- Vlagyimir Putyin orosz elnök az Állami Duma (az orosz parlament alsóháza) elé terjesztette csütörtökön az európai szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés hatályának felfüggesztéséről rendelkező törvénytervezetet.
Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy a parlament alsóháza elé terjesztett törvénytervezet, amelyről első olvasatban június 18-án szavaznak majd a plenáris ülésen, feljogosítaná az elnököt a megállapodás érvényességének helyreállítására arra az esetre, ha megváltozna a helyzet.
Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön.
l
Legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel.
Belvárosi borünneppel kezdődik ma a turisztikai szezon Debrecenben - közölte a város turisztikáért felelős alpolgármestere.Széles Diána elmondta: a történelmi belvárosban, a Déri múzeum előtti téren tavaly hagyományteremtő szándékkal, magánkezdeményezésre, a város támogatásával rendezték meg első alkalommal a turisztikai évadnyitó borünnepet.
Megtalálták a szerda esti dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát - értesült az M1 aktuális csatorna.
A tudósító azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este.
Korábban az M1 arról számolt be, hogy a turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.
Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.
Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek nem sikerült megalakítania ötödik kormányát a szerda éjfélig rendelkezésére álló határidőig, így az izraeli parlament, a kneszet megszavazta önmaga feloszlatását.
Rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset, melynek következtében elsüllyedt a Hableány elnevezésű sétahajó - mondta az M1 aktuális csatornának Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka.
Azt mondta: semmit sem tudnak a körülményekről, hogy mi történt és hogyan történt. Ezt a hatóságok vizsgálják.
Tóth Mihály közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.
Annyit tudnak, hogy a hajó gyorsan süllyedt. A környezeti tényezők, köztük a sodrás is nehezíti a mentést - tette hozzá.
Kiszámíthatatlan, hogy milyen sérüléseket szenvedtek a szerda esti dunai hajóbaleset sérültjei - mondta az M1 aktuális csatornának Zacher Gábor toxikológus.
Zacher Gábor kiemelte: a lehűlés komoly fenyegetést jelent.
A Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt.
A toxikológus elmondta azt is, hogy a sérülések mellett a sokkhatásnak is kiszámíthatatlanok lehetnek a következményei.
- Tényleges életfogytiglant, illetve 8 és 20 év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki a budaörsi Tescónál, illetve másutt elkövetett fegyveres rablások miatt megvádolt öt ember ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon szerdán.
Ugyanakkor számos vádpont, köztük egy kettős gyilkosság ügyében felmentő rendelkezést hozott a törvényszék.
A másfél évtizeddel ezelőtti bűncselekmény-sorozatról körülbelül öt éve már született első fokú, nem jogerős ítélet. Akkor a törvényszék hét vádlott közül hármat ítélt életfogytiglanra, egyet közülük ténylegesre.
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:
A Dunántúl nagy részén döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt azonban napközben az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, éjjel pedig jobbára zárt lesz a felhőtakaró.
Szerda délután és éjszaka sokfelé várható eső, zápor, zivatar, elsősorban a Dunától keletre néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Csütörtök napközben egyre inkább a Dunántúlra koncentrálódik a tartós csapadékhullás, ott is egyre kevesebb helyen lesz jellemző. Ugyanakkor keletebbre délután szórványosan alakulnak ki záporok, délkeleten néhol zivatar is lehet.
- A jelenkor meghatározó ügye az éghajlatváltozás, megfékezéséért a párizsi klímaegyezményben rögzített vállalásoknál többet kell tenni, mindenekelőtt meg kell adóztatni a szén-dioxid-kibocsátást - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár egy szerdai német lapinterjúban.
A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője a nemzeti érdek elárulásának nevezte, hogy a hírek szerint a magyar állam versenyeztetés nélkül akarja eladni a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t egy orosz cég tulajdonában lévő vállalkozásnak.
Bíróság elé kell állnia Boris Johnson volt brit külügyminiszternek, a keményvonalas Brexit-tábor zászlóvivőjének, Theresa May távozó miniszterelnök egyik utódjelöltjének a brit EU-tagságról rendezett népszavazás kampányában tett kijelentéseiért.
Az elektronikusan fizetett közüzemi és a háztartásokhoz köthető egyéb számlák 75,9 százalékát határidőre rendezték a fogyasztók tavaly, míg 2017-ben 73 százalékos volt ez az arány - derül ki a Díjnet e-számlakezelési szolgáltató összesítéséből.
A belföldi keresletet fogja előtérbe helyezni Kína a ritkaföldfémek bányászatának fejlesztését szolgáló intézkedéseiben - idézte a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság szóvivőjének kijelentését a China Daily kínai pártlap egy szerdán közzétett cikkben, melyben a szerzők egyértelművé tették, hogy Peking készen áll az elsősorban elektronikai eszközök gyártásához használt alapanyagokat felhasználva ellencsapást mérni az amerikai szankciókra válaszul.
A távhőszolgáltatás terjedése csökkentené a károsanyag-kibocsátást - közölte a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. kommunikációs csoportvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán. Herpai Attila azt mondta, ha a belvárosban 45 ezer lakás távhőszolgáltatást venne igénybe, évente 67 ezer tonnával kevesebb széndioxid és nyolcezer tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a légkörbe.
A környezetbarát jellege mellett a távhő előnye az is, hogy biztonságos, kényelmes és árban is versenyképes - tette hozzá.
- A minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelésére vonatkozó tervezetet ismertette szerdán Elzbieta Rafalska lengyel szociális, család- és munkaügyi miniszter. A javaslat szerint a minimálbér jövő év elejétől 15 ezer forintnak megfelelő összeggel lenne magasabb.
- A bukaresti szociálliberális koalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatni akarja a kormányzást - közölte Viorica Dancila miniszterelnök, a párt ideiglenes elnöke a PSD végrehajtó bizottságának szerda hajnalban véget ért ülése után, amelyen több személyi döntést is hoztak, és a párt vezetőségébe visszatértek azok, akiket korábban a korrupcióért két napja bebörtönzött Liviu Dragnea pártelnök állított félre.
Egy a patkányhelyzet feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte szerdán az MSZP-Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Karácsony Gergely, a három ellenzéki párt által támogatott főpolgármester-jelölt a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.