Károly herceg, a brit trón várományosa ígéretet tett arra, hogy uralkodóként már nem fog "mindenbe beleszólni".
A walesi hercegről, II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg elsőszülött fiáról a BBC televízió készített eddig példátlan mélységű portréműsort, abból az alkalomból, hogy a trónörökös jövő szerdán ünnepli 70. születésnapját.
Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) szerint a területükön lévő szakmákban az országos átlagnál is rosszabb a helyzet munkaerő utánpótlásban, a létszámhiány mellett a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az újonnan munkába állók nem rendelkeznek megfelelő szaktudással, szakirányú képzettséggel.
Visszatért Washingtonba a megosztott kormányzás, miután a demokraták megszerezték a képviselőházi többséget a november 6-i félidős választásokon; ezzel új korszak veszi kezdetét az amerikai politikai életben - vélték neves amerikai lapok politikai elemzői.
A demokraták és Amerika megkönnyebbülten sóhajtott fel - írta a választási eredményről a The New York Times című lap elemzője. "A Demokrata Párt ugyan nem kapott meg mindent, amit akart, de megkapta, amire neki és az országnak szüksége van" - írta a lap kolumnistája, utalva arra, hogy nagy áttörés ugyan nem volt, de mégis csak meglett a képviselőházi többség.
Frank Bruni kiemelte, hogy a legtöbb körzetben, ahol a republikánusokat leváltották a demokraták, női jelöltek arattak győzelmet.
Teljes egyetértésben támogatta a debreceni közgyűlés Debrecen Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére írt pályázatát. A SHARING HORIZONS című dokumentumot 2018. november 9-én adja át Papp László polgármester az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
A debreceni pályázat angol nyelvű szlogenje: Sharing Horizons. A „sharing" fogalma a tudásmegosztást, tapasztalatcserét, a közös alkotást, a partnerséget hordozza magában, míg a „horizon" kifejezés a Hortobágyból kiindulva, a végtelen, ámde inspiráló térre, a biodiverzitásra, a szabadságra, az új távlatok megnyitására, a léptékváltásra utal. A cím tehát metaforikusan a sokrétű párbeszédet és a város előtt álló új kulturális távlatok szellemiségét tükrözi.
- Egy újabb álom előszobájában vagyunk – fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere a közgyűlési döntést követő sajtótájékoztatón. Debrecen régi ambíciója, hogy betöltse ennek a régiónak a központi szerepét. Ez a pályázat épít a város történelmi hagyományaira és felfrissíti Debrecen kulturális életét szervezeti értelemben. 32 programelemet tartalmaz a pályázat. A cím elnyerése ehhez a törekvésünkhöz segít hozzá, vagyis kulturális stratégiánknak nem célja, hanem eszköze a cím a város fejlődése érdekében.
Letették a Budapesten épülő 300 millió euró (közel 100 milliárd forint) beruházási értékű Etele Plaza alapkövét.
Tatárt Tibor, a Futureal-csoport vezérigazgatója az eseményen elmondta, a tárgyalások jól haladnak az Etele Plaza leendő bérlőivel, már a teljes bérbe adható terület 60 százalékára aláírt vagy folyamatban lévő szerződésük van.
Az 55 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező Etele Plaza az Etele tér közvetlen közelében, az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában - Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál - épül meg. A helyszín forgalmát jelzi, hogy a csomópontot már most is mintegy 165 ezren veszik igénybe naponta.
Felidézték, hogy a Futureal-csoport idén nyáron európai viszonylatban is egyedülálló, 150 millió euró (közel 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött 10 éves futamidőre az UniCredit és az Erste Csoport közös konzorciumával az Etele Plaza megvalósításához.
- A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok.
A Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizál ezentúl három korábbi jobbikos, most független országgyűlési képviselő. Volner János, Apáti István és Fülöp Erik szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: mindhárman kérték felvételüket a nemrég alakult pártba.
- Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény, Nicolas Mathieu Leurs enfants apres eux (Utánuk a gyerekeik) című műve kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat - jelentették be szerdán Párizsban.
Az Erste Bank Hungary az első három negyedévben 42 milliárd forint adózás előtti eredményt el - jelentette be Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A tavalyi első kilenc hónapban 53,1 milliárd forint volt az adózás előtti nyereség, elsősorban egyszeri tételek és eredményt javító visszaírások hatására.
- A magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék, és a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal - mondta az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Kaposváron szerdán.
Viski József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Somogy Megyei Önkormányzat által szervezett szőlő- és bortermelők szakmaközi szimpóziumán rámutatott, hogy az államtitkárság a vidékfejlesztési program részeként az elmúlt években 40 milliárd forintot szánt borászati támogatásra, a keretösszegből mintegy 34 milliárd forintot kötöttek le, jövő januártól pedig újabb 50 milliárddal segítik a borászati, élelmiszeripari vállalkozásokat.
Hajók és állatok rajzával díszített 2000 éves ciszternát találtak izraeli régészek a Negev-sivatagban lévő Beér-Seván - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.
Újra csalók élnek vissza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével, hamis elektronikus levélben - adó-visszatérítésre hivatkozva - próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni - figyelmeztetett a NAV honlapján.
- Nyilvántartásba vett szerdán az Európai Bizottság egy európai polgári kezdeményezést, amelynek alapján a jövőben fel kellene tüntetni az Európai Unióban forgalomban lévő élelmiszerek esetében, hogy nem vegetáriánusnak, vegetáriánusnak vagy vegánnak minősülnek-e.
- Enyhítheti a lakásdrágulást a Pénzügyminisztérium azon javaslata, mely szerint az idén november elsején építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok, valamint azon 300 négyzetméternél kisebb családi házak esetében, amelyek építését ugyaneddig bejelentették, maradna a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs 2023 végéig - derül ki az ingatlan.com piaci portál szerdai közleményéből.
- Meglepő, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében Magyarországon, mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése "meggyőző bizonyítékokat" tartalmazott a szabálytalanságokra - közölte az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának (CONT) elnöke szerdán.
- Az MSZP értékelése szerint a hatóságok az Elios-ügyben folytatott nyomozás megszüntetésével nyíltan az ország tudtára adták: vannak érinthetetlen emberek
Csaknem egyhangúlag megszavazta szerdán a román képviselőház azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely arra kötelezi a bukaresti kormányt, hogy négy évben belül megteremtse az autópálya-összeköttetést az Erdély és a keleti országrész (Moldva) között a Marosvásárhely-Jászvásár (Iasi) útvonalon.
- Az Európai Ügyészséghez csatlakozás szükségességét bizonyítja, hogy annak ellenére szüntették meg az Elios ügyében folytatott nyomozást, hogy az unió csalás elleni hivatala (OLAF) szerint felmerült költségvetési csalás gyanúja - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője.
Magyarország megsértette az európai uniós jogot a mobilfizetési rendszer állami monopóliummá alakításával, a jogszabály ellentétes a szolgáltatásokról szóló közösségi irányelv rendelkezéseivel - mondta ki szerdán az Európai Bíróság.
A vonatkozó 2011-es magyar törvény értelmében a nemzeti mobilfizetési rendszer működtetésének kizárólagos joga a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hatáskörébe tartozik. A szolgáltatóknak ezt a platformot kell kötelezően igénybe venniük, például a parkolásért és a közutak használatáért fizetendő díjak kiegyenlítésekor.
Az Európai Bizottság 2014-ben kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben, mondván, a törvény megfelelő indok nélkül jelentősen korlátozza a piaci versenyt.
Szerdai ítéletében a luxembourgi székhelyű törvényszék megállapította: a jogszabály összeegyeztethetetlen a szolgáltatási irányelvnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel, a vitatott intézkedések aránytalanul korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.