A szociális kiadások további lefaragására, adóemelésre és nagy ívű privatizációra tesz javaslatot a görög kormány abban az új reformcsomagban, amelynek részleteit húsvét után tárják a nyilvánosság elé. Az intézkedésterv az utolsó kísérlet arra, hogy visszaszerezzék az államcsődtől rettegő piacok bizalmát.
A Magyar Orvosi Kamara hosszas levelezés után elküldte Keszthelyi Gyula háziorvosnak tisztségviselői javadalmazását. Főállású elnöként, Éger István 1 millió 326 ezer forint tiszteletdíjat és 28 750 forintnyi cafeteriajuttatást kap.Gyenes Géza ügyviteli vezető, a Jobbik országgyűlési képviselője 717 ezer forint tiszteletdíjat kap.
. “A női munkavállalás előmozdítása és a nők gazdasági önállóságának a megteremtése az első és egyik legfontosabb lépés a női esélyegyenlőség és egyenjogúság megteremtése érdekében - mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az Európai Női Lobbi és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által rendezett csütörtöki budapesti konferencia kapcsán, amely a roma nők helyzetével foglalkozott.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feljelentést tett ismeretlen tettes
ellen a Debreceni Rendőrkapitányságon.
Chateau Visz 2008 májusában nyitotta meg kapuit a csúcsgasztronómia magyar szerelmesei előtt.
Séfjét, Erik Schrötert korábban Németországban már Michelin csillaggal tűntették ki. Egy év alatt a Chateau Visz az étteremkalauzok megítélése alapján Magyarország legjobb étterme* lett. Azóta vezeti a magyar gasztronómiai toplistákat.
A legfrissebb hivatalos közönségmérési adatok szerint a 15 évnél idősebbek körében továbbra is az MR1-Kossuth Rádió vezeti a rádiós hallgatottsági listát. A Gfk-Ipsos által közölt adatokból kiderül, hogy a közszolgálati rádió reggeli, 180 perc című műsora több mint 1,1 millió hallgatót ér el, amely több, mint amennyit a közvélemény-kutató cég tavaly ugyanebben az időszakban mért.
A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról: az új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással.
Ellentmondásos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint alkotmányos garanciákat kell vállalni a jövő nemzedékek védelme érdekében, ám a kormánypártok továbbra is megszüntetnék a jövő nemzedékek ombudsmanja intézményét – állapította meg Fülöp Sándor országgyűlési biztos sajtóközleményében.
- Európában továbbra is a pánik megelőzése és az atomenergia biztonságos felhasználásának biztosítása a legfőbb feladat – érvelt Herczog Edit az EP szerda esti vitájában. A politikus szerint sosem volt még ilyen fontos, hogy a politikai döntéshozók meghallgassák a szakmát.
Az ütőhangszerek négy elképesztő tudású virtuóza először látható Debrecenben. A Percossa a lázadó ritmusok, lázadó képviselői, akik március 22-én hozzák lázba a közönséget. Egyedi stílusú előadásaikban szerepel a tánc, az akrobatika, az árnyjáték, a pantomim mindez egyedülálló ütőhangszeres játék kíséretében.
március 4. 18.00 Georges Bizet: Carmen - Csokonai Vitéz Mihály bérlet
március 6. 18.00 Georges Bizet: Carmen - Thuróczy Gyula bérlet
március 8. 18.00 Georges Bizet: Carmen - Universitas bérlet
március 9. 14.30 Faragó Béla: Ludas Matyi - Fekete István bérlet
A csokrot Ferge Zsuzsának nyújtja át Halász Judit, az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete.
Az UNICEF nagyrabecsülésének jeléül küldöm Ferge Zsuzsának ezt a virágcsokrot. Legyen ez egy szebb világ reményének jelképe, amelyet szeretetünkkel és gondoskodásunkkal teremthetünk meg a jövő generációi számára.
Így szól az az üzenet, amelyet Roger Moore, az UNICEF jószolgálati nagykövete küld az UNICEF Nagyrabecsülésének Csokra mellé.Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében pénteken megjelent pályázatok végleges kiírásainak feltételei több szempontból próbálják kiszűrni a kockázatos projekteket, melynek áldozatául eshetnek a vállalati képzésekkel kapcsolatos támogatások. Ezzel az ÚSZT egyik fő célja hiúsulhat meg, mely szerint a gazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a vállalkozásoknál versenyképes, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, munkavállalási képességekkel rendelkező munkaerő álljon rendelkezésre.