A kormány összesen 80 milliárd forint értékben biztosított adókedvezményt "kedvenc multinacionális cégeinek" 2012-2014 között - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök "ordas nagyot lódított", amikor Tusványoson azt mondta, a kabinet a nagy multiellenes harcban elvett profitból támogatja a családokat, szerinte ugyanis ennek az ellenkezője az igaz.
Kiemelte, a kormány mindent megtett hogy eltitkolja a nemzetközi nagyvállalatoknak biztosított adókedvezmények adatait, az LMP azonban hároméves pereskedés után meg tudta szerezni a 2012-2014 közötti adatokat.
A rendszerváltozás utáni zenei underground közeget és magát a kort mutatják be dokumentumfilm-sorozatukban a BP underground alkotói, az első rész a hardcore-ral és a punkkal foglalkozott.
Koltay Anna, a dokumentumfilm egyik rendezője - egyúttal az M5 műsorvezetője - az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában elmondta: míg a 70-es, 80-as években a szocializmus ellen lázadó underground zenészekkel már több film és könyv is foglalkozott, a rendszerváltozás utáni időkről eddig nem készült átfogó munka.
- Fontos vitának vetett véget a pénzügy- és a külkereskedelmi miniszter a brit európai uniós tagság megszűnésével kapcsolatban. Philip Hammond és Liam Fox egy vasárnap megjelent közös cikkében egyetértett abban, hogy szükség van átmeneti időszakra a kilépési feltételek életbe lépésére, de ez nem jelentheti a Brexit elkerülését.
A The Sunday Telegraph című vasárnapi lapban megjelent írásukban úgy fogalmaztak, az ország érdekei azt diktálják, hogy legyen átmeneti időszak, ez azonban nem tarthat korlátlan ideig és nem szolgálhat arra, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon. A két politikus kiemelte, hogy az átmeneti periódus révén csökkenteni lehet a bizonytalanságokat az üzleti szférában.
A két politikus egyetért abban, hogy az átmeneti időszakban Nagy-Britannia már nem lesz az Európai Unióban, kivonul annak egységes belső piacáról és a vámunióból is. A szigetország tagsága várhatóan 2019 márciusában szűnik meg.
A hosszabbítás utolsó másodperceiben értékesített tizenegyessel győzte le a Videoton a vendég Debrecent szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának záró mérkőzésén.
Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton egy amerikai városban, Charlottesville-ben a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt. Egy valószínűleg szándékos autós gázolásnak halálos áldozata és sok sérültje van. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot, majd beszédet is mondott a zavargások kapcsán.
Matura Tamás külpolitikai szakértő szerint a korábbinál most sem nagyobb a háború esélye Észak-Koreával, Kim Dzsong Unnak pedig a minél további hatalmon maradás a célja.
A szakértő az M1 esti Híradójában azt mondta, a helyzet komolyságát erősíti, hogy sok szomszédos állam szerződésben áll egymással, és megvédik a partnert, ha azt támadás érné. Kínának is van egy ilyen szerződése Észak-Koreával, de Kína már kinyilatkozta, hogy ha Észak-Korea kezdeményezi a háborút, akkor semleges marad a konfliktusban.
Házi sertésekre is átterjedt Kárpátalján a térségben eddig csak elhullott vaddisznókban kimutatott afrikai sertéspestis-fertőzés (ASP), amelyben két állat pusztult el a héten a munkácsi járási Alsókerepec (Nizsnij Koropec) község egyik háztáji gazdaságában - adták hírül kárpátaljai hírportálok.
Szélsőséges ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek a melegek felvonulását vasárnap a dél-ukrajnai Odesszában.Helyszíni beszámolók szerint az Odessza Pride - 2017 elnevezésű megmozduláson mintegy 200-an vettek részt. A felvonulást több száz rendőr biztosította. A rendfenntartók azonban hiába vonták szoros gyűrűbe a felvonulókat, szélsőséges ellentüntetőknek mégis sikerült áttörniük a kordonon, ezért a menetet a szervezők nagyjából félúton megállították, a résztvevők pedig ülősztrájkba kezdtek. Verekedésig nem fajult az incidens.
Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2017 csúcspontja.
A Prague Pride fesztivált immár hetedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Katerina Sarapová, a rendezvény igazgatója szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több tízezren látogattak el. A színes menet élén Adriana Krnácová, Prága főpolgármestre haladt, aki a korábbi évekhez hasonlóan hivatalos védnökséget vállalt a rendezvény felett. A prágai polgármesteri hivatal épületén egész héten ki volt tűzve a szivárványos zászló. Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent.
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten. Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a dokumentum - amelyhez hatósági leírást is mellékeltek - az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.
Hangsúlyozta: folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók - emelte ki az államtitkár.
Elhódíthatja a Huawei az Apple második helyezését az okostelefon-piaci rangsorban a harmadik negyedévben - írja a digitimes.com szakmai hírportál. A hírportál a mobiltelefon-gyártók tajvani beszállítói csatornáinak forgalmi adataiban jártas forrásokra hivatkozva azt írja, a Huawei prémium kategóriás és tömegcikk készülékei piaci sikerének köszönhetően a harmadik negyedévben valószínűleg kiüti a második helyről az Apple-t a piaci rangsorban.
