- Örömteli, hogy kudarccal végződött a vasárnapi magyarországi népszavazás - mondta Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere a Die Welt című német lap szerdai számában.
A szociáldemokrata politikus elmondta, hogy igen nyomasztó volt a "roppant nagy ráfordítással folytatott kampány az EU egy demokratikusan meghozott határozata ellen".
- Az MSZP szerint nem legitim az alaptörvény megváltoztatása, Orbán Viktor és a Fidesz egy érvénytelen népszavazás alapján nem hozhat olyan döntést, amely csaknem 10 millió ember jövőjét befolyásolja.
Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítására is javaslatot tehet a népszavazás nyomán - vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Tóth Norbert a belső jogot illetően kiemelte: nem alkotmányellenes, ha az érvénytelen népszavazás eredményét figyelembe veszi a parlament.
- Elsősorban belpolitikai jellegűnek nevezte a magyarországi kvótanépszavazást az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban. Martin Schulz úgy vélte, a népszavazással Orbán Viktor miniszterelnök meg akarja szilárdítani hatalmát.
A német politikus a Berliner Morgenpost című lapban és a kiadóvállalat Funke médiacsoport többi politikai napilapjában megjelent interjúban kiemelte, hogy Orbán Viktor a hatalma megerősítéséért "játékot űz az EU egyik alapelvéből: megkérdőjelezi az európai törvényalkotás jogszerűségét", holott abban Magyarország is részt vett.
Barack Obama amerikai elnök Simon Peresz volt izraeli államfő pénteki temetésén elmondott gyászbeszédében a közös amerikai és izraeli értékekről beszélt, valamint annak fontosságáról, hogy a következő nemzedék békét kössön a palesztinokkal.
A Peresz iránti tisztelete jeléül zsidó fejfedőt, azaz kipát viselő Obama a jeruzsálemi Herzl-hegyen az egész világból egybegyűlt vezető politikusok és közjogi méltóságok, valamint Izrael vezetői előtt kijelentette: Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenléte is a béke szükségességére figyelmeztet, s emlékeztetett rá, hogy Peresz mindig a palesztinok egyenlő jogaira, nemzeti önmeghatározásuk szükségességére hívta fel a figyelmet.
Kevéssé figyelnek a mozgássérült emberek szempontjaira a turizmusban, a szolgáltatások jelentős része még mindig nem akadálymentes - hívta fel a figyelmet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége keddi közös közleményében.
- A londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeinek vezetői "rémülettel figyelik", hogy a brit kormányon belül egyre erőteljesebb a törekvés a "hard Brexitre", vagyis arra, hogy Nagy-Britannia ne csak Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról és a vámunióból is vonuljon ki - írta citybeli forrásokat idézve a hétfői Financial Times.
Csípés nélkül is okozhat megbetegedést az egyébként kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis), a nyers házi tej is lehet vírushordozó - figyelmeztetett Schneider Ferenc infektológus, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház osztályvezető főorvosa.
Az LMP az ország hitelbesorolásának felminősítése ellenére is irányváltást sürget a magyar gazdaságban, frakcióvezetőjük szerint ugyanis a kivándorlók százezrei még mindig leminősítik az országot.
Schmuck Erzsébet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: törvénymódosítások benyújtásával próbálják elérni, hogy a kormány szakítson az alacsony bérek politikájávalA német jegybank vezetője szerint a londoni City pénzügyi központjának bankjai elveszíthetik szolgáltatásnyújtási engedélyüket a kontinentális EU-gazdaságokban, ha Nagy-Britannia úgy távozik az Európai Unióból, hogy az uniós belső piaccal is megszakítja a kapcsolatokat. Hétfői brit sajtóértesülések szerint ebben a kérdésben ellentétek feszülnek a brit kormány meghatározó tagjai között is.
A közpénzek elköltésének eredményessége, hatékonysága, az állammenedzsment színvonala jelentősen befolyásolja Magyarország gazdaságának versenyképességét - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen szombaton Kecskeméten.
Domokos László kiemelte: mivel Magyarországon az állam a GDP több mint felét újra elosztja, ennek a folyamatnak a hatékonysága döntő hatással van az ország versenyképességére.
Az önálló közigazgatási bíráskodás mellett érvelt Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) az alaptörvényről rendezett konferencián.
Ördögi dolog Isten nevében ölni - mondta Ferenc pápa a júliusban a franciaországi Rouenben terrortámadásban meggyilkolt Jacques Hamel atya emlékére szerda reggel a Vatikánban bemutatott misén.
Az egyházfő elmondta: szeretné, ha ezt minden vallási felekezet kimondaná.
A vatikáni Szent Márta-házban bemutatott misén Rouenból nyolcvanfős zarándokcsoport vett részt.
- Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint ideiglenesen vagy végleg ki kell zárni Magyarországot az Európai Unióból, ez az egyetlen lehetőség a közösség összetartásának és értékeinek megőrzésére.
Tárgyalóasztal mellett fél év alatt megoldható lenne a török-kurd konfliktus a szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egykori alapítója, Abdullah Öcalan szerint. Öcalan szavait testvére, Mehmet Öcalan tolmácsolta hétfőn a sajtó képviselőinek, miután vasárnap - két év elteltével - ismét meglátogathatta fivérét a Márvány-tengeren található Imrali börtönszigeten.
Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania a Törökországban élő mintegy hárommillió szíriai menekült ellátásához ígért humanitárius segély folyósítását - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Ankarában uniós vezetőkkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón.
Theresa May szerint nem biztos, hogy a különböző kritériumok alapján összeállított pontozásos elbírálási rendszer lenne a legjobb megoldás a más EU-tagállamokból Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás szabályozására. A brit miniszterelnök ezzel saját külügyminiszterének egyik fő népszavazási ígéretét kérdőjelezte meg.
May a 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport kínai csúcstalálkozóján beszélt a kérdésről újságíróknak.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az októberi kvótareferendum valójában Orbán Viktor miniszterelnök trójai falova, amellyel előkészítené az ország kivezetését az Európai Unióból, továbbá eltereli a figyelmet "országdúlásáról" és felszámolná a vele szemben kibontakozó ellenállást.
Guy Verhofstadt arra buzdítja a magyarokat, hogy szavazzanak igennel a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi népszavazáson. A korábbi belga miniszterelnök támogatja a Magyar Liberális Pártot (MLP) abban, hogy meggyőzze erről a lakosságot - írta a nol.hu szerdán.
A politikus - aki 1999 és 2008 között volt Belgium kormányfője - az MLP-nek küldött levelében úgy fogalmazott: "hamarosan egy nagyon fontos kezdeményezésbe vágtok bele, hogy megismertessétek honfitársaitokkal a kormányotok által szervezett, október 2-i népszavazás valódi tétjét, és kampányoljatok az IGEN mellett, egy európai megoldásért".
Az MSZP szerint a Fidesz unióellenes referenduma nem oldja meg a menekültválságot, azzal a kormánypárt Magyarország unióból való kilépésének ágyaz meg, ezért az ellenzéki párt továbbra is távolmaradásra kéri a választókat.