Legnagyobb sajnálatunkra Papcsák Ferenc leköszönő elszámoltatási kormánybiztos utolsó sajtótájékoztatóján ismételten megalapozatlan kijelentéseket tett a Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilonjával kapcsolatban. Ezek közül a leglényegesebb a pavilon alapterületére és kialakítására vonatkozott. Kétszintes, kétezer négyzetméteres pavilon sehol, semmilyen tervben, előzetes elképzelésben - az érvényes szerződésről nem is beszélve! - nem szerepelt.
A Federal Reserve által a héten bejelentett további 600 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagjának vélhetően "szerény hatása" lesz - hangoztatta az IMF szóvivője.
"Úgy véljük, a lépés a Fednek arra irányuló kötelezettségvállalását mutatja, hogy támogassa a gazdaságot, az élénkülést és különösen a hosszú távú defláció elkerülésének kockázatát, vagyis a hosszú távú inflációs várakozások csökkentését" - fejtegette a szóvivő. Ezért arra számítanak, hogy ennek pozitív hatása lesz a gazdaságra, noha az vélhetően szerény lesz - jelenti az AFP.
A Magyar Kerékpárosklub véleménye, hogy a Tarlós István, Kósa Lajos és Kovács Zoltán által beterjesztett, a civil szervezetek ügyfélként való fellebbezési jogát megszüntető javaslat nagyban korlátozza a civil szervezetek mozgásterét az általuk képviselt csoportok érdekeinek képviseletében. Szervezetünk elutasít minden a civil érdekérvényesítést, a civil szervezetek demokratikus jogait korlátozni kívánó törekvést.
A köztársasági elnök bebizonyította, hogy elkötelezett pártkatona, aki képes feláldozni a jogállamiság eszméjét, a törvényességet és a demokrácia hagyományosnak tekintett értékeit a kormányzó párt érdekeinek oltárán.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt kezdeményezi, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből - közölte az Inforádió.
A Lehet Más a Politika szerint a kormány úgy készül a soros EU-elnökségre, hogy a nők és férfiak esélyegyenlősége terén hazánk éppen hátat fordítani készül Európának.
A gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága nálunk a legalacsonyabb Európában, demográfiai mutatóink katasztrofálisak, mert hazánkban komoly nehézségekbe ütközik a munka és a magánélet összeegyeztetése.
Az Alstom sajnálattal értesült a BKV azon bejelentéséről, amely szerint a közlekedési vállalat felmondja a budapesti 2-es és 4-es metróvonal szerelvényeinek szállítására kötött szerződést. Mindemellett, az Alstom-ot meglepte a bejelentés, mert megítélése szerint a szerződés felmondása nem alkalmazható – olvasható a cég közleményében.
A nőarcú szegénység leküzdése az egész társadalom érdekeit szolgálja – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő a szegénységről rendezett vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában. Kedden az EP az ENSZ szegénység elleni napjához, valamint a szegénység elleni európai évhez kapcsolódva tartott vitát a szegénységről.
Olyan európai ipari hulladék irányelv előkészítését kell megkezdeni, amely kötelezi a vállalatokat a kockázatok pontosabb felmérésére és kezelésére, működésük alatt a leszerelési alap felhalmozására, a megfelelő szintű biztosítás megkötésére, és az ipari baleset során okozott kár gyors és arányos pénzügyi kezelésére – fordult a Bizottsághoz írásbeli kérdésével Herczog Edit.
A gazdasági növekedés beindulásához csak a kormány működésén megtakarított összegek jelenthetnek többletforrást, ezek mértékét pedig csak hétfőn tudjuk meg – mondta Demján Sándor, az InfóRádiónak.
A kormány a kisebbik rosszat választotta a szektorális különadók bevezetésével, így a kis- és középvállalatok mentesülnek ezen terhek alól, márpedig a gazdasági fejlődés beindulása ezeken a cégeken múlik, emelte ki DemjánElőre várható volt, mi fog történni, ha egy korábbi kormány tagját meghallgatja a jelenlegi kormány valamely bizottsága: nem az elmúlt 8 év kormányzati intézkedéseinek tárgyilagos vizsgálata a valós cél, hanem a folyamatos politikai sárdobálás. Előítéletes, koncepciós eljárások folynak valamennyi parlamenti bizottságban, amelynek végeredményét a Fidesz-központban rég megírták.
Tiltakozás az ellen, hogy a kormány a környezeti katasztrófa ürügyén a jogállamot számolja fel
A valamennyiünket megrázó ajkai ipari katasztrófa ürügyén egyre nagyobb erővel nyer teret a Fidesz-kormány jogállam-ellenes katasztrófa-politikája. A miniszterelnök kezdettől fogva személyek elleni indulattá igyekszik transzformálni a tragédia nyomán támadt társadalmi megdöbbenést.
Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a The Wall Street Journalben megjelenő elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az EU nem képes hatékonyan ellenőrizni minden tagállamának költségvetését.
Kormánybiztos irányítása mellett az ajkai timföldgyár termelésének haladéktalan újraindítását követeli Székely Tamás, a magyar vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke. Az országos elnök üdvözli a miniszterelnök döntését, amely szerint a munkahelyek megtartása legalább annyira fontos most, mint a tragédia következményeinek felszámolása és a károsultak helyzetének mielőbbi rendezése.
A Fed volt elnöke az egyre növekvő amerikai államadósággal kapcsolatban megjegyezte, hogy a rendkívüli mértékben felszökő államadósságot lassan nem képesek hitelfelvétellel fedezni, ez pedig sérülékennyé teszi az államot – tudósít a Bloomberg.
Az országban most számtalan helyen történik átadás-átvétel az önkormányzatokban, ahogy az természetes egy demokratikus berendezkedésű országban. Egyedül Esztergomban nem sikerül ezt a folyamatot tisztességgel elvégezni, mert Meggyes Tamás, a Fidesz-KDNP közös jelöltje a mai napig nem adta át az irodáját a jelenlegi polgármester asszonynak, illetve egyéb területeken is akadályozza a frissen megválasztott, kiemelkedően nagy többség támogatását élvező Tétényi Éva munkáját.
N Y Í L T L E V É L L Á Z Á R J Á N O S N A K
Nem csak az Országgyűlésben beszélt tegnap az egykulcsos adó bevezetéséről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Az esetleges leváltását vitató kérdésekre a tárcavezető úgy nyilatkozott: töretlen a miniszterelnök bizalma a gazdaságpolitika, az egykulcsos, arányosabb adórendszer, a költségvetés, valamint az Új Széchenyi-terv területén egyaránt.