Tudomány

Eredmények megjelenítése 1201-től 1220-ig 1681 találatból.

Tökéletesen rejt az új láthatatlanná tévő "köpeny"

Tudomány - 2012-11-12

Először demonstrálták sikeresen amerikai kutatók egy tárgy tökéletes elrejtését újonnan kifejlesztett eszközükkel, amely láthatatlanná tett a mikrohullámok számára egy centiméteres nagyságrendű hengert.

A Duke Egyetem elektromérnökei 2006-ban jelentkeztek először hasonló láthatatlanná tévő eszközzel, az azonban még tökéletlenül fedte a tárgyakat.

A Microsoft megalkotta a "Bábel-halat"

Tudomány - 2012-11-12

Saját hangunkon beszélhetünk folyékonyan kínaiul, franciául vagy bármely más, számunkra idegen nyelven a Microsoft új fejlesztésének segítségével, amely a hangzó beszédet alakítja át "gépi szinkrontolmácsként" a választott nyelvre.

Tüdőgyulladással kezelt betegekről készült tanulmány támogatja az "elhízási paradoxont"

Tudomány - 2012-11-10

Tüdőgyulladással kórházban kezelt páciensek bevonásával készült tanulmányukban kanadai kutatók úgy találták, hogy az elhízottak nagyobb valószínűséggel élték túl a betegséget, mint a normál testsúlyú emberek.

  A megállapítás alátámasztja az elhízási paradoxonként ismert jelenséget.

Módosított baktérium segíthet a gyulladásos bélbetegségek legyőzésében

Tudomány - 2012-11-09

Francia kutatók laktobacilusokat módosítottak úgy, hogy azok termeljenek egy gyulladásos bélbetegségektől védő fehérjét: a felfedezés a krónikus gyulladásos bélbetegségek, például a Crohn-betegség legyőzésében segíthet.

Őssejtek megőrzésével rákkezelés után is helyreállítható a hímivarsejtek minősége

Tudomány - 2012-11-05

Egy majmokkal végzett amerikai tanulmány eredménye azt ígéri, hogy megőrzött őssejtjeik segítségével később egészséges hímivarsejteket termelhet azoknak a férfiaknak a szervezete is, akik a gyerekkori rákbetegségük kezelésére adott kemo- és sugárterápia miatt terméketlenné váltak.

Először engedélyezte génterápiás eljárás forgalomba hozatalát az Európai Bizottság

Tudomány - 2012-11-05

Első alkalommal engedélyezte az Európai Bizottság egy génterápiás eljárás forgalomba hozatalát, ami korszakalkotó pillanatot jelent az új gyógyászati területen.

  Az engedély a holland UniQure cég által készített Glybera alkalmazására vonatkozik, a szerrel egy ritka örökletes zsíranyagcsere-betegséget kezelhetnek.

Szentágothai-év - Pálinkás: Szentágothai a 20. század legsikeresebb magyar kutatója volt

Tudomány - 2012-10-31

- Szentágothai János a 20. század legsikeresebb magyar kutatója, tudományirányítója, közéleti embere volt - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke szerdán a tudós születésének századik évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián.

Visszafordíthatatlan lehet egy idő után az elhízás

Tudomány - 2012-10-27

Állandósulhat a régóta elhízott emberek kövérsége a diéta és a mozgás ellenére, mert szervezetük átprogramozza magát "túlsúlyos" üzemmódba - vélik amerikai kutatók állatkísérletek alapján. Malcolm Low, a Michigani Egyetem munkatársa és kutatócsoportja elhízott egereken tanulmányozta, hogy a túlsúly időtartama befolyásolja-e a kövérség visszafordíthatóságát.

Rivális "jó" baktériumokkal való kezelés gyűrheti le a veszélyes bélbaktériumot

Tudomány - 2012-10-27

A veszélyes Clostridium difficile (C. difficile) baktériumokkal rivalizáló "jó" baktériumokból álló koktél egérkísérletekben sikeresen gyűrte le a kórokozó okozta fertőzést - számoltak be eredményükről brit kutatók.Ha a Clostridium difficile elnevezésű baktérium elszaporodik az ember bélrendszerében, halálhoz vezethet. Különösen nagy gondot okoz, hogy nehéz antibiotikumokkal kezelni, mert a legtöbb típussal szemben már ellenállóvá vált.

