Archívum

Eredmények megjelenítése 21981-től 22000-ig 67645 találatból.

A csökkenő aranyár meghozta a vételi kedvet a világpiacon

Befektetés - 2018-11-06

A világpiacon 964 tonna arany talált gazdára 2018 harmadik negyedévében, 1 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest; az aranykínálat fedezte ezt, 1162 tonnát tett ki ebben az időszakban - ismertette a Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács legfrissebb adatait.

Orbán Sanghajban: magyar cégek megtalálhatják számításaikat Kínában

- A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.

Kínai látogatása zárónapján a kormányfő a kíséretében lévő tárcavezetők - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter - jelenlétében nyitotta meg az expó egyik díszvendégeként kiállító Magyarország pavilonját, ahol az érdeklődők például magyar élelmiszerekkel ismerkedhetnek.

Lemondott a Zöld Hidat tulajdonló önkormányzati társulás éléről Gémesi György

Belföld - 2018-11-05

Lemondott Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn.

DNS-vizsgálatra kötelezte a bíróság a volt belga királyt az ellene indított apasági perben

Jogtudor - 2018-11-05

DNS-vizsgálat elvégzésére kötelezte a bíróság II. Albert volt belga királyt egy apasági perben, amelyet Delphine Boel indított ellene; a nő az egykori uralkodó házasságon kívül született gyerekének mondja magát.

Közönségdíjat nyert a Lajkó - cigány az űrben Triesztben

Kultúra - 2018-11-05

Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó - cigány az űrben című fekete komédia nyerte a 18. Science+Fiction fesztivál közönségdíját Triesztben - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn.

Pellegrini: Szlovákia nem változtat a migrációval kapcsolatos álláspontján

Külföld - 2018-11-05

- Szlovákia semmilyen formában nem változtat a migrációval kapcsolatos eddigi álláspontján - szögezte le Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök arra reagálva, hogy hétfőn az egyik ellenzéki párt arra szólította fel a kormányt, hogy nyilvánítson egyértelmű véleményt az ENSZ migrációs egyezményéről, és ne írja alá azt.

A bajor CSU megállapodott a kormányalakításról a Szabad Választók pártjával

- Megállapodott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a Szabad Választók (Freie Wähler- FW) pártjával a közös kormányzásról, a koalíciós szerződést hétfőn írták alá Münchenben.

Jobbik: hatpárti javaslat a magyar-székely összetartozás napjáról

Belföld - 2018-11-05

Hatpárti javaslatként kerülhet a törvényhozás elé a magyar-székely összetartozás napjáról szóló jobbikos indítvány, miután a kormánypártok is jelezték, hogy csatlakoznak ahhoz - mondta el hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjét vezető parlamenti képviselő.

Új laboratóriumi technológia segíthet az élővilág diverzitásának megmentésében

Tudomány - 2018-11-05

Termékenységi laboratóriumokban kikísérletezett úttörő technológiával megőrzött növények jelenthetik a biztosítékot a természetben veszélyeztetett növényfajok fennmaradásában. A kutatást ismertető BBC emlékeztet, hogy világszerte példátlan mértékben halnak ki növényfajok: minden ötödik vadon élő növényt veszélyezteti a kipusztulás.

Hasogdzsi-ügy - Török lap: Szaúd-Arábia két embert küldött a gyilkosság nyomainak eltüntetésére

Külföld - 2018-11-05

- Rijád a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi október 2-ai meggyilkolása után egy vegyészt és egy toxikológust küldött Isztambulba azzal a feladattal, hogy megszabaduljanak a holttesttől és eltüntessék a nyomokat - írta hétfőn a Sabah című, vezető török napilap, "megbízható" forrásokra hivatkozva.

Az Akadémia egyik legfontosabb feladata a döntéshozók és a társadalom tájékoztatása

Tudomány - 2018-11-05

Az Akadémia egyik legfontosabb feladata a döntéshozók segítése mellett a társadalom tájékoztatása arról, hogy hol tart a tudomány - hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke A magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat hétfői, budapesti megnyitóján.

A rendezvénysorozat célja, hogy a tudomány legújabb eredményeit, fogalmait, lehetőségeit, perspektíváit, kérdésfeltevéseit bemutassa a tudomány iránt érdeklődő nagyközönségnek - fogalmazott Lovász László, kiemelve, a rendezvénysorozat mottója: Határtalan tudomány, amely "izgalmas szellemi utazást kínál ország határokon, a tudományok közötti határokon és gondolkodásunk berögződött határain keresztül is".

Ismertetése szerint az idei rendezvénysorozat nyitóelőadása az önvezető autók jövőjével foglalkozik: hogyan érzékelik az őket körülvevő világot, miként képesek kezelni a mindennapi helyzeteket.

A daganatsejteket ragyogóra színező anyag segítheti a sebészeket

Tudomány - 2018-11-05

Az agydaganat biztonságos műtéti eltávolítását segítheti a gyorsan növekedő tumorsejteket fluoreszkálóra színező anyag egy új kutatás alapján.

