- A Kodály Zoltán Kórusiskola, az ealingi bencés apátság fiúkórusa, a Musica Profana és a Szent Efrém Férfikar ad hangversenyt áprilisban és májusban a Ciszterci Szent Imre-templomban Budapesten.
- A húsvét az új, feltámadott életet jeleníti meg - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Jézus Krisztusban Isten legyőzhetetlen ereje jelenik meg. Amikor az ember találkozik az evangéliummal, és arra hittel válaszol, akkor feltámad benne Krisztus, és éli a feltámadott ember életét. Ezt próbáljuk megközelíteni húsvétkor - mondta Kozma Imre.
Valamennyi mérvadó amerikai közvélemény-kutató intézet szerint növekszik Donald Trump elnök népszerűsége.
A chicagói székhelyű RealClearPolitics portál, amely közvélemény-kutatási adatokat és elemzéseket közöl, összevetette a 15 legfontosabb amerikai intézet felméréseit. Ezekből az derül ki, hogy Donald Trump elnök elfogadottsága lassan, de folyamatosan erősödik.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap közölte: lezártnak tekinti az Egyesült Államokba illegális bevándorlóként érkezett, de már ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetéről folyó vitát, és nem legalizálja e fiatal bevándorlók státusát.
Az elnök, aki szokása szerint Twitter-bejegyzésben tudatta álláspontját, megjegyezte azt is, hogy az amerikai-mexikói határon a helyzet egyre veszélyesebb.
Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást folyósított a K&H az ügyfeleinek - közölte a pénzintézet annak kapcsán, hogy könnyebbé vált a csok támogatások igénylése március 15-től.
A húsvéti ünnepkörben olyan ősi dolgoknak van nagyon fontos szerepük, mint a tűz, a víz, a zajcsapás és a zöld ág. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, A Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa elmondta: a húsvétvasárnaphoz kapcsolódik a zöldághordás szokása, amelynek lényege, hogy a fiatal lányok és legények kimentek a közeli erdőbe, onnan zöld ágakat hoztak, majd ezeket szétszórták a falu utcáin, ezzel jelképezve, hogy behozták a tavaszt.
A víznek nemcsak húsvéthétfőn van jelentősége - folytatta Tátrai Zsuzsanna -, hanem nagypénteken is, akkor az állatokat vitték füröszteni. Húsvétvasárnap pedig "szótlan vizet" vittek be a házba, ami azt jelenti, hogy sem jövet, sem menet nem lehet megszólalni. Az egész család megmosdott ezzel a vízzel, hogy szépek, egészségesek legyenek - tette hozzá
A következő napokban esőre és napsütésre is készülni kell. Napközben 15, néhol 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók, de sokszor erős, olykor viharos lesz a szél - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésébő.
Kedden és szerdán több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. Kedden ismét megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a szél.
Fel kell tárni a német iskolákban jelenlévő antiszemitizmus valódi mértékét, és a zéró tolerancia elve alapján következetesen fel kell lépni ellene - mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője egy lapinterjúban.
Volker Kauder a Welt am Sonntag című lapban kiemelte, hogy nincsenek adatok a közoktatásban tanulók körében jelenlévő antiszemitizmusról, ezért be kell vezetni, hogy a tanároknak valamennyi esetet jelenteniük kell az iskola vezetésének
Közép-Európa egyik legmodernebb készházgyártó üzeme kezdi meg működését Hajdú-Bihar megyében: az egymilliárd forintos beruházásból felépült üzemet csütörtökön adták át Polgáron, a helyi ipari parkban.
Az évente 300 készház-kapacitású üzem beruházásához a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán 250 millió forint európai uniós és hazai forrást nyert a Berger Házak Zrt. - mondta el Beregszászi Pál, a cég ügyvezető igazgatója az átadáson.
A környezetbarát és magas minőségű alapanyagok felhasználásával készülő, úgynevezett Berger Házakat gyártó üzem 50 embernek ad közvetlenül munkát, az alvállalkozókkal együtt pedig mintegy 230 embernek biztosít megélhetést - tette hozzá.
- Egy négy évvel ezelőtti sajtótájékoztatóját elevenítette fel csütörtökön Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 12 milliárd forintos Öveges-program szerinte "horribilis lenyúlásáról", jelezve: az eltelt idő alatt nem sok dolog történt a visszaélések kivizsgálásával kapcsolatban.
- A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy kormányra kerülve nullára csökkenti az internet áfáját, járulékcsökkentéssel segíti a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint növeli az egy gyerek után járó családi pótlékot.
Gyurcsány Ferenc DK-elnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján ismertette pártja gazdasági elképzeléseit. Elöljáróban leszögezte, hogy támogatják az EU közös pénzügyi és adópolitikáját, az energiauniót, a digitális közös piacot, valamint az euró minél előbbi bevezetését.
