Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási övezete - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Biharkeresztesen, a Viastein Kft. ünnepségén, amelyen felavatták a cég térkőgyárát és elhelyezték az új térkőnemesítő üzemcsarnok alapkövét.
A Viastein Kft. 8,9 milliárd forintból építi meg az új gyárrészleget, amelyben 180 új munkahelyet hoz létre. A magyar kormány 2,18 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz
Egyéni országgyűlési képviselőjelöltek visszaléptetését jelentette be az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt szerdán Budapesten.
A megállapodás szerint Budapest két választókörzetében az Együtt jelöltje javára lép vissza az MSZP-Párbeszéd és a DK. A csepeli választókörzetében Szabó Szabolcs, míg a XVI. kerületben Vajda Zoltán marad a jelölt.
Az Együtt visszalépteti a jelöltjeit az MSZP javára a főváros a III. kerületében, a XX. kerületben és a XXII. kerületben, valamint Nyíregyházán, Debrecenben és Szigetszentmiklóson. A DK javára lépnek vissza az Együtt jelöltjei Budapesten a II., a XII. és a XI. kerületben, továbbá Győrben és Dunakeszin.
A The Wall Street Journal című amerikai és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap a közelgő parlamenti választásokkal, míg a Libération című francia napilap Orbán Viktor politikájának euroszkepticizmusával összefüggésben foglalkozott Magyarországgal.
A neandervölgyi emberhez köthető eddigi legrégebbi, 90 ezer éves faeszközöket tártak fel a kutatók az észak-spanyolországi Baszkföld Aranbaltza nevű lelőhelyén.
A terepmunkálatokat vezető Joseba Rios-Garaizar, a spanyolországi humán evolúció nemzeti kutatóközpont (CENIEH - Centro Nacional de Investigación sobre la Evolución Humana) régészének elmondása szerint 2015-ben két rendkívül jó állapotban fennmaradt faeszközt tártak fel a területen - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.
Még idén befejeződik a Liget Budapest Projekt keretében a komáromi Csillag erőd felújítása és bővítése, a létesítmény 2019 nyarától fogadhatja az első látogatókat. A hatmilliárd forintos beruházás eredményeként a Csillag erődben és a nagyméretű, új kiállítócsarnokban hétezer négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatainak gyűjteményét mutatják be.
Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa elmondta, hogy az új intézményben a szobormásolatokból álló kiállítás lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását.
Az eredetileg sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások után készült gipszmásolatokat itt közelről, akár körüljárhatóan és szemmagasságból lesz mód tanulmányozni.
Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas pianista lesz a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vendége, aki szólistaként Bartók Béla második zongoraversenyét adja elő az együttessel április 12-én a pécsi Kodály Központban. Az Ablak a világra elnevezésű - Kocsis Zoltánnak emléket állító - koncertsorozat harmadik, egyben utolsó alkalmának dirigense Hamar Zsolt lesz.
Több mint kilenc éve a legalacsonyabbra csökkent februárban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint. A magyarországi munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb az EU-ban.
Az idei debreceni Campus fesztivál legnagyobb sztárvendége az amerikai hiphop és R&B énekes, dalszerző, producer Akon lesz - közölte Bakó Csaba, a fesztivál sajtófőnöke szerdán, aki a fesztivál facebook-oldalán jelentette be, hogy idén nyáron a marokkói-holland DJ-producer R3hab, a drum and bass előadó Sigma és a Téglás Zoltán vezette kaliforniai hardcore/punk Ignite is Debrecenbe érkezik.
Az MSZP-Párbeszéd mindenkinek elérhető és minden gyermeknek a felemelkedéshez esélyt jelentő iskolarendszert hozna létre április 8-a után - közölte a két párt közös miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Karácsony Gergely - miután szakszervezeti vezetőkkel, oktatáskutatókkal és a Tanítanék mozgalom képviselőivel egyeztetett - azt mondta, olyan oktatási reformot hajtanak végre, amely a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak is jó lesz.
