- Folytatódik az ellenállás a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítása ellen - hangoztatták ellenzéki képviselők pénteken a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt.
Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő "a gyalázat törvényének" nevezte az elfogadott jogszabályt és úgy fogalmazott: "végérvényesen kettészakadt a társadalom rabszolgatartókra, és úgy néz ki, hogy rabszolgákra".
Hozzátette: a múlt héten egymásra talált az "obstrukciós ellenzék", a szakszervezetek és a tüntetők, és lehet, hogy jön a karácsony és a szilveszter, de január másodikán folytatják az ellenállást és addig is lesznek akcióik.
Kétszámjegyű százalékos díjemelésre kényszerülnek a magyar fuvarozó vállalkozások jövőre az akár 30 százalékos mértéket meghaladó útdíj-emelés és egyéb költségnövekedések miatt - közölték a fuvarozói érdekképviseletek pénteken.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége által aláírt közleményben a szervezetek emlékeztetnek, hogy a 2019-re vonatkozó módosított útdíj rendeletek a hivatalos bejelentések szerint 5,8 százalékos díjemelést jelentenek.
Kiemelik, hogy a környezetvédelmi kedvezmények rendszerének átalakításával az új rendszer bevezetése ennél jóval drasztikusabb díjemelkedést jelent.
A teljes gépjárműparkot érintő útdíj-emelkedés leginkább a belföldi fuvarozást végző mintegy 20 ezer EURO III és EURO IV környezetvédelmi besorolású járművet érinti, a változás kilométerenként 5-30 forinttal emeli meg a fuvarozók költségeit, így akár a 32 százalékot is meghaladja az útdíj-növekedés kilométerenként. A döntően nemzetközi relációban érintett EURO V és EURO VI kategóriájú járművek környezetvédelmi kedvezménye 5 százalékkal csökken, ezekben a kategóriákban az útdíj-emelés mértéke 11 forint kilométerenként, amelyet a vállalkozások kénytelenek beépíteni a 2019-től esedékes fuvardíjaikba - fejtették ki.
- Jogellenes földszerzés miatt 68 millió forintot kell kifizetnie egy német férfinek a magyar állam részére egy polgári perben született elsőfokú ítélet szerint - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség pénteken közleményben.
Több mint 150 millió forintos adótartozást térítettek meg a hatóságokkal kötött egyezség nyomán született jogerős ítélet szerint az elkövetők egy adócsalási ügyben - tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben.
Az ügyészség szerint két vádlott 2011-ben elhatározta, hogy biztonságtechnikai cégük munkavállalóit érintő adókat és a járulékokat nem fizeti meg. Ezért a munkavállalók munkaviszonyát színleg megszüntették és fiktív munkaerő-kölcsönzési, valamint megbízási szerződéseket kötöttek, az elkövetésbe bevont társaságokat pedig rendszeresen cserélték.
Januártól változik a sürgősségi ellátás rendje, amely a magyar sürgősségi triázs rendszernek köszönhetően gyorsabb és biztonságosabb lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága pénteken.
A jövő évtől hirtelen szívleállás esetén mentővel vihetik a helyszínre a műszívet, és így az eddiginél több ember élete menthető meg. Erről a Semmelweis Egyetem (SE) rektora beszélt az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Merkely Béla kifejtette: a hírtelen szívleállás oka 80 százalékban heveny szívizominfarktus, 20 százalékban más okok, például öröklött hajlam vagy vírusos megbetegedés vezet a szívizom leállásához; ekkor a szív nem tud összehúzódni, összeomlik a keringés, leáll a légzés, a szervek nem jutnak oxigénhez, megáll az agyműködés, és a beteg rövidesen meghal vagy maradandó neurológiai károsodásokat szenved.
- Újraindult a forgalom péntek reggel a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet előzőleg 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt.
A második legnagyobb forgalmú londoni légikikötő igazgatósága közölte ugyanakkor, hogy pénteken is csak "korlátozott számban" érkezhetnek és indulhatnak járatok az előző napi tömeges átirányítások és törlések áthúzódó hatásai miatt, és azért is, mert a drónokat és működtetőiket egyelőre nem sikerült megtalálni.
A zárlat utáni első járat Sanghajból érkezett, és nem sokkal később felszállt egy gép Alicante felé.Előző nap viszont 760 járatot kellett törölni, és ez 110 ezer utast érintett.
A repülőtér által péntek reggel közzétett tájékoztatás szerint a légikikötő egyetlen pályája immár működik, de az előző csaknem másfél nap felfordulása után továbbra is késésekre és járattörlésekre kell számítani.
A menetrend alapján pénteken 765 járat és 126 ezer utas fordulna meg Gatwicken, de a péntek reggeli tájékoztatás alapján 140 járatot töröltek; ez a tervezett járatszám 18 százaléka.
A pénteki menetrendben Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság két járatpárja is szerepel, az egyik délelőtt, a másik délután. A repülőtér jártinformációja péntek reggel mindkettőt indulásra jelölte, jóllehet a délelőtti járat a kiírás szerint várhatóan háromórás késéssel indul Gatwickről.
Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a kormányellenes tüntetésekre utalva.
- Republikánus és demokrata párti politikusok egyaránt méltatták Jim Mattis védelmi minisztert, miután Donald Trump elnök csütörtök este Twitteren bejelentette, hogy a tárcavezető február végén távozik a kormányból.
- Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból. A The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump elnök már meghozta a döntését erről.
Halálra gázolt egy gyalogost egy személyautó csütörtök éjszaka a 471-es főúton Debrecen és Hajdúsámson között - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.
Teltházas kortárs aukcióval zárta az évet a BÁV Aukciósház, a legmagasabb áron ef Zámbó Gondolatátvitel című képe kelt el 1,7 millió forintért, de sokan licitáltak feLugossy László, Wahorn András és Náray Tamás képeire is.
A nagy művészeti aukciók festményanyagában eddig is külön részt szentelt a BÁV a kortárs anyagnak, a magyarországi és nemzetközi trendek egyre inkább azt mutatták, hogy gyűjtői és befektetési szempontból is megérett a piac egy önálló árverésre.
A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.
Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg.
Elsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható. Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy számos országban - például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország - a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű.
A Debreceni Nemzetközi Repülőtér tűzoltóképző központjának kiépítéséhez járul hozzá a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) Irinyi I. Kockázati Tőkealapjának első befektetése.
Az alapkezelő a csütörtöki közleménye szerint 150 millió forintos tőkeemeléssel 36,6 százalékos részesedést szerzett a Detka Oktató Kft.-ben, 150 millió forint tagi kölcsön nyújtása mellett. A repülőtéri tűzoltóképzéssel foglalkozó társaság résztulajdonosa a debreceni légikikötő üzemeltetését és fejlesztését végző Xanga-csoport is.
A debreceni Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltó Kiképző Akadémia létesítését azzal indokolták, hogy a repülőterek mellett nélkülözhetetlen a jól képzett tűzoltó szolgálat is, ilyen célú oktatóbázist azonban kelet-európában egy cég sem működtet.
- Az Európai Bizottság csaknem 305 millió eurót (mintegy 98 milliárd forintot) bocsátott "a migrációs nyomásnak fokozottan kitett" Görögország, Olaszország, Ciprus és Horvátország rendelkezésre a migráció és az azzal összefüggő határigazgatás okozta többletkiadásainak támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Korszerű sejtterápiás készítmények fejlesztésére alkalmas kutatólaboratóriumot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) 187 millió forintos uniós támogatással - közölte Kemény Lajos, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának vezetője csütörtökön.
A professzor az létesítményt bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a laboratórium az ECRIN (European Clinical Research Infrastructure Network) része, amely az akadémiai kutatásokban résztvevő szakemberek által felvetett új terápiás lehetőségek vizsgálatára jött létre.
Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt - közölte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4-es autópálya első szakaszának átadásán.
A gyorsforgalmi szakaszok hatalmas lökést adnak a helyi gazdaság fejlesztésének, az iparfejlesztésnek, támogatják az idegenforgalom fejlesztését, és javítják az ott élő lakosság életminőségét is - tette hozzá a miniszter.
Palkovics László Debrecent említette példaként, amely 2006, az M35-ös autópálya átadása óta "hatalmasat fejlődött". A BMW döntését, miszerint első európai, Németországon kívüli gyárát Debrecenben építi fel, jelentős részben a hajdú-bihari megyeszékhely elérhetőségével, az autópálya-összeköttetéssel, a vasútfejlesztéssel és a repülőtér fejlesztésével magyarázta a miniszter.
Mivel az Egyesült Királyságban továbbra is bizonytalanság övezi, hogy megerősítik-e a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást, az Európai Bizottság megkezdte a megállapodás nélküli kilépés esetén alkalmazandó, rendkívüli helyzetre szóló cselekvési tervének végrehajtását - közölte a testület szerdán.
Az európai strukturális és beruházási alapok keretében 2017 végéig 405 milliárd euró befektetés valósult meg az Európai Unió (EU) reálgazdaságába - közölte az Európai Bizottság szerdán az öt európai strukturális és beruházási alapból a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetési időszak félidejéig megvalósult legfontosabb eredményeket összefoglaló jelentésében.
A harmadik éves áttekintés részleteit összegző jelentés szerint 2017 végéig az európai strukturális és beruházási alapok 2014-2020-as költségvetéséből közel egymillió vállalkozás részesült a növekedést, az innovációt, az új termékek bevezetését és a munkahelyteremtést ösztönző támogatásból. Európa-szerte összesen 1,7 millió kezdeményezés nyert el uniós támogatást, a vidékfejlesztési programok 2,7 millió kedvezményezettjén túlmenően.
Nem ellenzéki, hanem össztársadalmi összefogás van Magyarországon - jelentette ki a jobbikos Szilágyi György arra a felvetésre, hogy az MTVA székházánál az ellenzéki pártok közös akcióban vettek részt.