eséllyel várhatja a visszavágót.A Loki sokkal harcosabban és nagyobb fölényben futballozott, különösen a második  játékrészben, és a nagy tempót jobban bírta erővel.

De meleg volt!

Sport - 2009-07-23

Kikapott ugyan 3-1-re a  Loki Kalmarban, ám idegenben lőtt több góllal továbbjutott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körébe.

A jövő héten utazhat a csapat Észtországba, hiszen a Wisla Kraków és a Levadia Tallinn párharcából utóbbi csapat került ki győztesen, miután a lengyelországi 1-1-et követően hazai pályán 1-0-s győzelmet aratott.

Harsányi egyéni csúcsa

Sport - 2009-07-20

Remekelt a kaunasi U23-as atlétikai Európa-bajnokságon a Debreceni Sportcentrum magasugrója, Harsányi Olivér: 224 centiméteres  egyéni csúcsot ugorva a negyedik helyen végzett. Skoumal Péter tanítványa kezdő magasságától (210 cm) kezdve emelésenként végig javítva egyéni csúcsát elsőre teljesítette, és csak több kísérlettel szorult le a dobogóról.

Nem lesz Debrecenben  következő meccs?

Sport - 2009-07-20

Megjött az UEFA-tól az értesítés: több nemzetközi találkozót nem rendezhetnek az Oláh Gábor utcai stadionban. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség olasz ellenőre már a Kalmar meccs előtt is elégedetlen volt a látottakkal. Feljegyzései eljutottak a legfőbb illetékesekhez, akik döntöttek: nincs több nemzetközi meccs Debrecenben.

Sportsiker

Sport - 2009-07-20

Jól indult az Uszonyos- és Búvárúszók Junior Európa bajnoksága versenyzőink számára. Az első versenynapon délelőtt Senánszky Petra (15) - junior világbajnok, világcsúcstartónk - szenzációs 50,91 mp-es (második) idővel bejutott a 100 m-es uszonyos gyorsúszás döntőjébe. A kaposvári Stier Lilla 51,53-as idejével szintén döntős. Nagyszerűen szerepelt Senánszky Flóra (14) is, aki a 100 m-es uszonyosúszásban 46,91 idővel igen kiválóan teljesített. A délutáni döntők során 3 magyar érem született.

Bajnok lett a Loki

Sport - 2009-05-24

Azt nem állíthatjuk, hogy a Loki szurkolói pesszimisták lennének. Mintegy ezren látogattak el Diósgyőrbe, az autókból, buszokból „Bajnokcsapat!” feliratú transzparensek lógtak ki, mintegy megelőlegezve a bizalmat.

Köztudott volt: amennyiben a hajdúságiak legyőzik a DVTK-t, az utolsó forduló eredményétől függetlenül már bajnok.

Az Újpest továbbra is tisztességtelen eszközökkel harcol

Sport - 2009-05-22

Talán lassan megszokottá válik, hogy az országos sportnapilap olyan cikket jelentet meg, amely negatív színben tünteti fel klubunkat. Ezúttal nem csak a DVSC-t, hanem a Diósgyőr és a Paks együttesét is súlyos vádakkal illeti az újságíró, aki helyszíni riportot készített az Újpest tegnapi edzéséről.

Debreceni sportvezető a Magyar Kézilabda Szövetség  elnökségében.

Sport - 2009-05-18

Gilányi Józsefet, a DKSE elnökhelyettesét a szövetség hétvégi, tisztújító közgyűlésén az elnökség tagjává választották. A leköszönő Kiss István helyett az eddigi főtitkár, az egyetlen jelöltként induló Sinka László lett a szervezet új elnöke. 

Fontos három pont

Sport - 2009-05-10

A DVSC-TEVA Szakály Péter góljával 1-0-ra győzött a Honvéd otthonában.

  A bajnokság végéhez közeledve egyre élesedik a küzdelem, a bajnoki címért a DVSC-TEVA és az Újpest folytat nagy csatát. A Loki legutóbb peches körülmények között vesztett el két pontot a Győr ellen, a mieink több mint egy félidőt emberhátrányban játszva egészen a 91. percig vezettek, ám a lefújás előtt Böőr Zoltán kiegyenlített.

Overdose hihetetlen pályacsúccsal győzött a Kincsem Parkban

Sport - 2009-04-19
Saját korábbi pályacsúcsát megdöntve nyerte Christophe Soumillon-nal a nyergében Overdose a budapesti Kimcsem Parkban megrendezett hétmillió forintos OTP-Hungária Nagydíjat. Az 52,6 mp-es lefutási idő a nyeretlen kétévesként, mi több, élete első versenyében futott 58,0 mp-es pályacsúcsot búcsúztatta.

Premier Debrecenben

Sport - 2009-02-27

Májusban a Főnix Csarnokban rendezik meg az U23 Vívó Európa-bajnokságot.

 

Magyar kezdeményezésre tavaly az olaszországi Monzában rendezték meg először a 23 éven aluli vívók Európa-bajnokságát, idén május 8. és 10. között pedig a fiatalok második seregszemléjének a sok nagy sportcsatát látott debreceni Főnix Csarnok ad otthont.

Elindult a DVSC-TEVA Törökországba

Sport - 2009-02-02

Február 2-án, reggel 8 órakor az Oláh Gábor utcai stadion öltözőjénél találkoztak a DVSC-TEVA csapatának tagjai, akik a bepakolás, majd a reggeli után elindultak Ferihegyre. A repülőgép a tervek szerint 13.45-kor száll fel és Isztambulban landol, majd egy másik gép Antalyába szállítja a Lokit, onnan pedig busz viszi a társaságot Belekbe. A szálláshely a már jól bevált ötcsillagos Hotel Arcadia lesz.