- A brit kormány felülvizsgálja a Huawei kínai távközlési óriáscég szerepvállalását a brit 5G távközlési hálózat kiépítésében - közölte csütörtökön a Downing Street.
Milliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás egy édességgel, cukorral és zöldséggel kereskedő csoport tagjai ellen, az ügyészség tíz ember letartoztatását kezdeményezte.
- A New York-i Metropolitan Múzeum (Met) sem fogadja el az egyesült államokbeli opioidválságban érintett, dúsgazdag Sackler család tagjainak adományát, befejezi hosszan tartó jótékonysági együttműködését egyik legnagyobb szponzorával - jelentette be az intézmény szerdán.
- Hazai aukciók során először kelt el százmillió forint felett magyar festőnő alkotása: Dénes Valéria több mint száz év lappangás után előkerült, a belgiumi Bruges-t ábrázoló festményét 110 millió forintnál ütötték le a Virág Judit Galéria szerda esti árverésén.
Az Európai Néppárt (EPP) nem nyit az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini vezette Liga felé - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy csütörtöki lapinterjúban.
"Nem" - válaszolt kurtán az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Süddeutsche Zeitung című német lapban közölt interjúban arra a kérdésre, el tudja-e képzelni, hogy közeledés kezdődik az EPP és a Liga között.
Egy demokráciát csak formálisan fenntartó államban, ahol a társadalmi párbeszéd is csak alibi jelleggel, a Kormány által tematizált Nemzeti Konzultációk gúnynevű politikai manipuláció keretében folyik, nem lehet azzal takarózni, hogy a népegészségügy társadalmi felelősség. Fel kell vetni a kérdést: meddig lehet még pusztán politikai felelősségnek tekinteni, hogy súlyos nemzetbiztonsági tényezővé züllött a hazai egészségügy állapota?
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már kiérdemelné az Emberi Erőforrások Eltékozlásának Minisztériuma, vagy még inkább a Központosított Társadalomrombolás Minisztériuma nevet!
Közelebb kell hozni Európát az állampolgárokhoz, hogy ne érezzék azt, Brüsszelben a fejük fölött, nélkülük döntenek - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt listavezetője a csúcsjelöltek szerda esti vitáján.
A brüsszeli rendezvényen Weber elmondta, hogy véleménye szerint a párttársának számító Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság jó munkát végzett, de ő az "új kezdet" jelszavával irányítaná a testületet.
A migráció kapcsán hangsúlyozta: egyedül a közös megoldás lehet eredményes, teljes mértékben vissza kell szerezni a külső határok feletti ellenőrzést, meg kell erősíteni az uniós határ- és partvédelmi ügynökséget (Frontex), ezek mellett azonban nem szabad megfeledkezni a humanitárius felelősségről sem, és stabilizálni kell a helyzetet Afrikában. Hozzátette, ez utóbbi témához önálló biztosi tárcát rendelne.
Az orosz állam növelte közvetlen részesedését a Gazprom gázipari cégben, amire hét éve nem volt példa. A Gazprom negyedéves jelentésében az szerepel, hogy az orosz államai vagyonügynökség az első negyedévben 38,37345 százalékra növelte tulajdonrészét a korábbi 38,37338 százalékról.
A különbözet 18 ezer részvény, ennek értéke folyó árfolyamon számolva 3,5 milliárd rubel (1 rubel=4,47 forint).
Az orosz állam utoljára 2012-ben növelte tulajdonrészét a Gazpromban, akkor 54 ezer részvényt szerzett, a tulajdoni hányadát pedig 38,37315 százalékról 38,37338 százalékra emelte.
Donald Trump amerikai elnök Dél-Koreába látogat június végén - jelentette be a Fehér Ház szerdán. Az elnök előbb a G20-as országcsoport Japánban tartandó csúcsértekezletén vesz részt, majd onnan utazik Szöulba.
- Donald Trump amerikai elnök szerdán délután elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről.
A jogszabály - amelyet a The Washington Post című amerikai lap "országos rendkívüli állapotot" kihirdető rendeletnek nevezett - széles körű felhatalmazást ad az amerikai kormányzatnak arra, hogy megtiltsa amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államok számára. A jogszabály nem nevezi néven, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a kínai Huawei óriásvállalatról, vagy a szintén kínai ZTE telekommunikációs cégről van szó.
Theresa May szerint a brit kormány célja továbbra is az, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után szabadkereskedelmi megállapodásra jusson az Európai Unióval, de nem hajlandó fizetni azért, hogy hozzáférjen az Európai Unió piacához.
Petro Porosenko leköszönő elnök aláírta szerdán az ukrán nyelvtörvényt, amely ellen több ízben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.
Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát - közölte az autógyár szerda kora délután.
Megkapta a magyar és európai uniós szabadalmat az a különleges egértörzs, amelyet az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetében hoztak létre a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával. Az egér sejtjei világítanak, ha a pajzsmirigyhormonok hatni kezdenek az állat szervezetében.
Nagyszabású razziát tartottak szerdán a német hatóságok a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda Panama-iratok néven is ismert adatbázisából nyert értesülések alapján.
Letiltotta a Facebook a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. A kiadó szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, a közösségi oldal nem adott konkrét választ hivatalos érdeklődésükre a tiltás okáról, de szerintük nyilvánvaló, hogy "az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak".
A tiltás kiterjed a többi közt a Nemzeti Sportra, a mindmegette.hu receptoldalra, a likebalaton.hu. programmagazinra és számos megyei és városi kiadványra is - ismertették.
Minél több embernek élnie kell demokratikus jogaival és el kell mennie szavazni a május végi európai parlamenti (EP-) választáson - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután cseh kollégájával, Milos Zemannal tárgyalt.
Az államfő a Sándor-palotában nyilatkozva kiemelte: cseh partnerével egyetértettek az illegális migráció, a terrorizmus elleni fellépés, a régió és a visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) versenyképességének javítása, valamint az energiabiztonság kérdéseiben. Arról is azonos állásponton vannak, hogy az energiabiztonság szempontjából a nukleáris energia használata nélkülözhetetlen - közölte. Hozzátette: Milos Zeman ellátogat Paksra is.
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvénynek azt a módosítását, amellyel a jogszabályból kikerült az idegen országok himnuszának éneklését korlátozó rész.
Az uniós menekültkvótákról szóló, kötelező jellegű határozat végre nem hajtása miatt Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal szemben megindított kötelezettségszegési eljárásokról tárgyalt szerdán az Európai Bíróság. A luxembourgi meghallgatás az Európai Bizottság álláspontjának ismertetésével kezdődött, amely szerint elfogadhatatlanok a tagállamok kormányainak jogi érvei.
A brüsszeli testületet képviselő Zuzana Maluskova perbeszédében kiemelte, hogy a precedens nélküli migrációs válsághelyzetre reagálva az uniós belügyminiszterek által létrehozott szolidaritási mechanizmus jogszerűségét már korábban megállapították, az nem vita tárgya.
Az élő, de zárt hálózattal a Széchenyi István Egyetemen megtörtént egy 5G-vel működő telefonnal az első 5G videóhívás is Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, valamint Jan Hanus, a Telenor Magyarország vezérigazgatója között.