Archívum

Eredmények megjelenítése 23341-től 23360-ig 67671 találatból.

Jobbik: alkotmányos kontroll nélkül maradt az igazságszolgáltatás

- A Jobbik szerint gyakorlatilag alkotmányos kontroll nélkül maradt az igazságszolgáltatás működése, ezért törvénymódosítást kezdeményeznek - közölte Staudt Gábor országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Több ezer év arany- és ezüstkincseit mutatják be a szegedi Fekete házban

Kultúra - 2018-07-13

A mai Románia területén a 19-20. században talált, csaknem ezer arany- és ezüstkincset bemutató kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban. A tárlat helyszínén rendezett pénteki sajtóbejáráson Rodica Margithu kurátor elmondta, a vándorkiállítás anyagát harminc romániai múzeum gyűjteményéből válogatták össze.

A közönség a Kr.e. 5. évezred és a Kr. u. 7. század között készült műtárgyakból összeállított kollekciót először 2013-ban láthatta Bukarestben, a szegedi múzeum a huszadik állomása a sorozatnak - tudatta a szakember.

A kiállítás anyaga rendkívül sokszínű, szerepelnek benne ékszerek, ruházati kiegészítők, edények, tálak, védekező és támadó fegyverek, egészen egyszerű tárgyak éppúgy, mint míves ötvösmunkák - fejtette ki a régész.

OGY - A DK kivételével minden párt támogatta a képviselői juttatások emelését a törvényalkotási bizottságban

Ajánljuk - 2018-07-13

- Az országgyűlési képviselők juttatásainak emelését tartalmazó módosító javaslatot fogadott el pénteki ülésén a törvényalkotási bizottság. A változtatást csak a DK politikusai ellenezték, a többi jelen lévő ellenzéki képviselő megszavazta azt, miután a kormánypártok hozzájárultak a frakciók támogatását és egyes képviselői juttatásokat érintő ellenzéki kezdeményezéshez.

Méhészeti Egyesület: több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást

Gazdaság - 2018-07-13

Több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészek mintegy 10-20 százalékát érinti a probléma, az okok azonban egyelőre ismeretlenek - mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.

Bross Péter szerint a méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel: ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémája a méhészeknek, például a Dunántúli megyékben, Győr, Sopron, Vas, Zala vagy Nógrád megyében. Ezzel szemben Jász-Nagykun, Békés, Fejér megyében gondot jelent - tette hozzá.

Kiállítják Freud titkos gyűrűit Jeruzsálemben

Sigmund Freud osztrák neurológus és pszichiáter titkos ajándékgyűrűiből nyílik kiállítás Jeruzsálemben az Izrael Múzeumban júliusban - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.

A gyűrűk Freudja című kiállításon első alkalommal mutatnak be olyan gyűrűket, melyeket a pszichoanalízis atyja hűséges tanítványainak, olykor pácienseinek ajándékozott.

Szijjártó: jövőre újabb amerikai egyetem kezdheti meg működését Magyarországon

Oktatás - 2018-07-13

Jövő szeptembertől egy újabb amerikai egyetem indíthatja el a képzési programját Budapesten - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken New Yorkban.

A tárcavezető kifejtette: az Egyesült Államok egyik legnagyobb tradícióval rendelkező egyeteme, az Indiana államban működő Notre Dame Egyetem, amely a világranglista 150. helyét foglalja el az egyetemek globális rangsorában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást.

Kezdődik a palicsi filmfesztivál

Kultúra - 2018-07-13

A Lazzaro Felice (Boldog Lazzaro) című olasz film nyitja meg szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját Palicson, amelyen - július 14. és 20. között - több mint száz filmet mutatnak be 12 kategóriában.

A korábbi évekkel ellentétben nem a megnyitó keretében, hanem másnap, július 15-én adják át az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról elnevezett életműdíjat Rade Serbedzija szerb, valamint Brian Cox brit színésznek. Rade Serbedzija Szabadkán koncertet is ad a fesztivál ideje alatt.

Theresa May: London szabadkereskedelmi megállapodást szeretne az Egyesült Államokkal

Külföld - 2018-07-13

A brit miniszterelnök szerint London a brit EU-tagság megszűnése után szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Egyesült Államokkal.

Theresa May csütörtök este a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő és családja egykori otthonában látta vendégül díszvacsorán a hivatalos nagy-britanniai látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnököt és feleségét.

Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház beruházása

Ingatlan - 2018-07-12

- Befejeződhet az évekkel korábban félbemaradt debreceni Latinovits Színház beruházása, miután a Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében összesen 13 millió euró forrást nyertek a színház kivitelezését is magába foglaló kulturális pályázaton - jelentette be Debrecen polgármestere, a hajdú-bihari közgyűlés, valamint a Bihar megyei Tanács elnöke közös sajtótájékoztatón a helyszínen.

Papp László (Fidesz-KDNP), Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) és Pásztor Sándor egyaránt azt emelte ki, hogy a program fontos eleme lesz a magyar-román kulturális kapcsolatok fejlesztésének.