Mindenki Magyarországát szeretnénk létrehozni - fogalmazott, hozzátéve, ezért a mindenkinek elérhető iskolarendszer az egyik legfontosabb céljuk.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a 2017-ben az Európai Unió támogatásával indult nemzetközi Project DeSHAME keretében több mint nyolcszáz, 13-18 éves fiatalt kérdezett meg a virtuális világban zajló kapcsolatairól és azok szexuális vonatkozásáról.
Az internet ad lehetőséget a kommunikációra, kapcsolódásra és önkifejezésre (ezt vallja hazánkban a 16-17 éves korosztály háromnegyede, míg Nagy-Britanniában 40%-uk, Dániában pedig 20%-uk gondolja így), miközben olyan mértékben a szexuális visszaélések színtere, hogy sokan a társas kapcsolatok "normális velejárójának" élik meg a zaklatást.
Jelentősen növelte forgalmát és nyereségét tavaly a kínai Huawei Technologies informatikai, mobil távközlési berendezésgyártó és szolgáltató konszern. A cég az elkövetkező egy évtizedben az előzőhöz képes negyven százalékkal tervezi növelni kutatási-fejlesztési kiadásait
Egy antikorrupciós csomag életbe léptetését ígéri választási győzelmük esetén Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Az ellenzéki politikus, miniszterelnök-jelölt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az ország megvédése mellett a második legsürgősebb feladatként hivatkozott a források megtartására és a korrupciós bűncselekmények elszámoltatására.
Kifejtette: ennek részeként eltörölnék a mentelmi jogot és bevezetnék a dupla büntetés elvét, vagyis ez járna azoknak, akik politikusként megsértik a magyar törvényeket. A paksi beruházást példaként hozva azt is mondta, hogy feloldanák a korrupciógyanús dokumentumok titkosítását, továbbá vagyonosodási vizsgálatot alkalmaznának a ciklus elején és végén a képviselőkre, kormánytagokra.
- A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a "17EGYSZA" lapon - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Hidegháborús helyzetet idéz a Szkripal-ügy, annak ellenére, hogy teljes bizonyossággal nem állítható, hogy Oroszország a felelős az egykori orosz kettősügynök és lánya megmérgezéséért - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Több mint 652 millió dolláros (166 milliárd forintos) jegybevételével minden idők negyedik legnagyobb kasszasikere lett a Fekete párduc című képregényfilm Észak-Amerikában - számolt be róla a variety.com.
A Disney-Marvel produkciójában készült Fekete párduc a Jurassic World című dínós kalandfilmet is lekörözte, az Avatar óta az első film volt, amely öt egymást követő hétvégén trónolt az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán.
Több mint 1,2 millióan írták alá az Európai Unióban a Minority Safe Pack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést - közölte az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Csáky Csongor hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak.
Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy svájci nő autójában elrejtve Röszkén. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte, hogy a belépésre jelentkező nőt ellenőrző pénzügyőröknek gyanússá vált a jármű csomagtartójából áradó erős autóillatosító szaga, ezért a gépkocsi tüzetes átvizsgálása mellett döntöttek.
Újabb klinikai vizsgálat bizonyítja a Richter cariprazine hatóanyagú eredeti készítményének hatásosságát a bipoláris depresszió egyik típusának kezelésében, a magyar gyógyszergyár partnere, az ír Allergan 2018 második felében tervezi benyújtani a szer kiegészítő törzskönyvi kérelmét az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához (FDA) - közölte a Richter kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az április 8-i választás tétje nemcsak a következő négy évről szól, hanem legalább két generációra meghatározza Magyarország sorsát, a választási győzelem pedig a részvételen fog múlni - mondta Vona Gábor kedden Gyöngyösön a Jobbik első tervezett intézkedéseit ismertető sajtótájékoztatón.
Az április 8-i magyarországi választáson ki fog derülni, hogy a migrációs áradat visszaesése mellett még mindig elegendő politikai potenciál rejlik-e Orbán Viktor miniszterelnök bevándorlásellenes kampányüzenetében - írta kedden a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.