Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 2201-től 2220-ig 2948 találatból.

Az LMP nyílt levele Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek

Tisztelt Miniszter Úr!

 A kormányzati tevékenység összehangolásáért is felelős miniszterként állásfoglalását kérem a Gyermekszegénység Elleni Programiroda ügyében tett államtitkári kijelentések miatt. Kérem, segítsen világossá tenni, hogy melyik minisztériumnak, melyik államtitkárnak lehet hinni a Gyermekszegénység Elleni Program jövőjét illetően.

LMP: Geréb Ágnest szabadon kell engedni!

Geréb Ágnes egy évvel ezelőtt került előzetes letartóztatásba, ahonnan december végén házi őrizetbe helyezték. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnökeként a parlamentben és a nyilvánosság előtt több alkalommal hangot adtam a börtönlátogatásaim során tapasztalt súlyos aggályaimnak; erről a Geréb-jelentésben részletesen is beszámoltam.

Az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Energiastratégiát

- Az új alapokon nyugvó Nemzeti Energiastratégia a hazai energiaellátás hosszú távú fenntarthatóságát, biztonságát és gazdasági versenyképességét biztosítja. Az elsődleges nemzeti érdekeket szolgálva garantálja az ellátásbiztonságot, figyelembe veszi a legkisebb költség elvét, érvényesíti a környezeti szempontokat, és lehetővé teszi, hogy hazánk nemzetközi súlyának és erőforrásai mértékének megfelelő arányban hozzájárulhasson a globális problémák megoldásához.

Nem felejtünk!

elmúlt másfél év történései bizonyították, hogy a független és demokratikus intézmények elfoglalása, a társadalom és a politikai ellenzék megosztása és megfélemlítése a Fidesz hatalomgyakorlásának legfontosabb eszköze.

 A kormány bűnös felelőtlensége nyomán elszegényedő és reményvesztett társadalom elégedetlenségét diktatórikus eszközökkel akarják féken tartani.

A 2012-es Országvédelmi költségvetés

Az elmúlt időszak nemzetközi gazdasági folyamatai azt bizonyítják, hogy az Európai Unió még éveken keresztül egy elhúzódó pénzügyi-gazdasági válsággal küzdő térség marad. Ezt alapvetően az okozza, hogy az uniós országok jelentős része nem képes megállítani az államadósság növekedését.

Összeomlott a költségvetés: több mint 600 milliárd forintos megszorítást rendelt el az Orbán-kormány

Az Orbán-kormány néhány napon belül két kulcsfontosságú ügyben is kénytelen volt beismerni gazdaságpolitikájának tarthatatlanságát: feladta a nemrég még körömszakadtáig védett egykulcsos adórendszert, és újabb megszorító csomagot fogadott el.

Turi Gábor magánjellegű közleménye

A sajtóban megjelent, Wikileaks-forrásokra hivatkozó, Kósa Lajos polgármestert és Debrecent illető, nekem tulajdonított állítások nem tőlem származnak.

Hajléktalan menekültek Magyarországon

Még az emberi lét alapvető feltételét jelentő hajléktalan-ellátáshoz sem képesek hozzáférni azok az alacsonyan iskolázott, gyakorlatilag írástudatlan, magyarul nem beszélő külföldiek, akik röviddel a menekültként elismerésüket követően a befogadó állomásról külföldre távoznak, ám a külföldi hatóságok visszaküldik őket Magyarországra.

Bedőlt a város költségvetése, vagy csak több milliárdos bevételkiesés?

 A mai sajtótájékoztatón két témát vetünk fel. A kiküldött meghívóhoz képest kiegészítjük a sajtótájékoztató anyagát a tegnap és tegnapelőtt városunkat, illetve városunk közszereplőit érintő nemzetközi és országos hírekkel kapcsolatban felmerült kérdéseinkkel.

Adós, fizess – de miért ennyit?

Az ombudsman szerint a végrehajtási eljárásban az ügy értékéhez viszonyítva aránytalanul magas lehet a hitelező jogi képviselőjének és az önálló bírósági végrehajtónak a díja, amit az adóssal fizettetnek ki. Az állampolgári jogok biztosa az illetékes minisztertől új szabályozást kért, mert a helyzet sértheti a jogbiztonságot, a tisztességes eljárás alkotmányos követelményét.

