A KSH többszörözve küldött ki többmilliónyi üzenetet az elektronikus kézbesítési tárhelyre, aminek megnyitása, elemzése, értelmezése jelentős időt vett el az áfa bevallásra készülő könyvelőktől
Ma hajnalban a KSH telehányta az adatszolgáltatók - tehát jellemzően a könyvelők - tárhelyét többszörözött tájékoztató levelekkel, egyes esetekben 16-szor kiküldve ugyanazt. Egyes tárhelyeken több ezer küldemény tette átláthatatlanná az ügyintézést. A kiküldött levelek megnyitása, értelmezése az ÁFA bevallási határidő előtt jelentős kapacitásokat kötött le a könyvelők körében, ezzel kárt okozva. Ha közel 20 ezer érintett figyelmét kötötte le 2-3 órán át a KSH üzenethalom kibogozása, azzal nemzetgazdasági szinten okozott kár több száz millió forintra tehető.
A candida gombafertőzés okozta gyulladás ellen fejlesztenek mRNS-alapú kezelést a Szegedi Tudományegyetemen, a HU-rizont pályázat támogatásával megvalósuló kutatásban részt vesznek az amerikai Pennsylvania Egyetem és a brit King's College szakemberei is.
A projekt szakmai irányítója Gácser Attila professzor, az SZTE Biológiai Intézetének vezetője, aki húsz éve foglalkozik patogén gombák kutatásával. A kutatásokban részt vesz Pardi Norbert egykori szegedi biológushallgató, a Pennsylvania Egyetem professzora, aki az mRNS-konstrukciók tervezésében és azok célbajuttatási technológiáiban szerzett már komoly tapasztalatokat, valamint Julian Naglik, a londoni King's College professzora, aki a gombafertőzések kezelésére alkalmas új terápiás eljárások kutatásának világszerte elismert szakértője.
A francia Nemzetgyűlés elfogadta szerdán Emmanuel Macron államfő politikai szövetségesének, Richard Ferrand-nak, a Nemzetgyűlés korábbi elnökének jelölését az Alkotmánytanács elnöki tisztségére, ami ellen a baloldal újabb bizalmatlansági indítvánnyal tiltakozott.
Donald Trump amerikai elnök orosz dezinformáció áldozatává vált - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán Kijevben újságírók előtt, reagálva az Egyesült Államok vezetőjének arra a kijelentésére, amely szerint csupán négy százalékos a támogatottsága az ukrán lakosság körében
Bioüzemanyagot gyártó üzem építését kezdte meg az OMV Petrom a dél-romániai Prahova megyében található Petrobrazi finomítóban - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
A 750 millió eurós (mintegy 300 milliárd forint) beruházással megvalósuló új üzem légijárművek számára környezetbarát üzemanyagot (SAF), valamint megújuló alapanyagokból előállított gázolajat (HVO) fog gyártani.
Csökkent az átutalások elleni bűncselekmények száma és az okozott károk összege 2024 utolsó negyedévében az Erste adatai alapján - közölték a bank szakértői szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten.
Az Európai Bizottság 98,6 millió eurót tervez mozgósítani a mezőgazdasági tartalékból magyar, spanyol, horvát, ciprusi és lett mezőgazdasági termelők közvetlen támogatására, akik 2024 tavasza óta rendkívül kedvezőtlen éghajlati jelenségek vagy természeti katasztrófák kárvallottjai lettek - közölte a testület szerdán.
Az uniós tagállamok képviselői és az Európai Parlament szerdán átmeneti megállapodást kötött az élelmiszer- és textilhulladék csökkentését szolgáló új szabályokról.
Ezekkel 2030-ig az élelmiszer-feldolgozás és -gyártás során keletkező hulladék mennyiségét 10 százalékkal, míg az élelmiszer-kiskereskedelemben, éttermekben, vendéglátóiparban és háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékot 30 százalékkal mérsékelnék. A megállapodás nemcsak a pazarlás visszaszorítására törekszik, hanem ösztönzi a biztonságos, de el nem adott élelmiszerek adományozását is.
Az Európai Bizottság ütemtervet tett közzé szerdán a mezőgazdaság és az élelmiszeripar versenyképességének javítására, vonzóbbá tételére a szabályozások egyszerűsítése, az innovatív megoldások és a digitalizáció elterjedésének segítésére.
