Harminc produkcióval várja a közönséget a Kőszegi Várszínház a nyáron

Színházak - 2022-05-02

- Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház - közölték a rendezvénysorozat szervezői hétfőn.

A jubileumi szezon programjából kiemelkedik az a tíznapos ünnepi fesztivál július 14. és 24. között, amelynek keretében július 21-én bemutatják William Shakespeare Szentivánéji álom című művét - Takács Katalin, Hegedűs D. Géza, Epres Attila, Bányai Kelemen Barna, Waskovics Andrea, Tóth Zsófia főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében- tájékoztatott közleményében Pócza Zoltán, a kőszegi várszínház igazgatója.Hozzáfűzte: több bemutatót is tartanak

. Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék című darabját Őze Áron rendezésében - amely a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal közös előadás- például július 1-jén mutatják be.Ismertetése szerint komolyzenei programjaik védnökségét Miklósa Erika operaénekes vállalta. Gyermekopera is szerepel a kínálatban Britten Noé bárkáját június 16-án láthatják a nézők, csakúgy mint Vajda Gergely karmester-zeneszerző Várfanfár című ünnepi nyitányát, amelyet a Kőszegi Várszínház 40. születésnapjára komponált.

A várszínház honlapján megtalálható műsorterv szerint májusban két alkalommal a szombathelyi Mesebolt Bábszínház produkciójával várják Kőszegre a legkisebbeket, július 1-jén a várszínház fennállásának40. évfordulóját ünneplik gálaműsorral, június 3-án Összefogás címmel a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével tartanak koncertet, június 11-én a Pesti Művész Színház előadásában az Imádok férjhez menni című vígjátékot, június 18-án az Orlay Produkciós Iroda és a győri Vaskakas Bábszínház közös produkciójaként a Hogy szeret a másik című játékot, július 22-én a Festetics udvarban Nádasdy Ádám fordításában - a Katona József Színház vendégjátékaként - Dante Pokol című színjátékát láthatják a nézők