Archívum

Eredmények megjelenítése 20021-től 20040-ig 68328 találatból.

Több tízmillió forint értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök

Kékhírek - 2019-05-26

Több tízmillió forint értékű marihuánát foglalt le a rendőrség Pomázon és Budapesten, négy férfit őrizetbe vettek - közölte a rendőrség a honlapján vasárnap.

Neumann professzori címet kapott a kvázikristályok Nobel-díjas felfedezője

Tudomány - 2019-05-26

Az idén Dan Shechtman, a kvázikristályok felfedezéséért 2011-ben Nobel-díjjal jutalmazott izraeli professzor tevékenységét ismerte el Neumann professzori címmel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa.

A két szervezet tájékoztatása szerint az NJSZT névadójáról, a digitális számítógépek működési elveit kidolgozó Neumann Jánosról elnevezett professzori címet 2017 óta minden évben olyan hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphatja meg, aki kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtott, tudományterülete, tevékenysége pedig kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez.

A leideni Rijksmuseum Boerhaave lett az év európai múzeuma

Kultúra - 2019-05-26

A leideni Rijksmuseum Boerhaave, a holland nemzeti tudományos és orvostudományi múzeum nyerte el Az év európai múzeuma díjat, amelyért 17 ország negyven kiállítóhelye versengett 2019-ben. A díjat szombat este adták át Szarajevóban.

A Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij robot emlékhelyét is esélyesnek tartották a díjra, de a finalisták között szerepelt például a tamperei Mumin Múzeum, a billundi Lego Ház, a frankfurti Történeti Múzeum és a Brit Motormúzeum is.

OGY - A nagyszülői gyedről kezdenek tárgyalni a képviselők

Belföld - 2019-05-26

Az Országgyűlés hétfőtől kéthetes üléssel folytatja munkáját. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálják, majd kedden a nagyszülői gyed bevezetéséről kezdenek tárgyalni.

A házelnöknek - a parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata szerint az ülés hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Nagy Ferenc József volt FKGP-s képviselőre emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Az interpellációk ezúttal is két órában hangozhatnak el, amit az azonnali kérdések hatvan percben követhetnek.

EP-választás - Megnyíltak a szavazókörök Romániában, ahol népszavazást is tartanak

Helyi idő szerint 7 (magyar idő szerint 6) órakor Romániában is kinyitottak a szavazókörök, amelyekben vasárnap egyszerre bonyolítják le az európai parlamenti (EP-) választást és az államfő által igazságügyi témákban kiírt népszavazást.

Országszerte 18 730 szavazóhelyiségbe várják a romániai állandó lakhellyel rendelkező több mint 18 millió 250 ezer román, illetve a Romániában élő több mint 50 ezer uniós állampolgárt, hogy megválasszák azt a 32 EP-képviselőt, akit Románia küldhet a brüsszeli testületbe.

A szavazókörzetekben először beszkennelik a voksolásra jelentkezők személyazonossági iratát, majd a választási informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrzi: jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, nem szavazott-e már másutt. A 2016-os választásokra bevezetett informatikai rendszer a többszöri voksolás kiküszöbölését szolgálja, és lehetővé teszi a részvétel valós idejű követését.

EP-választás - Az EP 20:15-kor közzéteszi az európai szintű becslését

EU - 2019-05-26

Az Európai Parlament (EP) vasárnap este 6 órától közli az EP-választás eredményeinek becslését a tagállamokban elérhető exit pollok, illetve korábban készült közvélemény-kutatások alapján, negyed 9-től pedig ezek alapján becsléseket közöl az új EP mandátumeloszlásáról. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15-kor adják ki.

Hány nap szabadság jár?

Jogtudor - 2019-05-25

A Munka Törvénykönyve szövegezése szerint a szabadságot a munkáltató adja ki, tehát jogi értelemben nem beszélhetünk a szabadság „kivételéről”. A szabadság kiadása előtt a munkavállalót meg kell hallgatni, és a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.

A munkavállaló évente hét munkanap szabadsággal rendelkezhet szabadon, amelyet legfeljebb két részletben vehet ki. A munkavállaló az erre vonatkozó igényét tizenöt nappal korábban köteles bejelenteni a felettesének, ám ettől a szabálytól közös megegyezés alapján eltérhetnek. Megjegyzendő, hogy a munkaviszony első három hónapjában a munkavállaló nem rendelkezhet szabadon a szabadságával.

Légy jó mindhalálig - Szimfonikus koncertszínházi előadás Debrecenben

Kultúra - 2019-05-24

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt júliusban a debreceni nagyerdei színpadon - közölték a szervezők pénteken a Református Kollégium múzeumának iskolatörténeti termében.

A musical élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre - az 1991-es debreceni ősbemutató, illetve a 2013-as felújítás után - ismét a cívis városban.