A brüsszeli közlemény szerint az ütemterv a termelők és az agrár-élelmiszeripari szereplők több generációja számára kívánja megteremteni az alapokat ahhoz, hogy az ágazat vonzó, verseny- és ellenállóképes, jövőorientált és méltányos legyen
A Párbeszéd szigorúbb állami kontrollt, valamint következetes és kiszámítható állami támogatást javasol az állatvédelem területén - közölte szerdai, online sajtótájékoztatóján a párt társelnöke
Komoly károkat okozna Brüsszel a közös agrárpolitika (KAP) tervezett átalakításával - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) közös közleményben szerdán.
A közleményben felidézik, megkezdődött az uniós vita a közös agrárpolitika átalakításáról, amelynek első lépéseként az Európai Bizottság egy német bölcsészprofesszort és testületét kérte fel az indító javaslatok megfogalmazására
A bukaresti kormányt alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD), Nemzeti Liberális Párt (PNL), és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási szövetség létrehozásáról írt alá megállapodást szerdán, annak érdekében, hogy közös államelnökjelöltet indítsanak a május 4-i és 18-i elnökválasztáson Crin Antonescu volt PNL-elnök személyében.
Donald Trump amerikai elnök Kijev elleni támadása, amelyben ukrán kollégáját, Volodimir Zelenszkijt tette felelőssé a háború kirobbantásáért olyan "érthetetlen megjegyzések" sorába illeszkedik, amelyek kérdéseket vetnek fel az amerikai álláspont "koherenciájával" kapcsolatban ebben a konfliktusban - jelentette ki szerdán Sophie Primas francia kormányszóvivő.
Megszavazták a polgármester illetményét, ezzel az utolsó mulasztásos törvénysértés is megszűnt Orosházán.
Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció szakszervezeti és foglalkoztatási szakpolitikusa hívta fel a figyelmet arra, hogy a komáromi akkumulátorgyárból folyamatosan küldik el a dolgozókat.
Már a tavalyi esztendőben is 600 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, és hogy ne kelljen csoportos létszámleépítést bejelenteniük, havonta, alkalmanként 29 főnek szüntetik meg a munkaviszonyát, később pedig olcsó, kiszolgáltatott, Távol-Keletről érkező munkaerőt toboroznak a magyar munkavállalók helyére
Ezer napja vezették be Orbánék a háborús veszélyhelyzetet a szomszédunkban zajló háborúra hivatkozva, hogy bármit megtehessenek a magyarokkal, miközben a miniszterelnök és a kormánytagok vidáman járják a világot az adófizetők költségén, a közpénzből fehízlalt milliárdosok magángépein. Ha valóban veszélyben lenne az ország, akkor egy miniszterelnöknek a hazájában lenne a helye. Ideje, hogy leleplezzük a fideszes képmutatást!
A főváros csatlakozik a Graphisoft Park által indított perhez, amelyet a cég az Óbudai Gázgyár területének méregtelenítése érdekében indított az állam ellen - jelentette be kedden a Facebookon a főpolgármester.
"Ha nem megy saját belátásból, ha nem megy figyelmeztetésre, a vizsgálatok hatására, ha semmibe veszik a javaslatokat, akkor nem marad más: perrel kell elvégeztetni az állammal azt a munkát, amivel hosszú évek óta tartozik Óbudának, és tartozik Budapestnek" - írta a bejegyzésben Karácsony Gergely.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet csütörtökön négy holttestet, szombaton pedig hat túszt ad át Izraelnek - jelentette be kedden az izraeli miniszterelnöki hivatal, miután elfogadta a Hamász erre vonatkozó tájékoztatását.
Izrael bejelentette kedden, hogy betartja a libanoni kivonulás idejére a tűzszünetben vállalt, majd február 18-ig meghosszabbított határidőt, de öt, kulcsfontosságú stratégiai pozícióban határozatlan időre továbbra is Dél-Libanonban marad.
A szerda és csütörtök hajnal lehet a leghidegebb, egyes helyeken mínusz 15 Celsius-fok alá hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
Az előrejelzés szerint észak felől este megkezdődik a felhőzet csökkenése, és szerda hajnalra az ország nagy részén kiderül az ég.