A Szőlő utcai ügy koronatanúja elmondta Dobrev Klárának, hogyan erőszakolta meg Juhász Péter Pál a javítóintézetben

Dobrev Klára bemutatta a Szőlő utcai tanút, akiről a HVG ügyészségi forrásból származó értesülései szólnak. Az áldozat részletesen beszélt a vele történtekről, arról, hogy Juhász Péter Pál hogyan tudta ilyen brutálisan kihasználni, és milyen módon asszisztált ehhez a Szőlő utcában dolgozók egy része.

Az áldozat részletesen beszámolt arról, hogyan közeledett felé Juhász Péter Pál: először az intim részeit "vizsgálta" meg. Mint mondta: valószínűleg azért eshetett rá Juhász választása, mert intézetben nőtt fel, többszörösen bántalmazták szexuálisan nevelőszülőknél és gyermekotthonokban is, először 6 éves korában, Juhász Péter Pál pedig ismerhette a fiú hátterét. "Először csak öleléseket kért, utána hogy fogdossam őt ruhán keresztül. Ezután már orális kielégítést is kért, végül megtörtént a szexuális kapcsolat".

A fiatal fiú ekkor vagdosta magát, emiatt többször az egészségügyi részlegen kellett lenni. Juhász Péter Pál ezt kihasználva itt kényszerítette együttlétre, de az irodájában és az elsötétített autójában is sor került az aktusra. Miután jelezte a csoportvezető nevelőnek a bántalmazást, még aznap este megverették az intézményen belül.

Miután kikerült az intézetből, a fiút még kétszer kihasználta Juhász Péter Pál, amikor anyagi segítségéért cserébe saját magát kellett kielégítenie, miközben az igazgató a bűntársával és élettársával, Aisah-val szeretkezett, később már élettársa nélkül használta szexuális vágyai kielégítésére a fiatalt.

Dobrev Klára a videóhoz azt írta: ő javasolta, hogy amit neki elmondott, azt mondja el az ügyészeknek is a fiú. "Persze csak azután, hogy pszichológust és ügyvédet fogadtunk mellé, hogy megkapjon minden támogatást, ami egy ilyen küzdelemhez kell." Mint írta: a videó azért készült el, hogy mindezt ne lehessen a szőnyeg alá söpörni, ne lehessen többé azt hazudni, hogy a Szőlő utcai pedofilbotránynak nincs kiskorú érintettje. Hozzátette: az áldozat védelmében kitakartuk a fiú arcát és eltorzítottuk a hangját, de az ügyészség pontosan tudja, kiről van szó.

Az interjú Dobrev Klára Facebook-oldalán tekinthető meg.

DK Sajtóiroda

Kiadó: Demokratikus Koalíció

NKT