Archívum

Eredmények megjelenítése 22001-től 22020-ig 67645 találatból.

November 4. - Trócsányi: a nemzeti gyásznap a hálaadás napja is

Belföld - 2018-11-04

November 4. nemzeti gyásznap, és egyben a hálaadás napja is - emelte ki az igazságügyi miniszter a nemzeti gyásznapon vasárnap, Budapesten.

Trócsányi László a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában tartott megemlékezésen hangsúlyozta: 1956 hőseire, mártírjaira emlékezni és emlékeztetni kell, hálával kell gondolni rájuk, akik a szabadságunkat megalapozták.

A miniszter azt mondta: 1956 Európa és a világ lelkiismeretéhez is szólt, semmi más nem mozgatta úgy meg a szabad világ lelkiismeretét, mint a magyar forradalom.

1956. október 23-át a remény szülte, és ezt ölték meg november 4-én - mondta.

November 4. - Ma van a nemzeti gyásznap

Belföld - 2018-11-04

Országszerte számos megemlékezést, koszorúzást, mécsesgyújtást tartanak ma az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon.A központi rendezvények a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol a hagyományoknak megfelelően katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra eresztik Magyarország lobogóját.

Ezt követően a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában tartanak megemlékezést, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet. Majd a Kisfogházban tartanak koszorúzást, valamint leleplezik Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítójának és örökös elnökének emléktábláját. Ott Boross Péter korábbi miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke mond beszédet.

EU: az e-kereskedők decembertől nem alkalmazhatnak tagországonként eltérő árat, feltételeket

Fogyasztóvédelem - 2018-11-03

Az Európai Unió rendelete értelmében a tagországok online kereskedői december 3-tól nem alkalmazhatnak állampolgárság, lakóhely, illetve letelepedési hely szerint különböző árakat, értékesítési és fizetési feltételeket - hívja fel a figyelmet a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda.

A közleményben felidézik, hogy az Európai Bizottság felmérése szerint az unióban működő webshopok 63 százaléka nem teszi lehetővé a más tagországból kezdeményezett online vásárlást, ez pedig súlyosan gátolja az egységes piac és az e-kereskedelem Európai Unión belüli kiteljesedését, a december 3-án hatályba lépő területi alapú tartalomkorlátozással szembeni (geo-blocking) rendelet ezt a diszkriminációt számolja fel.

Divatról szóló könyvbemutató és kiállítás a Kieselbach Galériában

Ajánljuk - 2018-11-03

A csábítás fegyvere - Divat, stílus és öltözködés száz év magyar festészetében címmel tartanak könyvbemutatót hétfőn Budapesten a Kieselbach Galériában, ahol azonos címmel kiállítás is nyílik sok más mellett Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József és Vaszary János műveiből.

Ebből az alkalombóll mutatják be a galéria kiadásában megjelenő azonos című kötetet, amelynek szerzői 400 oldalon, több mint 620 reprodukció segítségével mesélnek a magyar festészet és a divat kapcsolódási pontjairól, azokról a festőkről és fotósokról, akiknek a pályáján különösen fontos volt saját koruk öltözködési kultúrájának megidézése.

A maximumhőmérsékleti rekordok is megdőltek szombaton

Belföld - 2018-11-03

Újabb fővárosi és országos melegrekord dőlt meg szombaton - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.

Az 1970. november 3-án mért 23,5 Celsius-foknál több településen is melegebb volt. A legmagasabb értéket, 24,4 fokot Sarkadon rögzítették.

Budapesten több mint 1 fokkal dőlt meg a napi melegrekord. Mostanáig ezen a napon 1924-ben volt a legmelegebb, akkor 20,5 fok volt. Most viszont 21,6 fokot is mértek a fővárosban.

Szombatra virradóra is 1970-es országos és fővárosi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekordok dőltek meg. Tatabányán 15,8, míg Budapesten 15,1 fokig hűlt le csupán a levegő.

Hasogdzsi-ügy - Török főügyészség: az újságírót megfojtották, mihelyt belépett a szaúdi főkonzulátusra

Külföld - 2018-10-31

Előre kitervelt módon azonnal megfojtották Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, mihelyt október 2-án belépett Isztambulban hazája főkonzulátusára - közölte szerdán írásos nyilatkozatában az isztambuli főügyészség.Hasogdzsi holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

A főügyészség azután adott ki közleményt, hogy a Hasogdzsi-ügyet illetően eljáró szaúdi főügyész, Szaúd bin Abdallah al-Muadzsib szerdán háromnapos isztambuli tartózkodása végére ért.

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum

Kultúra - 2018-10-31

Az ókortól a barokkig tekintik át az egyetemes és magyar képzőművészet történetét az átfogó rekonstrukciót követően szerdán délben megnyílt Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának megújult egységei, az első időszaki tárlat pedig Leonardo da Vinci és a budapesti lovas címmel várja a látogatókat.

