Tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, és az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból álló független testületnek kellene ellenőriznie a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje szerint.
Kisebb lehűlés várható a jövő héten: a leghidegebb órákban mínuszok is lesznek, de sok lesz a napsütés és a maximumok többfelé 15 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfő délelőtt elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében fordulhat elő eső, záporeső, majd estétől már a Tiszántúlon is eshet. Főként az ország nyugati felében erős, eleinte néhol még viharos lesz a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lesz. A nappali maximumok 6-18 fok között alakulnak
- A jeruzsálemi bíróság elrendelte a Jeruzsálem óvárosában, a Templom-hegyen, az Aranykapu épületében található, mecsetnek használt terem ideiglenes bezárását - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap vasárnap.
A jeruzsálemi bíróság szerint az épületet zárva kell tartani mindaddig, amíg a további sorsáról döntő eljárás folyik. Pénteken a palesztinok feltörték, majd kiemelték a helyéről és megrongálták a terem kapuját.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása nélkül Nagy-Britannia talán soha nem lép ki az Európai Unióból.
Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit parlamenti ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője ugyanakkor vasárnap azt jósolta, hogy az eddig kétszer is nagy többséggel elutasított Brexit-megállapodást az alsóház a jövő hétre tervezett harmadik szavazáson is elutasítja. A Sky News hírtelevíziónak nyilatkozva Corbyn erre az esetre kilátásba helyezte, hogy a Labour bizalmatlansági indítvány nyújt be a kormány ellen.
Március utolsó hétvégéjén Kecskeméten ismét megrendezik a Bohém Ragtime & Jazz Fesztivált - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője elmondta, kezdetben hazai résztvevőkkel szervezték, de 1992-ben már nemzetközi volt a fesztivál.
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben, megelőzve csapattársát, a címvédő brit Lewis Hamiltont.
Az ötszörös világbajnok mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája lett a harmadik, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője pedig a negyedik.
A 29 éves Bottasnak - aki az előző szezonban egyszer sem tudott nyerni - ez volt pályafutása negyedik futamgyőzelme és 31. dobogós helyezése.
A francia belügyminisztérium összesítése szerint országszerte 32 ezren, a szervezők Facebook-oldalán közzétett adatok szerint viszont 230 ezren tiltakoztak szombaton, a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők megmozdulása ismét erőszakba torkollott Párizsban.
Fölényesen nyerte meg a szlovák elnökválasztás első fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje, aki Maros Sefcoviccsal, a legerősebb kormánypárt, az Irány- Szociáldemokrácia (SMER-SD) párt jelöltjével került a második fordulóba - erősítették meg a Statisztikai Hivatal (SÚSR). A vasárnap délben nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmények szerint a voksolás első fordulójában Caputovának mind a nyolc szlovákiai megyében a szavazatok jelentős többségét sikerült megszereznie.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:
KÓNYA IMRE, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapító elnöke, Magyarország volt belügyminisztere részére a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából, a szabad Magyarország békés eszközökkel történő megteremtésében és a hazai demokrácia kereteinek kialakításában, illetve megtartásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott:
BARSI BALÁZS ferences szerzetes, a Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom templomigazgatója részére kimagasló színvonalú hittudósi és nagy hatású tanári munkája, valamint a generációkat megérintő lelkiségi irodalmat gazdagító publikációs, illetve műfordítói tevékenysége elismeréseként;
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából
Kossuth Nagydíjat adományozott:
TÖRŐCSIK MARI, a nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes és kiváló művész részére több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként.
Debrecen, a magyar szabadság őrvárosa egyhetes programsorozattal emlékezik az 1848 as forradalomra és az azt követő szabadságharcra. A Kokárdás napok során vetítették a Kossuth papja című filmet, amely Könyves Tóth Mihály debreceni református lelkész 1848-49-es tevékenységéről készült, Tóth Máté Miklós regénye nyomán.
Aggodalmát fejezte ki az alapvető jogok törökországi megsértése miatt az Európai Unió pénteken.
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken, az EU-Törökország Társulási Tanács ülését követő sajtótájékoztatón azt mondta: az unió elvárja Ankarától, hogy az igazságügyi reformot az EU és az Európa Tanács elvárásai szerint valósítsa meg.
Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért, és ahogy 1848-'49-ben most is az igazság, a szolidaritás és az egyenjogúság oldalán áll - mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken a Múzeumkertben, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami rendezvényen.
A lengyel kormányfő beszédében emlékeztetett: a két nemzet barátsága immár több mint ezer éve tart, a múltban több alkalommal is úgy küzdöttek közösen a szabadságért, ahogy most a jövőért szeretnének.
Úgy fogalmazott, egy jobb Magyarországért, egy jobb Lengyelországért és egy jobb Európáért harcolnak, mindazokért, akik hisznek a "hazák Európájában", olyan jövőben, amely a közemberért, nem pedig a felsőbb rétegekért leszNem sokkal az univerzum születése után keletkezett 83 szupermasszív fekete lyukat fedezett fel egy japán, tajvani és amerikai csillagászokból álló kutatócsoport.
Nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvények - mondta ki pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság.
Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete mindenekelőtt elismerte, hogy az államoknak szuverén joguk a terület szabályozása, az ilyen különálló bírósági rendszer kialakítása.
- Az Európai Unió, a NATO és az Európa Tanács főtitkára is elítélte pénteken a két mecset ellen elkövetett új-zélandi terrortámadásokat, amelyekben a legfrissebb hírek szerint 49 ember vesztette életét.
- A politikusoknak és a felnőtteknek csatlakozniuk kell a diákok éghajlatvédelmi mozgalmához - mondta Greta Thunberg 16 éves svéd környezetvédő aktivista a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap hírportálján pénteken, a Fridays for Future elnevezésű mozgalom világméretű tüntetésének alkalmából közzétett írásában.
Új igazgatóságot és felügyelőbizottságot nevezett ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél február 8-ától - írta a napi.hu a cégadatbázisokban március 6-án megjelent bejegyzések alapján.
Az új igazgatósági elnök Pankucsi Zoltán lett, aki a Deloitte Magyarország egyik igazgatója volt 2016 szeptemberétől 2018 decemberig.