Archívum

Eredmények megjelenítése 21761-től 21780-ig 67645 találatból.

Bíróság-ítélet Nyolc év fegyházat kapott a bicskei gyermekotthon volt igazgatója

Kékhírek - 2018-11-21

Nyolc év fegyházra ítélte a felügyeletére bízott kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesítő volt bicskei gyermekotthon-igazgatót a Székesfehérvári Törvényszék szerdán. Az első fokon eljáró bíróság a volt igazgatót folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, ennek kísérlete, négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és kétrendbeli szexuális visszaélés bűntettében találta bűnösnek.

Európai Bizottság: nőtt az államháztartási hiány Magyarországon

Gazdaság - 2018-11-21

Magyarországon az államháztartási hiány a 2016-os 1,6 százalékról 2018-ban 2,4 százalékra nőtt, és az előrejelzések szerint a következő két évben valamivel 2 százalék alatt marad - derült ki az Európai Unió 2019-re vonatkozó gazdasági és szociális prioritásait összegző, szerdán közzétett európai szemeszter őszi csomagjából.

Az uniós bizottság arra emlékeztetett, hogy az uniós tanács júniusban a középtávú költségvetési célhoz vezető kiigazítási pályától való jelentős eltérés korrekcióját célzó eljárás keretében azt az ajánlást fogalmazta meg Magyarország számára, hogy 2018-ban a GDP 1 százalékának megfelelő mértékű éves strukturális kiigazítást hajtson végre.

A francia parlament elfogadta az álhírellenes szabályozást

Ajánljuk - 2018-11-21

A francia parlament véglegesen elfogadta azt a két törvényjavaslatot, amelyek célja választási időszakban "a tájékoztatási manipuláció" megakadályozása. A tervezeteket a kormányzó Köztársaság lendületben és szövetségese, a centrista Modem terjesztette be és szavazta meg.

Tajani uniós megegyezést sürget a migrációs politikában még a jövő évi EP-választások előtt

Még a jövő évi európai parlamenti (EP-) választások előtt megegyezésre van szükség az Európai Unió migrációs- és menekültpolitikájában, az úgynevezett dublini reform ügyében - hangoztatta Antonio Tajani, az EP elnöke szerdán Bukarestben.

Tajani a román elnöki hivatalban tett látogatása alkalmával arra hivatkozott: a választásokat a román uniós elnökség idején rendezik meg, és fontosnak ítélte, hogy a polgárok "pozitív jelzéseket" kapjanak az EP munkájáról. Úgy vélekedett: Klaus Iohannis román elnöknek fontos szerepe lesz abban, hogy az Európai Tanáccsal - az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő fórummal - is előrelépést érjen el az EP által kulcsfontosságúnak tartott két-három ügyben.

Állami DNS-bankot hoznának létre Spanyolországban a diktatúra idején elrabolt csecsemők ügyeinek felderítésére

Olvastuk - 2018-11-21

Állami DNS-bankot és egy ahhoz kapcsolódó adatbázist terveznek létrehozni Spanyolországban, hogy így segítsék a Franco-diktatúra idején szüleiktől elrabolt csecsemők ügyeinek felderítését - közölte a spanyol sajtó szerdán.

A világgazdasági növekedés lassulását jelzi az OECD

Gazdaság - 2018-11-21

A világgazdasági növekedés lassulását jelzi az elkövetkező két évben a párizsi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott prognózisában.

A növekedés legfőbb motorját a lakossági fogyasztást rövid távon makrogazdasági intézkedések és a foglalkoztatás javulása támogatja az OECD szerint. A makrogazdasági politika azonban hosszabb távon a szigorítás felé fordul, emellett a kereskedelmi ellentétek elmélyüléséből származó feszültségek, a nehezebbé váló hitelfelvételi kondíciók, valamint az olajárak emelkedésével együtt egyre erősödő ellenszelet keltenek a növekedéssel szemben.

Az OECD elemzésében kiemeli a kereskedelmi ellentétek elmélyülésének már érzékelhető hatását a világkereskedelmi forgalomra, ami a tavalyi 5,2 százalék után az idén 3,9 százalékkal, jövőre és 2020-ban pedig 3,7 százalékkal növekszik majd.

Olasz költségvetés - Európai Bizottság: indokolt a túlzottdeficit-eljárás megindítása Olaszországgal szemben

Túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett Olaszországgal szemben szerdán az Európai Bizottság az aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezet miatt, amely a testület szerint "különösen súlyos megsértését" jelenti az uniós szabályoknak és a római kötelezettségvállalásoknak.

PM: az OECD is javította a magyar gazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzését

Fontos - 2018-11-21

- Stabil államháztartással, tovább csökkenő államadóssággal és még alacsonyabb munkanélküliséggel számol Magyarországon a következendő évekre a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) most megjelent őszi Economic Outlook kiadványában - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán.

Varsó módosítaná a legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazására vonatkozó törvényt

Jogtudor - 2018-11-21

- Benyújtotta szerdán a legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazására vonatkozó, az Európai Bizottság (EB) által bírált előírásokon módosító törvényjavaslatot Lengyelországban a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS).