A BBC hírportálja arról számolt be, hogy a tudósok 5-aminolevulinsav (5-ALA) nevű vegyületet tartalmazó italt adtak 99 páciensnek, akiknek a gyanú szerint gyorsan növekedő gliómájuk (agydaganatuk) volt.

NAIK: idén 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki parlagfű miatt

Olvastuk - 2018-11-05

Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki - összegezte az idei parlagfűszezont a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn Budapesten.

Gyuricza Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, mindez nagyságrendileg annyi, mint tavaly, de a központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát.

Hozzátette: a földhivatalok ellenőrzések alapján 4070 esetben összesen 3652 hektárra rendeltek el közérdekű védekezést, amit 2136 esetben (2322 hektár) a földhasználó maga végzett el.

Hét alkotó részesült a Nemzet Művésze díjban

Ajánljuk - 2018-11-05

Hét alkotó részesült a Nemzet Művésze díjban, amelyet hétfőn vehettek át a Pesti Vigadóban.

A nemzet művésze lett Budai Ilona népdalénekes; Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke; Kampis Miklós építész; Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató; Lator Lászó költő, műfordító, esszéista; Orosz István grafikusművész és Rofusz Ferenc animációsfilm-rendező - jelentette be Vashegyi György, az MMA elnöke az átadó ünnepségen.

Orbán Viktor tárgyalása a kínai államfővel: hatalmas utat tettek meg a magyar-kínai kapcsolatok

Fontos - 2018-11-05

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfővel hétfőn Sanghajban

Az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) megnyitása után tartott külön tárgyalásukon a két ország vezetői méltatták a magyar-kínai kapcsolatokat, amelyek számos területen elmélyültek az elmúlt években.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: minden várakozást felülmúlt Magyarország és Kína kapcsolatainak fejlődése az utóbbi egy évtizedben.

Kettős állampolgársági vita - DK: a kiutasított konzul számoljon be, hány kárpátaljai magyar van veszélyben!

- A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy az Ukrajnából kiutasított beregszászi magyar konzul a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt számoljon be arról, hány Kárpátalján élő magyar állampolgárt fenyeget veszély.

Vadai Ágnes, a bizottság DK-s alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap több száz, magyar állampolgárságot felvett ember adatait hozta nyilvánosságra, akiket hazaárulónak tart és deportálna.

Nobel-díjasok nemzetközi paktumot szorgalmaznak a tájékoztatásról és a demokráciáról

Külföld - 2018-11-05

A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit.ű

Az aláírók között van Amartja Szen és Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, Mario Vargas Llosa, az irodalmi Nobel-díj és Sirin Ebádi a Nobel-békedíj kitüntetettje is. A kiáltványt Francis Fukuyama amerikai politikai szakértő, Can Dündar Németországban élő ellenzéki török újságíró, Abou Diouf korábbi szenegáli elnök, Teng Piao kínai emberi jogi aktivista és Nikat Dád pakisztáni jogász is aláírta.

"A paktumnak ebben a kulcsfontosságú történelmi pillanatban kell lefektetnie a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus garanciáit" - írják közös nyilatkozatukban az aláírók. A kiáltványt a világ több mint hatvan országának vezetőihez címezték, akik a jövő héten Párizsban részt vesznek az első világháború harci cselekményeit lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának századik évfordulójára szervezett csúcstalálkozón.

Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Két magyar arany és egy világcsúcs

Fontos - 2018-11-05

Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó világcsúccsal győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának Calgaryban rendezett idénynyitóján, emellett Liu Shaoang a szombaton 500 méteren szerzett ezüstérme után, vasárnap 1000 méteren aranyat nyert, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig a legrövidebb táv második versenyén lett harmadik.

Magyar egyetemek: a feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményei között még jól állunk

Oktatás - 2018-11-04

A feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelő listára, a Quacquarelli Symonds (QS) rangsorára Magyarországról összesen 11 egyetem került fel.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 20., a Szegedi Tudományegyetem a 26., 29. helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A 31. helyen szerepel a Debreceni Egyetem, utána a Budapesti Corvinus Egyetem áll a 48. helyen, majd a Pécsi Tudományegyetem az 53. helyen. A Szent István Egyetem pedig éppen lecsúszott a százas listáról, a 101. helyen végzett.

Brexit - Brit sajtóértesülés: kompromisszum körvonalazódik az ír-északír határellenőrzés ügyében

EU - 2018-11-04

Egy vasárnap közzétett brit sajtóértesülés szerint kompromisszumos megoldás körvonalazódik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon, annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a régóta nem létező határellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság között.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lap meg nem nevezett, magas beosztású forrásokat idéző írása szerint az Európai Unió immár hajlik arra, hogy a kilépési megállapodásban kötelező jogi erővel szerepeljen az Egyesült Királyság egészére kiterjedő majdani vámegyüttműködési megállapodás koncepciója.