LMP: 120 milliárdos aláírás – nem ér rá a Fidesz

120 milliárddal károsíthatja meg a lakosságot a kormány egy aláírás miatt. Az LMP döbbenettel értesült arról, hogy Fellegi Tamás, a közlekedés fejlesztéséért felelős miniszternek nem jut arra ideje, hogy Budapest közlekedését jelentősen javító villamos- és trolibuszbeszerzéshez aláírjon egy támogató levelet.

LMP: Fidesz a porcelánboltban: tandíj Orbán-módra

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium elküldte az egyetemeknek az államilag finanszírozott új férőhelyelosztás tervezetét. A Széll Kálmán terv óta tudjuk, hogy egyetembezárásokat és radikális férőhelycsökkentést tervez a kormány, valamint a költségtérítést is a duplájára emelné. Mára az is kiderült, hogy egyes szakokon lényegileg csak tandíj ellenében lehetne tanulni. A Fidesz végképp eltorlaszolja a fiatalok társadalmi felemelkedésének útját.

Hatpontos Országvédelmi Tervet terjeszt a parlament elé a Kormány

A tervvel az a Kormány célja, hogy Magyarország legyőzze az Európában ismételten kialakuló válságot, valamint felgyorsítsa hazánk teljes gazdasági átalakulását – szögezte le Orbán Viktor az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akcióterv ismertetésekor a parlamentben.

LMP: Súlyos hiba a vízügy átszervezése

A Lehet Más a Politika átgondolatlan, káros improvizációnak tartja a vízügy átszervezésének tervét, ami nélkülöz minden szakmai logikát és gátolja a vízügy működését. Az egyeztetés nélkül bedobott ötlet arról tanúskodik, hogy a környezet- és vízügy kormányváltással kezdődött szétesése tovább folyik. A párt arra kéri az illetékeseket, hogy amilyen váratlanul bukkant fel a javaslat, olyan gyorsan süllyesszék is el és inkább az égető pénzügyi gondokat orvosolják.

Elektronikus segélyhívó: kis eszköz, de életeket menthet

“Az elektronikus segélyhívó rendszerekkel kapcsolatosan alkalmazott, önkéntességen alapuló megközelítés nem vált be, ezért az Európai Uniónak kötelező erejű jogszabályok révén a kezébe kell vennie az irányítást  - mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő csütörtökön Brüsszelben.

Döntött már a Fidesz a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről?

Vajon döntött már a Hajdúszoboszlón ülésező Fidesz-frakció a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről? Úgy tűnik, Szijjártó Péternek is az üléspontja határozza meg az álláspontját. ”A gázolaj jövedékiadó-emelésének drámai következménye lesz” - nyilatkozta ellenzékben, s ígérte: ”amint a kormány benyújtja javaslatát a gázolajat terhelő jövedéki adó emelésére, a Fidesz módosító indítvánnyal fog élni”.

A bankadót a devizahitelesek fizetik

Az MSZP már hónapok óta kifogásolja a bankok devizahitelesekkel szembeni viselkedését. Teljesen megalapozatlan, miért kell a devizahiteleseknek az indokoltnál 1,5-2 százalékkal magasabb kamatot fizetnie. Mellesleg ez a bankadó nagy részét is fedezi, miközben a kormány és a pénzintézetek megállapodása szerint az extraadót tilos lenne az ügyfelekre terhelni.

LMP: Törvényt sértett Matolcsy? Vészes csúszásban a jövő évi költségvetés

Sajtóhírek szerint költségvetési tervezet helyett csak néhány oldalas, számokat nem tartalmazó irományról tárgyalhatott szerdán a kormány. Az LMP szerint ezzel ismét bebizonyosodott, hogy Matolcsy György hadilábon áll a számokkal, és nem képes kézben tartani még a költségvetést előkészítő folyamatot sem. Az ökopárt továbbra is a parlamenti pártok összehívását és válságkezelő csomag összeállítását szorgalmazza.

 Folytatódik a Meggyes-terror Esztergomban

Szeptember elseje azon fekete napok közé vonul be Esztergom történelmébe, amely egyértelműen bizonyítja majd, hogy az előző városvezetés hogyan tette tönkre Magyarország ősi fővárosát. A Meggyes-csoport, melyet a volt polgármester a nyilvános ülésen szótlan karmesterként, a vendégek által is jól láthatóan vezényelt, s napirend előtt levett minden olyan előterjesztést, amely a polgárok mindennapi életét könnyítené meg.