- A fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás 2,5 százalékkal csökkent tavaly az Európai Unióban (EU) az előző évben mért adatokhoz képest - közölte friss jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala.
Autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot 2012 és 2016 között az a bűnszervezet, amelynek 75 tagja ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölték a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetői szerdán sajtótájékoztatón, Pécsen.
Az idén várhatóan lassul, jövőre valamelyest gyorsulhat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tevékenységi területéhez tartozó gazdaságok növekedési üteme, tükrözve a világgazdasági folyamatokat és főleg a török gazdaság megtorpanását.
Minél előbb hozzá kell látni ahhoz, ami fontosabb a brit EU-tagság megszűnésénél (Brexit) is, ez pedig a megmaradó 27 európai uniós tagállam egységének megerősítése (EU) - mondta szerdán Zágrábban Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
A biztonság, a migráció, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság viszonya azok a kiemelt témák, amelyek az Európai Unió következő ötéves időszakában a legnagyobb figyelmet fogják igényelni - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán Prágában.
Debrecen Drive néven első alkalommal rendeznek járműipari fesztivált a Nagyerdei Stadionban és környékén május 25-én és 26-án. A szervezők mintegy tizenötezer látogatót várnak.
Papp László, Debrecen polgármestere a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az új fesztivál szervesen illeszkedik a város jövőképébe, olyan iparágra, a járműgyártásra fókuszál, amely egyrészt forradalmi változáson megy keresztül, másrészt meghatározza a térség jövőjét.
A Campus fesztiválokat is rendező debreceni Campus Nonprofit Kft. újabb nagyrendezvény alapkövét teszi le a Debrecen Drive-val, amely az ország egyik legnagyobb járműipari seregszemléje - tette hozzá a polgármester, aki kerékpárral ment a sajtótájékoztató helyszínére.
Elindította webshopját a Spar Magyarország, a házhoz szállítási szolgáltatás a fővárosban és 49 környező településen érhető el, a több mint 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt - jelentette be Szalay Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.
Ausztriában és Szlovéniában már működik ez a rendszer, de a szoftvert a magyarországi piaci környezethez adaptálták. Az internetes áruház elindításának előkészítése mindegy 30 hónapot vett igénybe, a tesztüzem 11 hónapig tartott - mondta el az ügyvezető igazgató.
- A brassói táblabíróság döntése értelmében nem szabadulhat a feketehalmi börtönből a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István annak ellenére sem, hogy egy áprilisban kihirdetett törvénymódosítás során törölték a román büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.
Visszaküldte a román legfelsőbb bíróság a katonai ügyészséghez a romániai 1990-es úgynevezett bányászjárás aktáját, amelyben többek között Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével vádolták meg.
Roland Emmerich német rendező Moonfall című katasztrófa sci-fijét is bemutatják a hamarosan megnyíló cannes-i filmfesztivál filmvásárán - számolt be róla a Variety.com.
A választási eljárásról szóló törvény nem tiltja a jelölő szervezetek számára, hogy választási kampányban a jelöltállításon kívül más célra aláírást gyűjtsenek - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.
Súlyos problémákat okoz a nyárfákról és fűzfákról hulló szösz Pekingben és Kína északi területein tavasszal, amelyeket a város vezetése különböző intézkedésekkel próbál orvosolni - derül ki a CGTN kínai nemzetközi televízió híroldalán szerdán megjelent cikkből.
Az Oktatási Hivatal (OH)büntetőfeljelentét tett a szerdai történelemérettségi ügyében ismeretlen tettes ellen. Május 8-án, az írásbeli vizsga megkezdése után az OH-hoz bejelentés érkezett arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelemérettségi feladatsorának esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették. A hivatal ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Az eduline.hu oktatási portál korábban arról írt, hogy a szerdai történelemérettségi után sok helyen közzétettek egy olyan korábban készült screenshotot (képernyőfotót), amelyen szerepelnek a középszintű történelemérettségi esszétémái.
Több diák állítása szerint ez a kép már kedd este elkezdett terjedni, így voltak olyanok, akik már reggel nyolc óra előtt tudták, hogy Szent Istvánról, a sztálini propagandáról, a középkori uradalmakról és a trianoni béke következményeiről írhatnak majd esszét.
Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének 1985 és 1994 között több mint egymilliárd dolláros üzleti veszteségei lehettek - írta internetes kiadásában szerdára virradóra a The New York Times. A lap hozzájutott Trump akkori adóbevallásainak adataihoz, és ebből szűrte le a következtetést.
A Times kalkulálása szerint Trump egymilliárd-százhetvenmillió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
- A klímaváltozás ellen folytatott küzdelemtől a migráció ügyéig számos területen eltérések mutatkoztak az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialisták Pártja (PES) elképzelései között az Európai Parlament (EP) két legnagyobb pártcsaládjának EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber és Frans Timmermans első németországi televíziós vitáján, amelyet kedd este tartottak az ARD országos köztelevízióban.
A csatorna ARD-Választási aréna (ARD-Wahlarena) című 90 perces élő műsorában 130 választópolgár tehetett fel kérdéseket a jelölteknek. Az általuk felvetett témák között szerepelt a lengyel, a magyar és a román kormány jogállamisággal összefüggő tevékenységével szembeni európai uniós kifogások, illetve eljárások ügye is.
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 decemberében S. I. vádlottat emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott évek óta haragos viszonyban volt a vele egy háztartásban élő, 80 éves édesanyjával. 2017 júliusában, amikor az ittas állapotban lévő vádlott hazaért, az édesanyja a családi ház mögötti nyári konyha teraszán, a fotelban ült.
Több mint félmilliárd euró megfizetésére kötelezte a németországi stuttgarti ügyészség kedden a Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaságot a VW dízelbotrányával összefüggésben, olyan gyártmányok miatt, amelyhez a szintén a VW-hoz tartozó Audi szállított dízelmotorokat.
Fegyházra ítélt a Debreceni Törvényszék kedden jogerősen egy férfit, aki kényszervallatással és közokirat-hamisítással vádolta az őt egy korábbi büntetőügyben kihallgató két rendőrt - tudatta Dobó Dénes, a törvényszék sajtóreferense. A férfi az előző ügyben hozott ítélet miatt szabadságvesztés büntetését tölti.
Sajnálatát fejezte ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, hogy Magyarország "rossz irányba tart" Orbán Viktorral. Manfred Weber, aki az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, arra reagált, hogy a magyar kormányfő már nem támogatja elnökjelöltségét.
Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden a Soproni Egyetem hallgatóinak tartott előadásában.
Áder János elmondta, hogy a trianoni szerződés következtében Magyarország erdőterületeinek mintegy nyolcvankilenc százalékát veszítette el, de a fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően 11-ről 21 százalékra nőtt mára az erdőterületek nagysága.