A brit katonai hírszerzés vasárnap közzétett értesülései szerint a donyecki térségben indított orosz offenzíva lendülete kifulladt és a hadművelet üteme jelentősen elmarad a tervezettől.
A londoni védelmi minisztérium beszámolója szerint a hírszerzési adatok arra vallanak, hogy a kisebb kezdeti előrenyomulások ellenére Oroszország az utóbbi egy hónapban nem tudott jelentős kiterjedésű területeket elfoglalni, mindeközben folyamatosan nagyarányú a "lemorzsolódás".
A jelentés azt valószínűsíti, hogy az orosz hadsereg az ukrajnai invázió februári kezdetén bevetett harcoló szárazföldi kontingens egyharmadát elveszíthette.
Hamar találhatnak állást az Ukrajnából menekülők Magyarországon - közölte hétfőn a Prohuman.
Elfogadhatatlannak nevezte az Oroszország ellen bevezetni kívánt uniós olajembargót Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában, kijelentve: az felér egy a magyar gazdaságra ledobott atombombával.
A kormányfő hangsúlyozta: az uniós tagállamok vezetői korábban egyezségre jutottak abban, hogy csak olyan lépéseket szabad tenni, amelyek figyelembe veszik az országok eltérő energiaszerkezetét és azt a szuverén jogot, hogy az energiamixüket meghatározzák, ám az Európai Bizottság elnöke "akarva, akaratlanul megtámadta a nagy nehezen létrehozott európai egységet". Egy háború idején ennek súlyos következményei vannak - tette hozzáMario Draghi, az Ez Európa címmel rendezett EP-vitán hangsúlyozta, Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja rámutatott, hogy Európa mennyire kiszolgáltatott Moszkvával szemben az energiaellátás szempontjából.
A Hollandiában élő orosz diákok fenyegető telefonhívásokat kaptak orosz állami szervektől, akik a hazájuk iránti hűségükről faggatják őket - írta hétfőn a Fiancieele Dagblad (FD) című holland lap a holland egyetemi szövetség (Universiteiten Nederland) jelentéseire hivatkozva.
A jelentést a holland oktatási minisztérium is megerősítette. Az FD szerint, a hívók azt szeretnék tudni a diákoktól, hogy támogatják-e az Ukrajna elleni háborút. Egy orosz nő a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy azután kapott telefonhívást, hogy egy ukrán zászlót tett közzé Facebook oldalán.
- Az LMP szerint az otthongondozás is munka, ezért akik napi 24 órában gondozzák valamely családtagjukat, megérdemlik legalább a minimálbér összegével megegyező jövedelmet - közölték az ellenzéki párt vezetői vasárnap.
Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője, valamint Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté társelnökök úgy fogalmaztak, a "munka ünnepén kijelenthetjük, hogy ma is az állam a legrosszabb munkáltató, hiszen a szociális szférában dolgozók továbbra sem kapják meg a nekik járó megbecsülést".
Kiemelték, 2004-ben még az ellenzékben lévő Fidesz is úgy gondolta, hogy az otthongondozás munka, "de 12 év kormányzás is kevés volt akkori ígéretük betartásához".
A vegyi fegyverek használatának újbóli megjelenése jelenti az egyik legsúlyosabb fenyegetést a nemzetközi békére és biztonságra.
Ezt jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken, a vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) aláírásának 25. évfordulója alkalmából.
- A brit külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek el kell érnie, hogy az orosz haderő Ukrajna egész területéről kiszoruljon.
Liz Truss, aki a londoni City polgármesteri rezidenciáján - Mansion House - szerda este rendezett politikai fórumon szólalt fel, kijelentette: az ukrajnai háború "mindenki háborúja", mivel Ukrajna győzelme mindenki számára stratégiai fontosságú.
) - Idén az orosz hazai össztermék (GDP) 11,1 százalékkal csökken az S&P Global Market Intelligence előrejelzése szerint. A hitelminősítő szakértői úgy vélik, hogy Oroszországnak 10 évre lesz szüksége ahhoz, hogy visszaállítsa a gazdaságát a 2021-es szintre.
