Archívum

Eredmények megjelenítése 181-től 200-ig 67412 találatból.

NKFH: bryndzát hívott vissza a Lidl

Pro... - 2025-12-23

Juh- és tehéntejből készült Pilos bryndzát hívott vissza a Lidl Magyarország Kft. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján kedden közzétett felhívásban

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump

Fontos - 2025-12-23

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.

Floridai rezidenciáján tartott tájékoztatóján azt mondta, hogy az "Arany Flotta" a távlati célok szerint 20-25 hajóból áll majd, két vízi jármű építésére már engedélyt adott, a munka pedig azonnal megkezdődik.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a meglévő hadihajók kiöregedőben vannak, kezdenek elavulni, és hozzátette: sürgős szükség van az új eszközökre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai haditengerészet 1994 óta nem bővült harci egységekkel.

Magyar Péter: köszönöm mindenkinek, aki ebben a csodálatos összefogásban részt vett és szebbé tette rengeteg honfitársunk karácsonyát!

Orbán Viktorék a karácsonyi várakozás utolsó napjaiban is folytatják a megszokott uszítást, hazudozást, gyűlöletkeltést, hazug propagandát tolnak közpénzen a televízióban, az interneten, a gondosórán vagy épp az ügyfélkapun és a nyomtatott sajtón keresztül is. Már nemcsak a törvényeket, de a bírósági döntéseket sem tartják be, eközben közpénzen vett kismotorokkal kampányolnak az óvodákban - közölte a Tisza Párt elnöke kedden az MTI-vel.

Mi Hazánk: ne a milliárdokkal kitömött Coop-ot támogassa a kormány, ha a kistelepülések üzleteit akarja megmenteni

Vélemény - 2025-12-23

A Mi Hazánk felszólítja a kormányt, hogy ne a milliárdokkal kitömött Coop-ot támogassa, ha a kistelepülések üzleteit akarja megmenteni - közölte a párt országgyűlési képviselőjelöltje, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei frakcióvezetője kedden az MTI-vel.

Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt

Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt, akit emberölés bűntett kísérletével gyanúsítanak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A közlemény szerint december 19-én este egy vadász és két mezőőr tetten ért két férfit orvvadászat közben Nyírlugos külterületén; felszólításukra a két férfi elmenekült, egyikük menekülés közben lövést adott le feléjük, szerencsére személyi sérülést nem okozott.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fogyasztóvédelem - 2025-12-23

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

A hatóság közleménye szerint a kifogásolt termékek esetében jellemzően nemcsak egy hiba fordult elő. A feltárt hiányosságok között szerepelt, hogy a díszvilágítási füzérek vezetékezése szabadon megérinthető, szigetelés nélküli, a csatlakoztatás után feszültség alatt lévő elektromos vezetékrészeket tartalmazott; a csatlakozódugót olyan kisméretűre gyártották, hogy annak bedugaszolásakor a műveletet végző személy keze feszültség alatt álló részekkel érintkezhetett; az alkalmazott vezetékek érkeresztmetszete nem érte el a szabványban előírtat.

Módosul a vasúti menetrend a Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Békéscsaba-Mezőhegyes vonalon

Közérdekű - 2025-12-23

Január 5-től az utazás kényelme és gyorsasága érdekében módosul a vasúti menetrend a Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Békéscsaba-Mezőhegyes vonalon - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

A vasúttársaság a Nyíregyháza és Kisvárda térségében élők kérésére Nyíregyháza és Záhony között napi három pár személyvonatot alacsonypadlós, akadálymentes motorvonatokkal közlekedtet. Ezen kívül több vonat viszonylata és közlekedési napjai is módosulnak jövőre - írták.

Többségi tulajdonrészt vásárol a 4iG leányvállalata a HeliControl Kft.-ben

Befektetés - 2025-12-23

A 4iG Nyrt. leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. adásvételi szerződést kötött a HeliControl Kft. jegyzett tőkéjének 63 százalékát megtestesítő üzletrészeinek megszerzésére - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (MTI) honlapján.

A közlemény szerint a tranzakció a hatósági jóváhagyások megszerzésével, valamint az adásvételi szerződésben meghatározott egyéb zárási feltételek teljesülésével zárulhat.

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánított bűnösnek kedden az északnyugat-angliai Preston koronabíróságának esküdtszéke. A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

A vádirat szerint a három férfi - köztük két testvér - Manchesterben akarta elkövetni a terrorcselekményt.

Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben

Belföld - 2025-12-21

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Jónak lenni jó! - Művészek és sportolók is támogatják a jótékonysági akciót

Pro... - 2025-12-21

Művészek és sportolók is támogatják a közmédia jótékonysági kampányát: a Jónak lenni jó! kedvezményezettje a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány. Az adományok összege vasárnap délelőtt már 188 millió forint felett járt - hangzott el vasárnap a Dunán. A közmédia vasárnap egész napos műsorfolyammal zárja az akciót.

Jónak lenni jó! - Már csaknem 186 millió forint gyűlt össze

...kontra - 2025-12-21

Már csaknem 186 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában - hangzott el vasárnap a Dunán. A közmédia vasárnap egész napos műsorfolyammal zárja az akció

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Külföld - 2025-12-21

A rendőrség által 8500 fősre becsült tömeg békésen, piknikhangulatban köszöntötte a napkeltét az év leghosszabb éjszakájának végén, dacolva a Wiltshire megyei kopár fennsíkon mindig fújó erős, fagyos széllel.

Az összegyűlteknek ezúttal szerencséjük volt, mivel ha vékony felhőzettől szűrve is, de halványan láthatták az előbukkanó napot. A korábbi években sokszor bizonyult ünneprontónak a borult égbolt.

Karácsonykor eső érkezik

Ajánljuk - 2025-12-21

Szenteste napján, szerdán döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben és bukkanhat elő a nap. Kiterjedt csapadékzóna húzódik az ország fölé, az északkeleti tájakat leszámítva többfelé kell csapadékra készülni. Eleinte esőre lehet számítani, amelyet előbb a hegyekben, majd napközben - nyugat felé haladva növekvő eséllyel - síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, északkeleten meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Hadiüzemekre mért csapásokról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Külföld - 2025-12-21

sapást mért az orosz hadsereg több ukrán hadiüzemre, valamint a közlekedési és energetikai infrastruktúra katonai célokra használt objektumaira, továbbá nagy hatótávolságú támadó pilóta nélküli repülőgépeket összeszerelő műhelyekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Külföld - 2025-12-21

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő szombaton, ezzel ő az első kerekesszékes űrhajós.

Michaela Benthaus-t, aki a mindennapokban kerekesszékhez kötve él, a Blue Origin kereskedelmi űrhajózási vállalat New Sheppard űrkabinjának a fedélzetén bocsátották fel öt további űrturistával együtt Texasból

Szentszék hivatalosan is bejelentette, hogy a pápa januárra a Vatikánba hívatta a bíborosokat

Külföld - 2025-12-21

XIV. Leó meghirdette pápasága első rendkívüli konzisztóriumát, amelyre január 7-re és 8-ra a Vatikánba hívatta a bíborosi testület tagjait - közölte a Szentszék szombaton.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a kétnapos találkozót közösségi és testvériségi pillanatok jellemzik majd, de időt szentelnek a közös elmélkedésnek és az imának is.

Magyar Péter: a Tisza Párt működő és emberséges hazát kínál Magyarországnak

Olvastuk - 2025-12-21

A Tisza Párt egy olyan ajánlatot tesz Magyarországnak, amelyet a Fidesz 16 éve nem tudott és nem akart kínálni: egy működő és emberséges hazát - jelentette ki Magyar Péter pártelnök szombaton Szegeden.

A politikus a párt országjárásának szegedi állomásán azt kérte az egybegyűltektől, mondják el a barátaiknak és a családtagjaiknak, hogy a Tisza Párt a valódi békért dolgozik, a Tisza-kormány meg fogja védi az illegális migrációtól Magyarországot, az adókat csökkenteni, a nyugdíjat pedig emelni fogja.

Az antiszemitizmus elleni nemzetközi küzdelemre szólított fel az izraeli államfő

Az antiszemitizmus elleni nemzetközi küzdelemre szólított fel Jichák Hercog izraeli államelnök a sydney-i hanukai gyertyagyújtáson történt terrortámadás áldozatainak tiszteletére tartott megemlékezésen vasárnap Jeruzsálemben.

"Tudjuk, hogy elsőként minden évben az ausztráliai zsidók gyújtják meg a gyertyákat és ünneplik a hanukai csodát, idén azonban testvéreink menekülni kényszerültek, a családok menedéket kerestek" - emlékeztetett Hercog vasárnap angol nyelvű beszédében az egy hete történt merényletre, és szolidaritását fejezte ki az ausztráliai zsidókkal.

Központi Nyomozó Főügyészség: újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben

Fontos - 2025-12-21

Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vasárnap az MTI-vel, jelezve: az ügyészség az őrizetben lévő férfi bűnügyi felügyeletét indítványozta.