A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat.
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szigeten elmondta: szeretnék, ha a külföldi vendégek megismernék a magyarságot, a népi kultúrát, a táncházmódszert, a nemzeti karakterjegyeket a világörökségi helyszíneken vagy a magyar termékeken keresztül is, ezt szolgálja idén is a Hungarikum Falu.
Hozzátette: a fesztivál ideje alatt két sátorban adnak információt az érdeklődök számára a hungarikumokról és a nemzeti értékekről, ahol kisfilmek vetítése mellett interaktív és logikai játékokkal is készülnek.
Szakáli István Loránd, a tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló törvény azért született, hogy a magyar értékek fennmaradjanak. Emlékeztetett arra is, hogy a hungarikumtörvény 2012-es elfogadása óta Kárpát-medencei szintű mozgalom jött létre, több mint ezer értéktárral, amelyek több mint hétezer nemzeti értéket tartanak nyilván.
A tartós hőségben a Balaton vize is csaknem 30 Celsius-fokig emelkedett a napokban - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni hírfolyamában.A tó átlagos nyári hőmérséklete 22 fok körül van. A Balatoni Limnológiai Intézet a Tihanyi-félszigetnél 29,8 fokos vízhőmérsékletet is rögzített - mondták a Híradóban, hozzátéve: a szakemberek szerint ez nem befolyásolja víz minőségét.
Pénteken még csak a nyugati határvidéken, a hétvégén másutt is mérséklődik, majd megszűnik a hőség, emellett változékony, szeles idő várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután. Vasárnapra mindenhol 30 Celsius-fok alatti maximumok lesznek, néhol csak 21 fokig melegszik majd a levegő.
A magyar miniszterelnök Európa-politikájáról közölt "Nehezen győzedelmeskedhet Orbán új Európáról alkotott víziója" címmel csütörtöki számában a Financial Times című brit üzleti lap. A szerző, Ivan Krastev bolgár politológus szerint a magyar miniszterelnök szavai alátámasztják a félelmeket attól, hogy egy nyersebb és sovinisztább politika alakul ki Közép-Európa egykori szocialista országaiban, ami instabilitáshoz vezethet az Európai Unióban.
A Balatoni habos mogyoró lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Pöttyös Pannit választották - jelentették be csütörtökön Budapesten. Idén 30 torta közül választotta ki a zsűri Magyarország tortáját - közölte az eredményhirdetésen a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetőségi tagja.
Pataki Ádám elmondása szerint a legjobbnak bizonyult Balatoni habos mogyorót a budapesti Horváth Cukrászda Kft. által működtetett Sugar! Design Cukrászda cukrásza, Vaslóczki Orsolya készítette, aki korábban a Magyarország cukormentes tortája versenyt is megnyerte már.
A torta mogyorós habtészta alapú, mogyorós roppanós tésztával, feketeribizli-zselével, tejcsokoládés karamellhabbal és mogyoróhabbal készült.
Három ütemben, mintegy 900 millió forint ráfordítással felújítják a DVSC-TVP női kézilabdacsapatának otthonát, a debreceni Hódos Imre sportcsarnokot - jelentette be a cívisváros polgármestere az egyesület csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján.
Papp László emlékeztetett rá: néhány évvel ezelőtt egy válságban lévő csapatot vett vissza az önkormányzat, s ma már mind a fenntartó, mind a szponzorok, mind a szurkolók büszkék lehetnek a magyar kupában harmadik helyen végzett együttesre.
- Németországban egy éve könnyítették a menekültek munkavállalásának feltételeit, ennek köszönhetően tavaly augusztus óta több mint hétezer ember talált magának munkát. A hiányos nyelvtudás azonban továbbra is nagy gondot okoz az elhelyezkedésnél - mondta el csütörtökön Andrea Nahles szövetségi munkaügyi miniszter.
Az LMP szerint az Belügyminisztérium egy "nagy testvér törvényt" akar elfogadtatni, amely lehetővé tenné, hogy mindenkit megfigyeljenek és központi adatbázisba gyűjtsék az adatokat.
Csarnó Ákos, az LMP közigazgatási szakszóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: szintet lépett a nemzeti együttműködés rendszere, egy "újabb nagy testvér törvényt akarnak elfogadni", hiszen a Belügyminisztérium nyilvánosságra került tervezete szerint "hatalmas volumenben" figyelné meg az állam a saját állampolgárait. Elfogadhatatlan, hogy a kormány hétmérföldes lépésekkel akar belelépni az emberek magánéletébe - tette hozzá.
- Összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához - jelentette be az MSZP frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Tóth Bertalan közölte: negyven képviselő, az MSZP-sek mellett az LMP-frakció tagjai és a független képviselők írták alá a kezdeményezést, így Kövér László házelnöknek augusztus 21. és 29. között össze kell hívnia az Országgyűlést.