Tisza 100 - Pósán László: Tisza István számára szent ügy volt a nemzet iránti hűség

Helyi - 2018-10-31

Tisza István számára az ország és a nemzet iránti hűségnél, lojalitásnál, nem létezett igazabb és szentebb ügy - mondta az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke szerdán Debrecenben, a meggyilkolt korábbi miniszterelnök szobránál tartott koszorúzáson.

Pósán László szavai szerint gróf Tisza István politikai nézetrendszerének középpontjában a történelmi Magyarország integritásának és a dualista rendszeren belüli önállóságának megőrzése állt.

Azt mondta, 1867 óta alig volt Magyarországon államférfi, politikus, "akit egyik oldalon annyira imádtak, a másikon annyira gyűlöltek volna".

DK: ne emelkedjen az új lakások áfája!

Vélemény - 2018-10-31

A Demokratikus Koalíció egy módosító javaslattal azt kezdeményezi, hogy ne szűnjön meg az újépítésű lakások kedvezményes áfa kulcsa.

NMHH: milliós bírságot kapott az RTL Klub a Való Világ 4 miatt

Jogtudor - 2018-10-31

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt az elsőfokú bírósági ítéletet, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa javára döntött a Való Világ negyedik szériájának elmarasztalásában, és az RTL Klubnak csaknem 143 millió forint bírságot kell fizetnie.

Szojuz-baleset - Roszkoszmosz: egy szenzor meghibásodása okozta a szerencsétlenséget

Külföld - 2018-10-31

Egy, az első és a második fokozat szétválását jelző szenzor meghibásodása okozta a Szojuz-FG hordozórakéta október 11-i balesetét - jelentette ki Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülési programjaiért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Moszkvában.

BM: a jövőben központilag tárolják a közterületi kamerák felvételeit

Fontos - 2018-10-31

Egyszerűbben ismerhetik meg a kamerafelvételeket a bűnüldöző szervek azzal, hogy a jövőben a rögzített kamerafelvételeket központilag tárolják - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A katasztrófavédelem finanszírozásával újrakezdte a hulladékszállítást a Zöld Híd

...kontra - 2018-10-31

A korábbiaknak megfelelően, a megszokott időpontokban végzi a hulladékszállítást valamennyi érintett Pest és Nógrád megyei településen a Zöld Híd Nonprofit Kft.; a hulladékszállítás a katasztrófavédelem finanszírozásával indult újra.

A kormány 26,4 milliárd forintot ad a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra

Pro... - 2018-10-31

- A kormány a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásához az idén szükséges kiadások fedezetére 26,4 milliárd forint támogatást ad. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Kétéves mélypontra gyengült a kínai feldolgozóipar növekedési üteme októberben

Befektetés - 2018-10-31

Kétéves mélypontra lassult a kínai feldolgozóipar növekedése októberben a külső és belső kereslet gyengülésének következtében, ami újabb jele a gazdasági kilátások romlásának elsősorban az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború éleződése miatt.

Ötvenmilliós kokainfogás Budapesten

Jelentős - több mint ötvenmillió forintot érő - mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy bolgár, egy szerb és egy magyar férfi ellen - közölte honlapján a rendőrség szerda reggel.

Vádat emeltek tíz kínai hírszerző ellen ipari kémkedésért Amerikában

Olvastuk - 2018-10-31

Vádat emelt tíz kínai hírszerző ellen ipari kémkedésért kedden az amerikai igazságügyi tárca.

A minisztérium közleménye szerint a kínai hírszerzők és a velük együttműködő számítógépes hackerek repülőgép-technológiai információkat akartak eltulajdonítani 2010 és 2015 között.

Robert Mueller vizsgálatot kért az FBI-tól, mert szerinte a lejáratására készülnek

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatát kérte Robert Mueller, aki a vezetője annak a különleges bizottságnak, amely azt vizsgálja, hogy Donald Trump amerikai elnök egykori kampánycsapatának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején.

30 napon belül tárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról

Ajánljuk - 2018-10-31

Harminc napon belül béketárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról - mondta James Mattis amerikai védelmi miniszter egy keddi washingtoni konferencián, tűzszünetet szorgalmazva.

A tárcavezető szerint Szaúd-Arábia és szövetségesei az emírségekben készen állnak a tárgyalásokra.

Mattis közölte: a szaúdiak vezette koalíciós erők és a síita húszi lázadók közötti várható tárgyalást az ENSZ különmegbízottja, Martin Griffiths közreműködésével sikerült tető alá hozni, és valószínűleg Svédországban kerül rá sor.

Felfüggesztett fogházra ítéltek egy orvost téves diagnózisa miatti halálozásért

Egészségügy - 2018-10-30

- Jogerősen felfüggesztett fogházra ítélt a Szolnoki Törvényszék egy orvost foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.