Vélemény

Eredmények megjelenítése 2421-től 2440-ig 3144 találatból.

Hodorkovszkij: Alekszanjanra nyomást gyakoroltak a kívánt vallomás érdekében

Vélemény - 2011-10-06

- Mihail Hodorkovszkij, az egykori Yukos kőolajkonszern bebörtönzött volt főrészvényese rámutatott, hogy Vaszlilij Alekszanjantól, a Yukos alelnökétől szándékosan tagadták meg a gyógykezelést, mert nem volt hajlandó az elvárt módon vallani.

Lopás törvényesen?

Vélemény - 2011-10-04

- Budapest kirablásának terve révbe érhet, hiszen a Fidesz ma elismerte, hogy ki fogják fosztani a budapestieket. Réthelyi Miklós miniszterként első őszinte beszédével, elismerte, hogy Budapestet 300 milliárd veszteség fogja érni. Amikor egy vagyontárgy ellenszolgáltatás nélkül gazdát cserél, azt a köznyelv egyszerűen lopásnak hívja.

Kovács Árpád: a döntéshozóknak ügyelniük kell a terhek elosztására

Vélemény - 2011-10-02

A döntéshozóknak fokozottan ügyelniük kell arra Magyarországon, hogy milyen arányban osztják el a fájdalmas intézkedések terheit a lakosság különböző csoportjai között - mondta Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke szombaton Pécsett.

ÉFOSZ: mesterséges ízfokozók só helyett

Vélemény - 2011-09-28

A Magyarországon bevezetett chips-adó a cégeket arra kényszerítheti, hogy az érintett termékekben a kifogásolt természetes összetevőket helyettesítő anyagokkal pótolják, a gyártó, amelyik nem ezt az utat választja, a piaci részesedésének csökkenését, a kis cégek esetében a létét kockáztatja az ÉFOSZ szerint.

Fogytán a türelem!

Vélemény - 2011-09-27
A magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításán túl, az őszre ígért sarkalatos törvényeken innen egyre égetőbb a kérdés: mi lesz a nyugdíjrendszerrel? Úgy tűnik, a kormánynak szép szavak vannak a tarsolyában, valódi elképzelése azonban nincs.

Hol találjuk a Fidelitas véleményét a kiszivárgott tandíj-koncepcióról?

Vélemény - 2011-09-22

A Fidelitas, a Fidesz társult ifjúsági szervezete, az MSZP-kormányok minden oktatási reformjavaslatában karakteres tandíj-bevezetési szándékot látott.

 

    A Fidelitas, a Fidesz társult ifjúsági szervezete, az MSZP-kormányok minden oktatási reformjavaslatában karakteres tandíj-bevezetési szándékot látott. 

LMP: Slota egyesre vizsgázott demokráciából

Vélemény - 2011-09-21

Az LMP szerint Ján Slota egyesre vizsgázott demokráciából és egészen biztosan kiérdemelte a "leggázabb politikus" címet – kommentálta Dorosz Dávid az MTI-nek azt, hogy az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerdán arra szólította fel a szlovák pártokat, hogy szakítsák meg kapcsolataikat a szlovákiai magyar pártokkal.

Markó "politikai ciánnak" tartja az EMNP megalakulását

Vélemény - 2011-09-19

- "Magyarországi beruházásnak", "politikai ciánnak, politikai környezetszennyezésnek" minősítette az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását a hétvégén Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, romániai miniszterelnök-helyettes.

Czomba: pozitív üzenet a versenyszférában bővülő foglalkoztatottság

Vélemény - 2011-09-15

Czomba Sándor pozitív üzenetnek nevezte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái szerint a versenyszféra növekedésének köszönhetően bővült a foglalkoztatás, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a mutatót nem a közfoglalkoztatás javítja, hiszen a közfoglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest alig változott.

Szálasi kísértete járja be Budapestet

Vélemény - 2011-09-13
    A szokásos politikai hangulat ellenére sem gondoltuk, hogy ennyi ideig tartja lázban Kertész Ákos írása a jobboldali sajtót, ezért elérkezett a perc, amikor már szólnunk kell. Szólnunk kell, mert a szólásszabadság 20 éve után, a gonoszok kora következik.

