Archívum

Eredmények megjelenítése 20901-től 20920-ig 67615 találatból.

Koszorúzással emlékeztek a 100 éve elhunyt Ady Endrére sírjánál

Kultúra - 2019-01-27

Koszorúzással emlékeztek a 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endrére a költő sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, vasárnap Budapesten.

Ady Endre az egyik legnagyobb magyar költő, sírjánál halála után 100 évvel is jogosan lehet mondani, hogy él, és élni fog - mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a költő 2001 óta védett síremlékénél. Hozzáfűzte: a Fiumei úti Nemzeti Sírkert nem csupán temető, hanem a magyar kultúra olyan helyszíne, amely korszakokat, művészeti ágakat és műfajokat egyesít magában.

Ady Endre a gondolkozás és az érzés költészetével szemben az ösztön költészetét írta - hangsúlyozta L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke (FIDESZ).Kiemelte: értelmetlen napjainkban Ady Endre szemére vetni életformáját, emberi gyarlóságait, közéleti megnyilvánulásait, téves politikai ítéleteit; hiszen nem személyes életútja, hanem elementáris erejű költészete példa az utókor előtt.

Varga Mihály: a kitelepített svábok magukkal vitték magyarságukat

Belföld - 2019-01-27

A második világháború után Magyarországról elűzött svábok magukkal vitték német földre magyarságukat is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője a német ajkú lakosság kitelepítésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap Békásmegyeren.

Varga Mihály kiemelte: a Németországba kitelepítettek halálukig kettős identitásúak maradtak, őrizték és ápolták kapcsolataikat Magyarországgal. A nyolcvanas években pedig - amikor javult a két ország közötti viszony - testvérvárosi kapcsolatok tucatjai születtek: a "Magyarországról egykor elűzött német-magyarok" összekapcsolták "kinti településeiket az óhazában lévő, kényszerből elhagyott településükkel"

Australian Open - Djokovic hetedszer bajnok

Sport - 2019-01-27

- A világelső Novak Djokovic hetedszer nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben három sima szettben legyőzte a spanyol Rafael Nadalt.

Szálló por - Északkeleten nőtt a légszennyezettség

Környezetvédelem - 2019-01-27

Az ország északkeleti részén romlott a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt. A levegőhigiénés index alapján Putnokon veszélyes, Miskolcon, Sajószentpéteren egészségtelen, Kazincbarcikán és Egerben kifogásolt a levegő minősége. Az érintett térségben a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem javasolja hosszabb ideig a szabadban tartózkodást.

Holokauszt-emléknap - Fidesz: elfogadhatatlan az antiszemitizmus bátorítása

Belföld - 2019-01-27

Elfogadhatatlan az antiszemitizmus bátorítása Európában, így Magyarországon is - hangsúlyozta a Fidesz az MTI-hez a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, vasárnap eljuttatott közleményében.

Azt írták: egyetlen nemzedék sem felejtheti a holokausztot, amely a 20. században több millió ember, köztük több százezer magyar megsemmisítéséhez vezetett. Úgy fogalmaztak: "A szabadjára engedett antiszemitizmus terrort, népirtást, és totális háborút hozott Európára és a világra."

Bocuse d'Or - Jövő héten tartják a szakácsverseny világdöntőjét

Ajánljuk - 2019-01-27

Huszonnégy nemzet csapatainak részvételével rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or világdöntőjét január 29-30-án Lyonban; Magyarországot Pohner Ádám képviseli.

Szakértő: hajózási útvonalat hozhat létre a sarkvidéki jégtakaró olvadása

Vélemény - 2019-01-26

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint új hajózási útvonalat hozhat létre a sarkvidéki jégtakaró olvadása.A szakértő szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, ezzel felére csökkenne az út hossza Európa és Ázsia között.

A 2035-re jósolt teljes elolvadás szerinte nem valószínű, inkább a nyári időszakban képzelhető el a hajózás, de akkor is olyan hajó kell hozzá, amely képes jeget törni.Kitért arra is, hogy a világ olaj- és gázkészletének egyharmada ezen a területen van, és értékes nemesfémek - arany, cink - és gyémánt is található ott.

Emiatt geopolitikai küzdelem várható, hiszen mindenki szeretne kapni a jelenleg nemzetközi területből. Oroszország, az Egyesült Államok és Kína már jelentkezett, és több ország is stratégiát dolgoz ki a terjeszkedésre - közölte.

USA-Magyarország-kultúra A Magyar Kultúra Napját ünnepli a New York-i magyar kulturális központ

Kultúra - 2019-01-26

Kiállítással és népzenei koncerttel, valamint táncházzal ünnepli a Magyar Kultúra Napját a New York-i Magyar Ház kulturális központ. Az idei programot a Magyar Ház a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központtal közösen szervezte. A rendezvény egyúttal a magánadományokból és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával felújított Magyar Ház dísztermének felavatási ünnepsége is.

Fákat és villanyvezetékeket szakított le, közlekedési gondokat okozott az ónos eső Romániában

Külföld - 2019-01-26

- Fák, faágak százait törte le, villanyvezetékeket szakított le Románia déli megyéiben az ónos eső szombaton, a jegesedés miatt járhatatlanná vált utakat több órára lezárták.A belügyminisztérium egységeit több mint 800 leszakadt fa és 13 kidőlt villanypózna eltávolításához, 31 elakadt jármű kiszabadításához riasztották az ország 13 megyéjében - derült ki az Agerpres hírügynökség összesítéséből.