Csaknem 40 millió forint támogatás rákkutatásra

Tudomány - 2012-10-20

Csaknem 40 millió forintot adományozott az AVON Magyarország az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Akadémiának (EAGC), amelyet a nőgyógyászati ráktípusok kialakulásának és kezelésének terén végzett kutatásra fordít a szervezet.

Lezárult a Debreceni Egyetem kétéves kutatóegyetemi projektje

Tudomány - 2012-10-18

Öt tudományterület összesen 118 kutatócsoportja vett részt a Debreceni Egyetem napokban lezáruló kutatóegyetemi projektjén, amelyen két év alatt hárommilliárd forint uniós támogatás felhasználásával a kutatások finanszírozása mellett eszközbeszerzés is megvalósult.

Génmódosított egerek szimatolják ki a robbanószert

Tudomány - 2012-10-16

Amerikai kutatók olyan génmódosított egereket hoztak létre, amelyek szaglószerve ötszázszor jobban képes érzékelni a dinitro-toluol (DNT) nevű robbanóanyagot a normális egerekhez képest.

Nobel-díj - Alvin Roth és Lloyd Shapley a közgazdasági emlékdíjas

Tudomány - 2012-10-15

Alvin Roth és Lloyd Shapley amerikai közgazdásznak ítélte oda hétfőn a 2012. évi közgazdasági Nobel-emlékdíjat a svéd jegybank.

  A Sveriges Riksbank a piactervezés gyakorlatának elemzéséért és a stabil piaci allokáció területén végzett kutatásért ítélte a professzoroknak a legrangosabb közgazdasági díjat.

Sokkolt fehérjék a cukorbaj ellen - Egyetemközi együttműködés

Tudomány - 2012-10-12

Selye János alapvető munkája, az Életünk és a stressz megjelenése óta a nagyközönség is tudja, hogy a stresszhatás komoly biológiai változásokat okoz a szervezetben. A Szegedi Egyetemen működő stresszbiológiai kutatócsoport azt vizsgálja, hogy a Debreceni Egyetem szakemberei által előállított vegyületek hogyan hatnak a stresszfehérjék képződésére.

Nobel-díj - Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat

Tudomány - 2012-10-11

Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.

 

    Mo Jen Nobel-díja nem meglepetés, a kínai író a legfőbb várományosok között szerepelt.

    A svéd királyi akadémiához tartozó Svéd Akadémia indoklása szerint Mo Jen egy sajátos műfaj, a "hallucinatorikus realizmus" révén ötvözi a meséket, a történelmet és a jelent.

Nobel-díj - Két amerikai kutató, Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta a kémiai Nobel-díjat

Tudomány - 2012-10-10

Két amerikai kutató, Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta fehérjekutatásokért az idei kémiai Nobel-díjat - jelentették be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.

 

    A két kutató a bizottság indoklása szerint a G-fehérjekapcsolt receptorok kutatása terén elért eredményeivel érdemelte ki a díjat.

Nobel-díj - Kvantumfizikáért egy francia és egy amerikai tudós kapta megosztva a fizikai Nobel-díjat

Tudomány - 2012-10-09

A francia Serge Haroche és az amerikai David J. Wineland kapta megosztva az idei fizikai Nobel-díjat kvantumfizikai kutatásaiért - jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.

- Őssejtkutatásért egy japán és egy brit tudós kapta megosztva az orvosi-élettani díjat

Tudomány - 2012-10-08

A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.

 A két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható.

Eredményesek a szélütés következményeit csökkentő új szer első próbái

Tudomány - 2012-10-08

Jó eredménnyel zárultak az első klinikai próbák, amelyekben egy, a szélütés következményeit csökkentő új gyógyszer biztonságosságát tesztelték amerikai és kanadai orvosok.A The Lancet Neurology című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány szerint az NA-1 jelű vegyület biztonságosan alkalmazható szélütött pácienseknél, és a kipróbálásba bevont embereknél kevesebb agyszövet károsodott a stroke következtében.

Egészséges egerek születtek őssejtekből létrehozott petesejtek felhasználásával

Tudomány - 2012-10-05

- Egészséges és termékeny egerek születtek szöveti őssejtekből létrehozott petesejtek felhasználásával Japánban: a módszer segít megérteni a petesejtek kialakulását, és reményt nyújt arra, hogy terméketlen nőknél is létrehozzanak petesejteket.