Jézus arcának korai, szakáll nélküli ábrázolására bukkant egy izraeli művészettörténész a Negev sivatagban, egy bizánci templom romjában - jelentette a Háárec című újság honlapja.
Köstner Vilmos irányítja a jövőben a Debreceni VSC-Schaeffler női kézilabdacsapatát, miután a klub vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott a nyáron érkezett edzővel, a norvég Pal Oldrup Jensennel.
A brit elhárítás (MI5) elismerte, hogy nem mérte fel időben a tavalyi manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjének veszélyességét - áll a londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett vizsgálati jelentésében.
A Fidesz "elképesztően sorsrontó szándékairól" beszélt a lakástámogatási rendszer átszabása kapcsán Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságának kormánypárti többsége szinte vita nélkül szavazta le azt a kezdeményezését, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot a lakás-takarékpénztárak ügyében.
Macedónia azt fogja kérni Magyarországtól, hogy vonja vissza a Nikola Gruevszki volt miniszterelnöknek megadott menekültstátuszt, Szkopje ugyanis továbbra sem áll el a kiadatási kérelemtől - jelentette be Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter a Vesti.mk szkopjei hírportál csütörtöki beszámolója szerint.
- Az Európai Unióban a várható élettartam az egyik legmagasabb a világon, a várható élettartam folyamatos növekedése azonban lelassult, és továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak az országok között és az országokon belül is - közölte közös jelentésében az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön.
- A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésének eredményét csütörtökön ismertették a szabolcsi megyeszékhelyen.
Rekordot döntött a felmelegedést okozó gázok légköri koncentrációja 2017-ben az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) friss kutatása szerint.Nincs jele annak, hogy az emelkedő trend megfordulna - idézte a BBC hírportálja a szervezet üvegházhatású gázokról szóló új éves jelentését.
A szén-dioxid koncentrációja tavaly elérte 405 ppm-et (az egész milliomod része), ami 3-5 millió éve nem fordult elő.
A légköri koncentráció más, mint a kibocsátás, mert arra vonatkozik, ami a levegőben megmarad, miután a szárazföld, a fák és a tengerek a kibocsátott gázok egy részét elnyelték. A levegőben maradó gázok éghajlatra gyakorolt hatása 1990 óta 41 százalékkal nőtt.
- Az eredeti várakozásokat is meghaladva négy év alatt 360 milliárd eurót mozgósított az Európai Unió tagállamaiban a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) - közölték csütörtökön Brüsszelben.
Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó politikai nyilatkozat tervezetéről - erősítette meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön.
Donald Tusk arról számolt be, hogy az Európai Bizottság tájékoztatta, a tárgyalódelegációk szintjén elfogadták a nyilatkozatot, ami politikai szinten is "elvi megállapodást" jelent, ezért most megküldi a szöveget a brit kilépés után is bennmaradó tagállamok képviselőinek.
A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani óceánjáróit egy norvég vállalat.
A kirándulóhajókat működtető Hurtigruten társaság a halfeldolgozási melléktermékekből és egyéb szerves hulladékokból előállított biogázt cseppfolyósított formában fogja üzemanyagként használni - írta a The Guardian című brit napilap honlapja.
Az óceáni közlekedéshez használt olcsó nehézolaj egyre nagyobb problémát jelent, mivel jóval szennyezőbb, mint a szárazföldi közlekedésben használt üzemanyagok. A nehézolajat használó hajók ként és egyéb szennyező anyagokat juttatnak a levegőbe, jelentősen hozzájárulva a légszennyezéshez és a klímaváltozáshoz. A világ legnagyobb óceánjáróinak napi emissziója felér egymillió autó károsanyag-kibocsátásával.
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével - jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Az amerikai bírók pártatlanságán vitatkozott össze nyilvánosan Donald Trump amerikai elnök és John Roberts, az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai legfelsőbb bíróság elnöke - derül ke a CNN szerda esti tudósításából.
Trump kedden azt állította: azért buknak el a számára fontos ügyek rendre a kilencedik körzeti fellebbviteli bíróságon, mert Barack Obama előző elnök embere ül a bírói székben.
A még George Bush elnök által kinevezett Roberts felháborodottan utasította vissza Trump vádjait
Az adatok szerint falanxokkal, vagyis nagyobb csoportokban kísérelhetik meg az áttörést az Egyesült Államokba a mexikói-amerikai határon feltorlódott közép-amerikai migránsok - közölte Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
- Donald Trump amerikai elnök és kormányzata várhatóan új intézkedéseket hoz az illegális migránsok belépésének megakadályozására a The Washington Post című lap szerdai értesülései szerint.
A lap úgy tudja, az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteken lépteti életbe a Maradj Mexikóban című intézkedéscsomagot. Ennek értelmében a migránsoknak a határ mexikói oldalán kell megvárniuk kérelmük elbírálását.
A Kossuth téren és a Piac utcán november 24-én nyit a Debreceni Adventi Vásár, amely szerethető közösségi térben, egyedi kézműves termékekkel, ellenállhatatlan finomságokkal, lélekmelegítő forralt italokkal várja a karácsonyra készülőket. A debreceni adventi vásár régi időket idéző nyitányaként egy hangulatos felvonulással kezdődik, melyen a „kikiáltók" a portékákat dicsérik majd.
A vásárnyitás napján 15 órától a Debrecen Dixieland Jazz Band zenél, majd a Magyar Nagycirkusz-Circus America artistáinak felvonulásán ismerkedhetünk meg a közel 100 faházban megjelenő vásározóval és portékáikkal. Az adventi forgatagban, a tavalyi nagy sikert aratott 33 méteres óriáskerék után ez alkalommal egy 45 méter magas óriáskerékkel is kiegészül a fényárban úszó Debrecen lenyűgöző látványára szomjazók nagy örömére.
- Három hét alatt több mint kétmillió embert ért el a Debrecen Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 pályázatot népszerűsítő flashmobról készült videó - írja az EKF Debrecen2023 Programiroda.
Polgármestert és képviselő-testületet is választanak vasárnap a Hajdú-Bihar megyei Sárándon, a településvezetői tisztségért hárman indulnak
A gazdaság- és szociálpolitikai koordináció 2019-es európai szemesztere erősen bizonytalan légkörben végbemenő tartós, de kevésbé dinamikus növekedéssel kezdődik - közölte az Európai Bizottság az Európai Unió 2019-re vonatkozó gazdasági és szociális prioritásait összegző, szerdán közzétett európai szemeszter őszi csomagjában.
- A gyógyszerészek számára a munkaerőhiány, a gyógyszertárak fenntartható működtetése, a fiatal szakemberek patikai tulajdonhoz jutása és a degresszív árrés a legfontosabb kihívás - állapította meg a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) megbízásából készült országos, reprezentatív felmérés.
A gyógyszerészek fele szerint már most is érzékelhető, de a jövőben egyre inkább probléma lesz a munkaerőhiány. Ez a patikák 52 százalékában már okozott problémát; elsősorban vidéki gyógyszertárakban, főleg kisfalvas területeken és kistelepüléseken. A gyógyszertárak több mint harmada tapasztalt nehézségeket a munkaerő-keresés során, vagy egyáltalán nem tudott felvenni munkatársat.