A hősöket ünneplik a nyíregyházi színház jubileumi évadában

Színházak - 2026-09-03

izenkét előadás lesz látható a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház idei, a hősökről elnevezett évadában, amelyben a teátrum egy Móricz-regény színrevitelével emlékezik meg az önálló társulat megalakulásának negyvenötödik évfordulójáról.

Az első nagyszínpadi premier szeptember végén Molnár Ferenc klasszikusa, A Pál utcai fiúk lesz, hősöket pedig rajtuk kívül a La Mancha lovagja című musicalben és Nyári Ádám és Zrinyifalvi Eszter gyerekdarabjában, az Űrmesében láthat a közönség;

utóbbi produkcióban Kapu Tibor kutatóűrhajós is közreműködik

- hangzott el a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen.

A nagyszínpadi előadások között a Bors néni kalandjait, Nemes Nagy Ágnes művének színpadi adaptációját, Woody Allen Brooklyni mese című színművét, valamint a Kivilágos kivirradtig című Móricz-regényt állítják színpadra, ezzel az előadással az önálló társulat megalakulásának negyvenötödik évfordulójáról emlékezik meg a nyírségi színház.

A Krúdy Kamarában Henrik Ibsen Nóra című színdarabja, Ronald Harwood Az öltöztető című színműve mellett Halász Rita Mély levegő című regényéből készült darabja, illetve Dan Goggin musicalje, az Apácák szerepel a repertoáron.

A Rózsakert Szabadtéri Színpadon a Madách Színház vendégelőadásában a Six című koncertmusical lesz látható, a gyerekeket az Űrmesén kívül a Csillagrét és A bagoly, aki félt a sötétben című mesejátékokkal várják a színházba.

A jubileumi évad műsorán szerepel Nagy-Kálózy Eszter Karády-estje, a Ne kérdezd, ki voltam! és Jason Robert Brown musicalje, a Volt öt évünk című darab; mindkét előadásnak a Szindbád Rendezvényterem ad majd otthont.

Az évadnyitón Kirják Róbert, a teátrum igazgatója sikeresnek nevezte az előző évadot, mintegy 127 ezren tekintették meg az előadásokat. A direktor hozzátette, népszerű játszóhely volt a szabadtéri színpad is, ide 17 ezren látogattak el, háromezerrel többen, mint tavaly.

Megjegyezte, a nemrég véget ért Vidor Fesztiválon tavalyhoz képest ugyan kevesebb színházi előadást láthatott a közönség, a versenyprogramra viszont több mint 4500-an váltottak jegyet, tíz százalékkal többen, mint 2025-ben.