Kiállítás, komoly- és könnyűzene is szerepel a Zsidó Kulturális Fesztivál programjában

Programajánló - 2018-07-12

Kiállítások, komoly- és könnyűzenei koncertek, felolvasóestek, színházi előadások és könyvbemutatók is várják a közönséget a 21. Zsidó Kulturális Fesztiválon augusztus 26. és szeptember 2. között hat budapesti helyszínen.

A fesztiválnak a Dohány utcai Zsinagóga, a Goldmark terem, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Ráday utcai 2B Galéria és a Bálint Ház ad otthont - mondta el Deák Andrea fesztiválkoordinátor a rendezvényt beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Óbuda is kitiltotta területéről a sörbicikliket

Helyi - 2018-07-12

- Óbuda, ahogy korábban több belvárosi kerület is, kitiltja területéről a sörbiciklizést, erről a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén döntött - közölte a III. kerületi önkormányzat.

A képviselők egyhangúlag támogatták Bús Balázs polgármester előterjesztését a beer bike-ok kitiltására, így péntektől már hatályos a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletnek ez a része - írták.

Tizennyolc médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot a médiatanács

Belföld - 2018-07-12

Tizennyolc médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot műsorkvóta és műsorrendi eltérések miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága csütörtökön. A TV4 és a Story4 országos csatornát, valamint a körzeti Galaxy4-et működtető Digital Media and Communications Zrt. 600 ezer forintos, a többi, helyi és körzeti médiaszolgáltató néhány tízezer forintos bírságot kapott - írták.

NATO-csúcs - Trump: az Egyesült Államoknak szilárd a NATO melletti elkötelezettsége

Külföld - 2018-07-12

.A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt volt, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd - jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök az észak-atlanti szövetség kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően.

"Hiszek a NATO-ban" - hangoztatta sajtótájékoztatóján Trump, hozzátéve, hogy jelentős előrelépést sikerült elérni az értekezleten, a védelmi szervezet tagállamai lényegesen emelni fogják védelmi költségvetésüket. Ezt személyes sikereként értékelte, mondván, egyik hivatali elődje sem tudott hasonló eredményeket felmutatni, a korábbi vállalások most váltak valódi kötelezettséggé.

Az amerikai elnök leszögezte: a NATO az Egyesült Államok számára is előnyös, azonban kulcsfontosságú az igazságosabb tehermegosztás.

Áthelyezik a rendszerváltás előtti titkos anyagokat tartalmazó mágnesszalagokat

Belföld - 2018-07-12

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába szállítják azokat a mágnesszalagokat, amelyek az 1990 előtt működött titkosszolgálatok számítógépes adatbázisait tárolják, mert függetlenül az adathordozó jellegétől az adatok iratnak minősülnek - közölte a levéltár főigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön.

Az első öt hónapban 4 százalékkal nőtt a román ipari termelés

Külföld - 2018-07-12

- Az első öt hónapban 4 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavaly azonos időszakihoz mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint a bővülés 5,7 százalék volt. A növekedés főleg a feldolgozóiparnak volt köszönhető, amely 5,9 százalékkal bővült.

Alkotmányossági óvás miatt nem lehet kihirdetni Romániában a kisebbségi anyanyelvhasználatról is rendelkező közigazgatási kódexet

Jogtudor - 2018-07-12

- Nem lehet egyelőre kihirdetni Romániában a képviselőház által hétfőn megszavazott, a kisebbségi anyanyelvhasználat terén is fontos rendelkezéseket tartalmazó új közigazgatási törvénykönyvet, mert a jobbközép ellenzék ötven törvényhozója előzetes normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól.

- Az idén 4, jövőre 3,2 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság

Fontos - 2018-07-12

- Valamelyest javította az Európai Bizottság a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát, a szervezet az idén 4 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülésre számít Magyarországon a korábban várt 3,7, illetve 3,1 százalékkal szemben.

Legyen az ápolási díj mértéke legalább a minimálbér összege!

Az ápolási díj alapjának megemeléséről szóló törvényjavaslatot minden, a Költségvetési Bizottságba delegált ellenzéki párt képviselője együtt nyújtotta be azért, hogy azt a szégyenteljesen alacsony díjat, amelyet a Magyar Állam az otthon ápolt beteg családtagok után a gondozó családtagnak fizet, megemeljék.

NATO-csúcs - Szakértő: a katonai kérdésekben teljes az egyetértés

Vélemény - 2018-07-12

- A NATO vezetésének katonai céljai teljesültek a brüsszeli csúcstalálkozón, s minden felvetett ponttal egyetértettek a tagállamok - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

MNB: a cél, hogy Magyarország is a legfejlettebb országok közé tartozzon

Olvastuk - 2018-07-12

Az ország versenyképességének javítását szolgáló legújabb, 180 pontos csomagját azzal a szándékkal állította össze a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy Magyarország is felzárkózzon a világ legfejlettebb államai közé - mondta Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.