Tüdőgyógyász társaság: mintegy 600 ezer embert érintenek az idült légúti betegségek

Egészségügy - 2018-11-21

Mintegy 600 ezer embert érintenek Magyarországon az idült légúti betegségek, így ez népbetegségnek számít - mondta Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán a WHO dohányfüstmentes és az obstruktív légúti betegségek világnapján.

Az elnök szerint fontos lenne, hogy minél korábban orvoshoz forduljanak azok, akik érzik magukon a tüdőbetegség tüneteit: fulladnak már kis terheléstől is, nehezen veszik a levegőt.

Elmondta azt is, Magyarországon évente mintegy 20 ezer ember hal meg a dohányzás miatt.

Macedónia-Magyarország-jog-diplomácia Gruevszki menekültstátusza - Macedónia kérte a kiadatást Magyarországtól

...kontra - 2018-11-21

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérte Szkopje Budapesttől - közölte a szkopjei sajtó szerdán. A macedón hírportálok beszámolója szerint a kormány kedd délután küldte el a kiadatási kérelmet Magyarországnak.

Gruevszki menekültstátusza - Őrizetbe vették a macedón kémelhárítás egykori vezetőjét, nehogy megszökjön az országból

Pro... - 2018-11-21

- A macedón rendőrség őrizetbe vette Szaso Mijalkovot, az ország titkosszolgálatának az egykori vezetőjét, mert a hatóságok szerint fennállt annak a veszélye, hogy unokatestvéréhez, Nikola Gruevszki volt kormányfőhöz hasonlóan megszökhet az országból.

Brexit - Skót miniszterelnök: egységes ellenzéki fellépés kellene a megállapodástervezet ellen

Vélemény - 2018-11-21

A skót miniszterelnök szerint a londoni alsóház ellenzéki frakcióinak egységesen kellene fellépniük a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a brit kormány által a múlt héten jóváhagyott megállapodástervezet ellen.

Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump illegális migrációt fékező rendeletét

Külföld - 2018-11-20

- Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét, amellyel megtiltotta, hogy illegális határátlépők menedékkérelmet adhassanak be.

Nikola Gruevszki megerősítette, hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán megerősítette, hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon. Az erről szóló értesülést először a Magyar Idők közölte kedden, a hírt pedig a magyar és a macedón médián kívül a világsajtó is közölte.

Nikola Gruevszki a közösségi portálon azt írta, az európai uniós és NATO-tag Magyarország pozitívan bírálta el politikai menedékkérelmét, amelyet azért adott be, mert Macedóniában politikai üldöztetésnek van kitéve.

Közölte, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új, szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve. A kormány - nem demokratikus eszközöket használva és visszaélve a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel - meg akarja fosztani a szabadságától. Emlékeztetett arra, hogyan kezdődött az ellene folyó eljárás: először megjelentették az illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseket, aztán kineveztek egy különleges ügyészt, aki a bírósághoz hasonlóan a szociáldemokraták eszközévé vált.

Macedón igazságügyi miniszter: Szkopje hamarosan elküldi Budapestnek a Gruevszki kiadatására vonatkozó kérelmet

Külföld - 2018-11-20

A macedón kormány kedden vagy szerdán elküldi Budapestnek a Nikola Gruevszki volt kormányfő kiadatására vonatkozó hivatalos kérelmet - közölte kedden újságírókkal Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter.

Mint mondta: a kérelem már készen áll, és hamarosan továbbítják a magyar hatóságoknak.

DK: csak bűnöző kormányok adnak bűnözőknek menekültstátuszt

Belföld - 2018-11-20

A Demokratikus Koalíció világméretű botránynak nevezte azt a hírt, hogy menekültstátuszt kapott Magyarországon Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök.

Eloltották a lángokat a hajdúszoboszlói gáztárolónál

Helyi - 2018-11-20

A hajdúszoboszlói gáztárolónál kedd hajnalban keletkezett tüzet kora délutánra eloltották - közölte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel. Papp-Kunkli Nóra elmondta: a tűzoltóknak fél kettőkor sikerült megfékezniük a gáztárolóban keletkezett tüzet, amelyben senki nem sérült meg. A tűz okát szakemberek vizsgálják.

A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti - a tűz miatt korábban lezárt - 3321-es úton a forgalom két órakor elindult.

Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére

Belföld - 2018-11-20

A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek - jelentették be kedden Budapesten.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, a javaslat szerint kormányzati személyügyi központot hoznának létre, hogy a létszámgazdálkodás új rendszerét - amit szintén megteremtene a javaslat - működtetni lehessen, és a jövőben se termelődjön újra a felesleges bürokrácia.

Külföldi befektetők 68 milliárd eurót vontak ki olasz állampapírokból

Gazdaság - 2018-11-20

Külföldi befektetők 68 milliárd eurót vontak ki olasz állampapírokból a jelenlegi koalíciós kormány májusi megalakulása óta. A Financial Times című lap az olasz központi bank adataira hivatkozva azt közölte, hogy októberben 1,5 milliárd euró, augusztusban jóval nagyobb összegű, 17,4 milliárd euró tőkekivonásra került sor.

A befektetőket aggasztja a Róma és Brüsszel közötti, a jövő évi olasz költségvetéssel kapcsolatos feszültség, és általában az olasz belpolitikai bizonytalanság.

Az Európai Bizottság szerdán a többi euróövezeti ország büdzsétervével együtt értékeli a jövő évi olasz költségvetési tervezetet.