Már az egyeztetési szándék látszata is hiányzik, a szakma nélkül döntenek az egészségügyről

Kirívó példa mutat rá a magyar jogalkotás visszatérő hibájára: a kormány ismét úgy tett, mintha kíváncsi lenne a szakma és a társadalom véleményére, de a valódi párbeszéd helyett ezúttal még a látszatra sem ügyelve állított kész tények elé mindenkit.

Mi történt? A Belügyminisztérium 2026. január 29-én társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kamara számára azt a kormányrendelet-tervezetet, amely a kórházak és szakrendelők pénzügyi stabilitásának megőrzéséről és felhalmozott adósságállományuk rendezéséről szól. A társadalmi egyeztetésre, a kamara észrevételeinek közlésére 2026. február 6-áig adtak határidőt. Érdemi válasz megfogalmazására, a szélesebb szakmai véleményének kikérésére ez a határidő is lehetetlenül rövid.

A látszat csal Csakhogy miközben a véleményezési szakasz - amely idő alatt bárki elküldhette volna észrevételeit, javaslatait - még javában tartott, január 30-án a Magyar Közlönyben megjelent a végleges rendelet (11/2026. (I. 30.) Korm. rendelet). Ez azt jelenti, hogy a kormány már jóval korábban aláírta és kihirdette a szabályokat anélkül, hogy megvárta volna a szakmai kamarák, a szakértők vagy az érintett egészségügyi dolgozók javaslatait.

A kormány már jóval korábban aláírta és kihirdette a szabályokat anélkül, hogy megvárta volna a szakmai kamarák, a szakértők vagy az érintett egészségügyi dolgozók javaslatait.

Miért probléma a valódi szakmai és társadalmi egyeztetés hiánya ?

1. Kiüresíti a demokráciát: A társadalmi egyeztetés így csupán kipipálandó bürokratikus feladat, nem valódi párbeszéd.

2. Szakmai hibák maradhatnak benne: Hiába javasolt volna jobb megoldást a kórházi adósságok kezelésére egy szakmai köztestület vagy szervezet, azt már esély sem volt beépíteni a szövegbe.

3. Jogszabálysértő gyakorlat: A 2010. évi CXXXI. törvény világosan kimondja, hogy az egyeztetés célja a döntések érdemi befolyásolása. Ez ezúttal teljesen lehetetlenné vált.

Mi a gyakorlat ma Magyarországon?

- Közvetlen egyeztetés helyett az egészségügyben működő szakmai kamarák és szakmai szervezetek társadalmi egyeztetés keretében küldhetik meg véleményüket

. - A véleményezésre rendelkezésre álló pár napos határidő érdemi vélemény kialakítására rövid.

- Az észrevételeket, javaslatokat leggyakrabban nem veszik figyelembe.

- Az egészségügy sorsát érdemben meghatározó jogszabályok nem kerülnek egyeztetésre.

Nem lehet hatékony egészségügyet építeni az érintettek véleményének figyelmen kívül hagyásával!

Felszólítjuk a Belügyminisztériumot, hogy a jövőben valódi egyeztetéseket kezdeményezve, azokat lehetővé tevő határidőket szabjon - és azokat tartsa is be!

Az egészségügy javításának közös ügyét szolgálva ne csak "formapapírnak" tekintse a társadalmi egyeztetést!

Magyar Orvosi Kamara Országos Elnökség

NKT