A francia sárgamellényesek ismét utcára vonultak, az egyre növekedő belső ellentétek ellenére

Tizenegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek Párizsban és a nagyobb városokban, annak ellenére, hogy tíz nappal a nemzeti vita megkezdése után Emmanuel Macron államfő és a kormány népszerűségi mutatója növekedni kezdett és a tüntetők között egyre nagyobbak az ellentétek.

Venezuelai válság - Németország, Franciaország és Spanyolország kész elismerni Guaidót -

...kontra - 2019-01-26

A német, a francia és a spanyol kormány bejelentette szombaton, hogy kész elismerni Juan Guadiót, az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnökét ideiglenes államfőként a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro helyett, ha nyolc napon belül nem írnak ki választásokat a dél-amerikai országban. Később csatlakozott hozzájuk a brit kormány, majd a portugál is, csakúgy, mint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Hipertónia nap Debrecenben: ismertették az új ajánlásokat

Egészségügy - 2019-01-26

Első alkalommal ismertetik széles szakmai közönség előtt a Magyar Hypertonia Társaság napokban megjelent új ajánlásait a magas vérnyomás kezelésére szombaton Debrecenben, a 16. alkalommal megrendezett országos hipertónia napon - mondta a tudományos tanácskozás elnöke az MTI-nek a helyszínen.

Brexit - Sky News: készletezésbe kezdett a brit hadsereg a megállapodás nélküli Brexit esetére

Gazdaság - 2019-01-26

A Sky News brit hírtelevízió szombati értesülése szerint élelmiszer, üzemanyag, alkatrészek és hadianyag előzetes készletezésébe kezdett a brit hadsereg, arra az esetre, ha a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnése esetén fennakadások keletkeznének az importban.

Karácsony Gergely: Budapestnek szolidárisabbnak, kreatívabbnak, zöldebbnek kell lennie

Belföld - 2019-01-26

- Budapestnek szolidárisabbnak, kreatívabbnak és zöldebbnek kell lennie, ehhez közös döntéshozatal és közös főváros kell - hangsúlyozta Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje szombaton programbemutató rendezvényén.

A politikus tízpontos javaslatot állított össze, amelyet társadalmi vitára is bocsát, mert - mint fogalmazott - olyan városvezető akar lenni, aki képviseli a közös akaratot, de nem hiszi, hogy azt neki egyedül kell kitalálnia.

Karácsony Gergely programjában első helyen szerepel a demokratikus működés erősítése, amelynek érdekében a Fővárosi Közgyűlés állampolgári javaslatokat is tárgyalna, és létrehozná a városháza lakók felé való kinyitásával, közpark létrehozásával a Budapest Agórát.

"A nyitott városháza azt üzeni, hogy nyitott a városvezetés" - mondta. Kiemelte még a megkötött szerződések, közérdekű adatok átláthatóságának biztosítását is

MOGYE-ügy - Több száz diák tüntetett az új vizsgarendszer ellen

A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) közel háromszáz diákja tiltakozott péntek este az egyetemen bevezetett új vizsgarend ellen.

A közösségi hálón szerveződött tüntetésen a magyar diákok mellett az egyetem angol és román szakán tanulók közül is többen részt vettek.

Letartóztattak egy szerb polgármestert, mert felgyújtatta egy újságíró házát

Olvastuk - 2019-01-26

Letartóztatták Belgrád egyik külvárosának polgármesterét, mert a gyanú szerint parancsot adott egy helyi újságíró zaklatására és házának felgyújtására - közölte a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szombaton.

A hírt Aleksandar Vucic köztársasági elnök jelentette be péntek késő este. Mint mondta, Milan Jovanovic ellenzéki újságíró háza a múlt hónapban leégett, amikor az azóta elfogott gyanúsítottak Molotov-koktélokkal dobálták meg a házhoz épített garázst. Személyi sérülés nem történt. Milan Jovanovic az eset után úgy nyilatkozott, azért vált célponttá, mert a városrészében tapasztalt korrupcióról írt.

Venezuelai válság - Mike Pompeo venezuelai különmegbízottat nevezett ki

Pro... - 2019-01-26

- Elliott Abrams veterán diplomata személyében venezuelai különmegbízottat nevezett ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter helyi idő szerint még pénteken.

Az Európai Unió üdvözölte a Macedóniával kötött névmegállapodás görögországi parlamenti jóváhagyását

Külföld - 2019-01-25

Az Európai Unió üdvözölte a Macedóniával kötött névmegállapodás pénteki görögországi parlamenti jóváhagyását.

A Macedóniával évtizedek óta tartó névvitát rendező, "történelmi jelentőségű" szerződés athéni elfogadása kulcsfontosságú lépés a ratifikációs folyamatban - írta közös közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő.

A megállapodáshoz nagy politikai bátorságra és felelősségvállalásra volt szükség mindkét fél részéről. A lépés példamutató az európai országok közötti megbékélés szempontjából, előmozdítja a nyugat-balkáni térség euroatlanti integrációját - mutattak rá.

Brexit - Brit pénzügyminiszter: hosszú távon komoly gazdasági károkat okozna a megállapodás nélküli kilépés

EU - 2019-01-25

A brit pénzügyminiszter szerint hosszú távon is súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.

Michelangelo, Rubens és Dalí a Szépművészeti-MNG 2019-es programjában

Kultúra - 2019-01-25

Többek között Michelangelo rajzait; Rubens, Van Dyck és a flamand barokk mestereit; Magritte, Dalí és a szürrealisták munkáit, valamint Brassai fotográfiáit felvonultató kiállítások szerepelnek a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) 2019-es programjában.