Robert Golob szerint az általa újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) szabadságot hozhat Szlovéniának.A politikus a vasárnapi választások estéjén videólinken keresztül, otthonából tartotta meg győztes beszédét, mert koronavírustesztje pozitív lett, ezért már a kampányhajrában sem vett részt.
- Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása az ezzel együtt járó energiaembargó miatt a német bruttó hazai termék akár kétszázalékos csökkenését okozhatja az idén és ezzel recessziót is, a Bundesbank modellszámításainak legkedvezőtlenebb forgatókönyve szerint.
A Bundesbank, vagyis a német jegybank rendszeres havi gazdasági jelentésének pénteken publikált áprilisi kiadásában megállapítja, hogy Németország különösen ki van téve az orosz energiaszállításoknak, ezért egy importtilalom súlyos következményekkel járna.
Az Európai Bizottság nem tud beszámolni pozitív fejleményekről a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban - jelentette ki Didier Reynders igazságügyi uniós biztos Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitáján szerdán.
Didier Reynders beszédében reményét fejezte ki, hogy a folyamatban lévő eljárások lehetővé teszik a magyar hatóságok számára, hogy megfelelően reagáljanak az Európai Bizottság által megfogalmazott aggályokra.
Közölte, az Európai Bizottság számos kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a közös értékek megsértése miatt, köztük az akadémiai szabadsággal, valamint a civil társadalmi szervezetek, a migránsok és a szexuális kisebbségekhez tartozók jogaival összefüggésben. Nemrégiben az uniós bizottság eljárást indított a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban is, amelyre választ vár Magyarországtól, mielőtt arról döntene, hogy az Európai Unió Bírósága elé vigye-e az ügyet - mondta.
Kezdődik az ukrajnai "különleges hadművelet" következő szakasza, amelynek célja a délkelet-ukrajnai szakadár entitások "teljes felszabadítása"- jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden az India Today televíziónak nyilatkozva.
Azonnal kezdje meg a kormány a pedagógusok "kártalanítását", emelve bérüket és megadva nekik a sztrájkhoz való jogot - sürgette csütörtöki online sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Vlagyimir Putyin orosz elnök népirtást követ el az ukrajnai háborúban - erre utalt Joe Biden amerikai elnök kedden, az Iowa államban található Menlo városában tartott beszédében.
Elkerülhetetlen és csak idő kérdése volt az összecsapás az Ukrajnában kinevelt oroszellenes erőkkel - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Vosztocsnij űrközpontban.
Arra számítunk, hogy a háború fokozódni fog a Donyec-medence régiójában - jelentette ki a jelen lévő újságíróknak Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi tanácskozására érkezve.
"Attól tartok, hogy az orosz csapatok azért gyülekeznek Ukrajna keleti felében, hogy támadást indítsanak a Donyec-medence térsége ellen" - tette hozzá, azzal összefüggésben, hogy Moszkva a múlt héten kivonta erőit a főváros, Kijev környékéről.
Emmanuel Macron francia államfő "megalapozatlannak és botrányosnak" nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) meglepetésként érte, hogy a választást még mindig kiírják Magyarországon 2022-ben is, de Orbán Viktor miniszterelnök kiírta, és meg is nyerte magának - mondta a párt operatív igazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ádáz és nagyon kemény ellenzéke lesz a Mi Hazánk Mozgalom a kormánynak, ha olyan lépéseket tesz, amelyek ártanak Magyarországnak - mondta a mozgalom elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
Toroczkai László szerint "elképesztő" elhallgatás és cenzúra övezte a párt kampányát, példaként megemlítette, hogy a Facebook törölte az oldalukat, sőt kibertámadás érte a honlapjukat. "Tehát sorolhatnám, hogy milyen módon próbálták megakadályozni, hogy parlamentbe kerüljünk" - tette hozzá.