A Kika eladta magyarországi és még három kelet-közép-európai országban működő üzlethálózatát

Gazdaság - 2019-05-24

- A Kika lakberendezési áruházlánc tulajdonosa, az osztrák Signa Csoport eladta magyarországi, csehországi, szlovákiai és romániai üzleteit az XXXLutz osztrák cégnek - jelentette a Die Presse című osztrák napilap pénteken.

Tőkeinjekciót kapott a Vapiano, a magyarországi éttermek nyereségesek

- Banki hitelek és fő részvényeseitől kapott tőkejuttatás formájában megkapta a működésének fenntartásához szükséges 30 millió eurós pénzügyi támogatást az olasz ételspecialitásokra szakosodott német Vapiano étteremlánc a német dpa hírügynökség pénteki beszámolója szerint.

Önkormányzati tulajdonba került Debrecenben a BMW-gyárnak is helyet adó terület

Helyi - 2019-05-24

Önkormányzati tulajdonba került Debrecenben a leendő BMW autógyárnak is helyet adó északnyugati gazdasági övezet 400 hektáros területe - közölte a városháza sajtóirodája pénteken.Közleményük szerint a fejlesztési övezet kialakításának első üteme 150 tulajdonost érintett. Az esetek 93 százalékában közös megegyezéssel - adásvétellel vagy csereterület adásával - zárult a folyamat, a terület 7 százalékát pedig kisajátították.

A vételár kifizetések folyamatosak, a megállapodásoknak, vagy a határozatoknak megfelelően. Az önkormányzat 300 hektár csereterületet adott, amely 14 hektár kivételével az érintett gazdák tulajdonába került.

Emberöléssel gyanúsítanak három férfit egy eltűnt újpesti autókereskedő ügyében

Emberöléssel gyanúsítanak három férfit azzal összefüggésben, hogy eltűnt egy autókereskedő Újpestről több mint két hete - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.

Brexit - EU-bizottság: Theresa May lemondása nem változtat az EU álláspontján

Vélemény - 2019-05-24

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) kialakított álláspontján a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

EP-választás - Az MSZP-Párbeszéd 75 ezer aláírást gyűjtött az uniós ügyészséghez történő csatlakozáshoz

Belföld - 2019-05-24

Hetvenötezer, Magyarország európai ügyészséghez történő csatlakozását támogató aláírást adott át Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd listavezetője az aláírásgyűjtést kezdeményező Hadházy Ákos pénteken Budapesten.

Brexit - Theresa May bejelentette lemondását

Külföld - 2019-05-24

Bejelentette lemondását pénteken Theresa May brit miniszterelnök, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

Így várhatóan ő fogadja majd az Egyesült Királyság miniszterelnökeként Donald Trump amerikai elnököt, aki június 3-án érkezik Londonba állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként.

Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.

Fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban

Ajánljuk - 2019-05-24

Világos, szinte fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban, a ritka színváltozathoz tartozó kölyök gondozóitól a Szonja nevet kapta.

Veprik Róbert igazgató a kölyök pénteki orvosi vizsgálatát követően elmondta, hogy az állatkert nőstény oroszlánja, Nadja május 15-én hozta világra utódját.

Az anyaállat, miután a gondozók készültek az ellésre, már napok óta a ház biztonságában várta a szülést, ami rendben zajlott le. A nőstény kölyök szépen gyarapszik, másfél kilósan születhetett, és azóta csaknem megduplázta tömegét.

A kölyök néhány hetes koráig az apát, Timbát elkülönítik a kölykétől és párjától, de azt követően az egész családot láthatja a közönség az oroszlánok tágas kifutójában. Addig az érdeklődők az oroszlánházban figyelhetik meg a kölyköt, akinek lépéseit kamera is követi, így egy monitoron és az állatkert honlapján akkor is látható, ha nincs az üvegfal közelében.

Bankvezető sikkasztott 22 milliót Ácson

Kékhírek - 2019-05-24

A Komáromi Járási Ügyészség folytatólagos, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy ácsi bankfiókot vezető nő ellen, aki a gyanú szerint több mint huszonkétmillió forinttal károsította meg munkahelyét - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken.

Juncker: Orbán megtagadja az Európai Uniót

...kontra - 2019-05-24

- Orbán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót (EU) - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában.A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Bild pénteki számában kivonatosan, a hírportálján részletesen ismertetett interjúban kiemelte, hogy a kilencvenes évek közepén az "egyik legnagyobb csodálója" volt az akkor "oly bátor" Orbán Viktornak.

Vádat emeltek külföldieket légfegyverrel pénzátadásra kényszerítő férfiak ellen

...kontra - 2019-05-24

Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség három férfi ellen, aki légfegyverrel fenyegetőzve rabolt ki külföldieket a VII. kerületben tavaly júniusban - közölte a fővárosi főügyész pénteken.

Online nézhető animációs filmeket ajánl a médiatanács gyereknapra

Fontos - 2019-05-24

Harmincnégy ingyen, online nézhető animációs filmet ajánl a médiatanács gyereknapra azokból az alkotásokból, amelyeket a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága pénteken.