Április 5. 9.00-17.00
Éneklő Ifjúság – debreceni, városi minősítő hangverseny
Megnyitja: Pappné Gyulai Katalin osztályvezető
Helyszín: Pódiumterem
Hiller István bejelentette: a művelődési házak felújítására, létrehozására, integrált közösségi szolgáltató terek működtetésére 2009 és 2011 között több mint 29 milliárd forint jut, míg programokra 2009-ben 800 millió, 2010-2011-ben pedig 2,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Az Új Tudás - Műveltség Mindenkinek program társadalmi egyeztetése keretében a miniszter Szekszárdon tájékoztatta a megye közművelődési szakembereit, intézményvezetőit a programnak azon részleteiről, amelyek a közművelődés és a közkultúra fejlesztéséről szólnak.
A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok egységébe tartozó Természettudományi és Technológiai Kar a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel és az MTA Atommagkutató Intézetével közösen rendezi meg a IV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferenciát március 28-29-én, a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában.
LISZT FERENC-DÍJAK
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter LISZT FERENC-DÍJAT adományoz kiemelkedő zenei és előadó- művészeti tevékenység elismeréséért,
BABOS GYULÁNAK, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitárművész-tanárának,
BÁLINT JÁNOS fuvolaművésznek,
KOVÁCSHÁZI ISTVÁN operaénekesnek,
A mezőgazdaságra, a kertészettudományra is kiterjeszti együttműködését a Debreceni Egyetem és a japán Chiba Egyetem - közölte Nagy János professzor, a Debreceni Egyetem Agrár-és Műszaki Tudományok Centrumának (DEATMC) elnöke legutóbbi sajtótájékoztatóján.
Az elnök megbeszélést folytatott Inubusi Kazujukival, a Chiba (Csiba) Egyetem kertészettudományi karának professzorával.
Debrecen városa Kodály Zoltán emléke, példátlanul kiemelkedő zenei munkássága előtt tisztelegve éves rendezvénysorozatot hirdetett a zeneóriás születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából. Az Emlékév városunk számára megkülönböztetett jelentőséggel bír a zeneszerzőhöz fűződő személyes kötődésünk révén. Kodály Zoltán Debrecen szellemi talaját gazdagnak és termékenynek találva bizalmat szavazott városunknak, így Debrecen büszkélkedhet az egyetlen olyan iskolával, melynek még életében a nevét adta.
A kortárs európai festészet egyik legnagyobb alakjának képei először jelennek meg ilyen teljességben a magyar közönség előtt. A Virág Judit Kortárs Galériában Klimt átfestett rajzaival, Loetz-váza átirataival és a 90-es évek közepén festett fátyolos olajképeivel jelentkezik a festő, 2008. február 23-tól március 22-ig.
1. 15.45 Presser – Sztevanovity – Horváth: A padlás – musical
Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/418-494)
1. 18.00 DVSC-Kiskunhalas női NB I. kézilabda mérkőzés
Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/412-433)
1. 22.00 Latin est conga show-val és DJ Ungvárival
Helyszín: Sikk Music Cafe (Domb u. 1.)
Először állítják ki Bényi Árpád kétszeres Csokonai-díjas festőművész akvarelljeit január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A tárlatot 16 órakor Halász János alpolgármester köszöntője után Bényei József költő, újságíró nyitja meg a Debreceni Művelődési Központ Kossuth utca 1. számú épületében
A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság területén lévő Határrendészeti Kirendeltségeken (Biharkeresztes, Létavértes, Nyírábrány) 2007. január 7. és 2008. január 13. között az alábbi események történtek:
Kedden este újabb kiállítás nyílik Debrecenben. A történet folytatódik - kortárs művészek Van Gogh nyomában című tárlaton a kortárs képzőművészet számos meghatározó alakjától láthatunk egy-egy jelentős művet a Modemben.
09-én: 08.00-16.00-ig Hajdúszoboszló Rk. területe, 4.sz. főút
10-én: 08.00-16.00-ig Nyíradony r.őrs területe, 471.sz. főút
11-én: 08.00-16.00-ig Hajdúszoboszló Rk. területe, 4.sz.főút
12-én: 07.00-16.00-ig Hajdúböszörmény Rk. területe, 35.sz. főút
Az olvasók figyelmébe ajánljuk azt a 17 aktlap címet viselő mappát, amit Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája és hagyatékának gondozója adott ki. Ez a mappa 80 számozott példányban, bibliofil igényeséggel készült, ofszet-lito eljárással.
A tőzsdén jegyzett econet.hu Nyrt.-ben 21,05 százaléknyi tulajdonnal rendelkező amerikai Wexner Trading LLC tőzsdén kívüli forgalomban eladott 3,9 millió darab econet.hu részvényt - részvényenként 214 forintos áron - a Budapesten bejegyzett Stirling Investments Vagyonkezelő Kft.-nek - közölte az econet.hu pénteken a BÉT honlapján közzétett közleményben.
Még napokig marad a fagyos, hideg időjárás, így az országban továbbra is bárhol lehet számítani felfagyott, jeges utakra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese vasárnap az MTI-vel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős, párás időre van kilátás. Helyenként tartósan megmarad a zúzmarás köd. Néhol hószállingózás, ónos szitálás is előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás.
Aukciós csúcsot, egymilliárd forint fölötti eredményt hozott a Virág Judit Galéria téli árverése december 16-án. A szakma szerint az elmúlt tíz esztendő legszínvonalasabb anyaga, a 247 tételből álló kollekció 750 millió forint kikiáltási értékről indult, és 1,3 milliárd forint összforgalmat ért el – a kötelező 20%-os jutalék nélkül. Ez a hazai aukciók történetének eddigi legmagasabb eredménye.