Jeszenszky Géza: Habsburg Ottónak óriási szerepe volt a politikai viták nyugvópontra juttatásában

Vélemény - 2011-09-09

Habsburg Ottónak óriási szerepe volt abban, hogy nyugvópontra juttatta azt a politikai vitát, ami a királypárti legitimisták és ellenfeleik között zajlott - mondta Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere csütörtökön Budapesten, az In memoriam Habsburg Ottó elnevezésű megemlékezésen.

Erdő Péter: az új egyházi törvény elsősorban formai feladatokat jelent az egyház számára

Vélemény - 2011-09-08

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szerint az új egyházügyi törvény nem hozott lényeges változást a katolikus egyház számára.

 Úgy tűnik, hogy az új egyházi törvény nem hozott lényeges, tartalmi változást az 1990. évi IV. törvényhez képest a Magyar Katolikus Egyház számára; az új jogszabály elsősorban formai feladatokat jelent az egyháznak a következő hónapokban - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Jobbik: az alaptörvény asztalánál "retorikailag nincs lejjebb"

Vélemény - 2011-09-06
A Jobbik szerint az alaptörvény asztalának megalkotását és az ahhoz kapcsolódó kommunikációt "bármely bolsevik diktatúra megirigyelhetné" - jelentette ki Z. Kárpát Dániel hétfői sajtótájékoztatóján

Orbán: a keresztény tanok a megújulás alapjai

Vélemény - 2011-09-02

A keresztény tanokat nevezte a megújulás alapjainak Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Piarista Gimnázium tanévnyitó ünnepségén.

 Gyöngyöspata - Magyar Helsinki Bizottság: a kormányzati felelősséget is vizsgálni kellene

Vélemény - 2011-09-01

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló parlamenti eseti bizottság  nem vizsgál lényeges kérdéseket, így a rendőrség, vagy a kormányzat mulasztásait sem.A szervezet közleményében azt írta, nyilvánvaló, hogy Gyöngyöspatán a szélsőjobboldali politikai erők tudatosan szították az etnikai feszültségeket, ugyanakkor a kisebbségeknek a szélsőséges, rasszista csoportoktól való megvédése az állam feladata.

A szakszervezetek méltánytalannak tartják a közmunkabér mértékét

Vélemény - 2011-08-29

Méltánytalannak tartják az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők a közmunkabér mértékét, amely véleményük szerint nem ösztönöz munkára, összege nem éri el a létminimumot, a munkáltatók pedig visszaélhetnek vele. Azt is kifogásolják, hogy a kormány erről sem egyeztetett az érdekképiseletekkel.

Az angol nyelvnek nincs alternatívája

Vélemény - 2011-08-25
Az idegennyelv-oktatást érintő ötletelés folyamatosan alakul: egyszerre van jelen a megvalósíthatatlan és értelmetlen szigorítás szándéka, a felsőoktatási felvételi nyelvvizsgához kötése, valamint az angol nyelv oktatásának alulsúlyozása más, latin eredetű európai nyelvek javára.

Gulyás Gergely: 2014-ig marad a jelenlegi választókerületi beosztás

Vélemény - 2011-08-24

Bár az Alkotmánybíróság (Ab) az év végével megsemmisítette, a parlamentnek nincs más lehetősége, mint fenntartani a következő, 2014-es országgyűlési választásig a jelenlegi egyéni választókerületi beosztást, így az addig esetlegesen szükséges időközi választásokat az alapján kell majd lebonyolítani - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője szerdán az MTI-nek

Jobbik: "A kormány klottgatyában nyaral és hagyja megdögleni a magyar embereket"

Vélemény - 2011-08-22

A Jobbik szerint az utóbbi időszakban történt gyilkosságokból és öngyilkosságokból is az látszik, hogy "szociális katasztrófa van elszabadulóban". Z. Kárpát Dániel képviselő hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott "a kormány klottgatyában nyaral és hagyja megdögleni a magyar embereket".

 A Szent István-i örökség ma is mindannyiunkat kötelez

Vélemény - 2011-08-20

Ünnepre készül az ország, miközben egyre többen érezzük úgy: nincs sok okunk az ünneplésre. István király ezer évvel ezelőtt államot alapított itt, a Kárpát-medencében, lefektette a törvények által szabályozott ország alapjait. Szent Istvánnak köszönhetjük, hogy oly sok munka és áldozat után mégiscsak elértük a kitűzött célt: megérkeztünk Európába.