Jaír Lapid izraeli külügyminiszter pozsonyi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Izrael segítségével nem lehet megkerülni az Oroszországgal szemben meghozott szankciókat - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
- Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szerint nem lesz könnyű feladat az idei évre kitűzött, 5,5 százalékos kínai gazdasági növekedés elérése, miközben a világ második legnagyobb gazdasága több kihívással néz szembe.
A Debreceni VSC fennállásának 120. évfordulója alkalmából tartott szurkolói szavazáson Herczeg Andrást választották a futballklub történetének legjobb edzőjévé.
A hajdúsági egyesület honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 65 esztendős szakember a szavazatok 57 százalékát begyűjtve végzett az élen.
- Jelentősen csökkenhet Oroszország olajtermelése a következő hónapokban a bevezetett szankciók hatására - véli az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA)
A hivatal becslése szerint Oroszország februárban napi 11,3 millió hordó kőolajat termelt, de a bevezetett korlátozások miatt a mennyiség márciusban 0,25 millió hordóval, áprilisban pedig 0,5 millió hordóval csökkenhet..
Kedd reggelig 178 894 ember érkezett Magyarországra Ukrajna felől az öt határátkelőhely valamelyikén - közölte a kormányszóvivő kedden Budapesten a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követő sajtótájékoztatón.
Szentkirályi Alexandra azt mondta: az országba érkező menekültek ellátása folyamatos, akár átutazóban vannak, akár hosszabb ideig tartózkodnak Magyarországon.
- A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sikerként értékeli, ugyanakkor megkésettnek tartja a kötelező oltásról szóló rendelet módosítását.
Az érdekvédelmi szervezetek közös állásfoglalásukban kifejtették: a kötelező oltásról szóló rendelet eddig is "hihetetlen károkat okozott", mivel e nélkül is egyre nagyobb, immár "drámai a szakemberhiány".
- A Sberbank ügyfeleinek jelenleg nincs teendőjük, kártalanításuk a betétbiztosítási alapon keresztül 100 ezer euróig, körülbelül 38 millió forintig automatikus - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háború "legrosszabb része feltehetően még előttünk áll".
- Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Oroszország háborús bűncselekményeket követ el az ukrajnai háborúban.
A Sberbank Magyarország Zrt. felszámolásának esete egyedi, a magyar pénzügyi piacon valamennyi bank stabilan végzi tevékenységét; az Országos Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig, azaz 37 millió forintig helytáll a betétesek követeléseiért - erősítette meg Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke online sajtótájékoztatón szerdán.
Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter a videóban kifejtette: a három balti ország, továbbá Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Bulgária és Szlovénia elnöke azt kezdeményezte, hogy Ukrajna minél előbb kapjon tagjelölti státuszt az EU-tól, és mielőbb kezdődjenek megbeszélések a csatlakozásáról
VI. Fülöp spanyol király szuverén és független állam elleni "elfogadhatatlan agressziónak" nevezte Ukrajna orosz megtámadását a barcelonai Mobil Világkongresszust (Mobile World Congress - MWC) megnyitó beszédében - idézte az uralkodót a spanyol sajtó hétfőn.
- Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az európai védelmi kiadások megduplázásért emelt szót az Ouest-France francia regionális lap internetes oldalán szombat este megjelent interjúban, miután meglátása szerint az Ukrajna ellen indított orosz támadás következő célpontja a balti államok, Lengyelország, Finnország vagy az Európai Unió más keleti államai lehetnek
"Látni kell, hogy Vlagyimir Putyin tovább akarja fejleszteni agresszív politikáját, az inváziót. Georgiában kezdte, most Ukrajna van soron, a következő célpont a balti államok, Lengyelország, Finnország vagy az (Európai Unió) keleti oldalának más országai lehetnek" - hangsúlyozta a lapnak a lengyel miniszterelnök. "Egyértelműen az orosz birodalmat akarja helyreállítani és ez mindannyiunknak aggodalomra kell, hogy okot adjon, hiszen látjuk, hogy mit tesz egész Európában" - tette hozzá.
Mateusz Morawiecki ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a jelenlegi konfliktus harmadik világháborúhoz vezet..
Oroszország "szándékosan háborút indított" Ukrajna ellen, és ez katasztrofális emberveszteséggel és szenvedéssel jár majd - írta amerikai idő szerint szerda éjszakai közleményében Joe Biden amerikai elnök.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "büntetőháborút" indított Ukrajna ellen, melynek célja az ukrán kormány megbuktatása.
A világ az elmúlt évek legnagyobb globális biztonsági válságával néz szembe az orosz-ukrán konfliktus miatt - jelentette ki amerikai idő szerint kedden este New Yorkban Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára.
"Az úgynevezett kelet-ukrajnai szeparatista területek" függetlenségének kikiáltása Ukrajna területi integritásának megsértését jelenti - fogalmazott Guterres. A főtitkár szerint Moszkva "elferdítette a békefenntartás fogalmát."
Mint újságíróknak elmondta: amikor egy ország csapatai annak beleegyezése nélkül belépnek egy másik ország területére, ahogyan az orosz erők tették, azokat "nem lehet pártatlan békefenntartóknak nevezni. Egyáltalán nem békefenntartók, ahogy Moszkva nevezte őket" - tette hozzá.
- Az Európai Unió támogatja a Washington és Oroszország között az ukrán helyzetről szóló további tárgyalások megszervezésére tett erőfeszítéseket - jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn reggel Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásra érkezve.
"Égető szükség van arra, hogy a szereplők vezetői szinten, miniszteri szinten, bármilyen formában asztalhoz üljenek, és megpróbáljanak diplomáciai megoldást találni a háború elkerülésére"- tette hozzá.
Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnapi telefonos egyeztetésén egyetértett abban, hogy mindent meg kell tenni a tűzszünet gyors eléréséhez Ukrajna keleti részén - közölte a francia elnöki hivatal.
- Az egységes ellenzék Róna Péter közgazdászt jelöli államfőnek, aki Novák Katalinnal, a kormánypártok jelöltjével szemben ki tudja fejezni a nemzet egységét - mondta hétfői online sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.
A politikus emlékeztetett, hogy Róna Péter korábban az LMP pártalapítványának társelnöke volt, majd érveket sorolt a jelölt mellett.
Legfontosabbnak azt ítélte, hogy a közgazdász 2006 óta küzd a devizahitelezés ellen és a devizahitel-károsultak megsegítéséért. Utóbbiak Ungár Péter szerint az egyik legnagyobb vesztesei az elmúlt harminc év neoliberális piacgazdaságának, de az Orbán-kormány csak szelektíven, ellentmondásosan segítette meg őket.
- Brüsszelbe és Varsóba utazik csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök. A Downing Street tájékoztatása szerint Johnson arra szólítja fel a partnerországokat, hogy nyilvánítsák ki szolidaritásukat az orosz agresszió fő terhét viselő NATO-szövetségesekkel.