A hajléktalanok körében végzett február 3-ai országos felmérés alapján elkészült szakértői vélemény szerint a hajléktalanok döntő többségének a jelenlegitől eltérő segítségre, lakhatási és szociális támogatásra lenne szüksége - mondta a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
Győri Péter, aki egyúttal a felmérést végző Február Harmadika Munkacsoport vezetője, közölte, szakértői becslés szerint egy téli napon legalább 14 ezer ember van hajléktalan helyzetben Magyarországon, közülük 10 ezren valamilyen hajléktalanszálláson, 4 ezren közterületen alszanak. Közülük 4000 hajléktalan önállóan is képes lenne lakni lakhatási támogatással, 7000 pedig lakhatási és szociális támogatással.
Oroszország kész lenne elfogadni Ausztria közvetítését a Nagy-Britanniával kialakult viszályában - jelezte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Moszkvában.
Peszkov Karin Kneissl osztrák külügyminiszter közvetítési ajánlatára reagált. Az EU-tag, semleges Ausztria a Szkripal-üggyel kapcsolatban eddig egyetlen diplomatát sem utasított ki.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság erős és egységes ország marad a brit EU-tagság éppen egy év múlva esedékes megszűnése után is. May egyik munkáspárti elődje, Tony Blair volt kormányfő szerint viszont "még mindig nincs késő" a kilépési folyamat visszafordításához.
- Pakson építi meg az MVM Hungarowind Kft. az ország egyik legnagyobb naperőművét, a 20,6 megawatt kapacitású erőmű alapkövét csütörtökön délelőtt rakták le néhány kilométernyire a paksi atomerőműtől.
A naperőmű fél éven belül épül meg ötven hektáros területen, 9 milliárd forintos költséggel. Építtetője az MVM Hungarowind Kft., amely 108 kisebb és 2 nagy naperőmű létesítését tervezi idén az országban. Zsuga János, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója elmondta, szimbolikus a helyszín, hiszen Paks a magyar energetika "fellegvára" az atomerőműnek köszönhetően.
Az, hogy itt épül meg az ország egyik legnagyobb naperőműve, jelzi, a nukleáris és a megújuló energia jól megfér egymással - tette hozzá. A paksi naperőmű 8500 háztartás ellátására lesz képes, ezért, ha megépül, Paks már nemcsak az atomenergia, hanem a napenergia hazai központja is lesz - fogalmazott Zsuga János.
A nagyobb budapesti bevásárlóközpontokra és vásárokra fókuszáló 97 próbavásárlással egybekötött vizsgálatkor 53 esetben merült fel valamilyen kifogás a hatóságok részéről - derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának csütörtökön kiadott gyorsjelentéséből.
Kilenc méters húsevő dinoszaurusz uralta a mai Patagónia területének egy mérsékelten száraz régióját 85 millió évvel ezelőtt a kréta korban.
A Tratayenia rosalesi megkövesedett maradványait a nyugat-argentínai Neuquén tartományban fedezték fel. A két lábon járó és nagyjából 9 méter hosszú teremtmény a megaraptorák csoportjába tartozott, amelyek mintegy 105 millió és 85 millió évvel ezelőtt éltek a déli féltekén.
A legtöbb antibiotikumnak ellenálló, úgynevezett szupergonorrheát diagnosztizáltak egy brit férfinél, aki Délkelet-Ázsiában kaphatta el a kórt - számolt be róla a BBC hírportálja.
A meg nem nevezett férfinek állandó partnere van Nagy-Britanniában, a kórokozót azonban Délkelet-Ázsiában kaphatta el, ahol idén szexuális kapcsolatba lépett egy nővel.
A brit egészségügyi szolgálat (Public Health England) szerint ez az első eset, hogy a fertőzés nem gyógyítható a kezelésére szolgáló két antibiotikum, az azitromicin és a ceftriaxon kiombinációjával.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a választás tétje, hogy Magyarország korrupció nélküli, normális ország lesz-e.
Az ellenzéki pártvezető csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, a többség változást akar, aki pedig változást akar, annak annyi a dolga, hogy nem a Fideszre, hanem a demokratikus ellenzékre szavaz, illetve a DK listájára. És akkor könnyebb lesz az élet április 9-én - tette hozzá.
A kormányszóvivő szerint az április 8-ai országgyűlési választás tétje, hogy a bevándorlást elutasító, nemzeti alapú, vagy a külföldi nyomásnak engedő, internacionalista kormánya lesz-e az országnak.
Kovács Zoltán a Kossuth rádió 180 perc című csütörtöki műsorában azt mondta, a kormány az elmúlt nyolc évben mindig nemzeti alapú döntéseket hozott, de vannak olyan politikai csoportok, amelyek szerint a nemzeti alapú gondolkodás idejétmúlt, és helyette internacionalista megközelítést javasolnak.