Az LMP elnökségi tagja szerint a kormány bebetonozza Magyarország orosz energiafüggőségét, ha az eddigi orosz gázimport és az Oroszországgal építendő Paks II. után a déli alternatív gázvezetéket is a Gazprommal építteti.
Ungár Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet arra: a külgazdasági és külügyminiszter egy hónappal ezelőtti moszkvai látogatásán állapodott meg a Gazprom vezérigazgatójával egy új gázszállítási útvonal létrehozásáról 2019 végére.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) fenntartja azt az álláspontját, hogy néhány termék összetételében feltárt eltérés nem jelent automatikusan minőségbeli különbséget és a fogyasztók kelet-nyugati alapú megkülönböztetését - közölte a szakmai szervezet kedden, reagálva a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által kedden közzétett legfrissebb összevetés eredményére.
A nyári termékeknél is tetten érhető a kettős minőség a Földművelésügyi Minisztérium szerint, ezt igazolta a most lezárult, a jellegzetes nyári termékek összehasonlító vizsgálata, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter rendelt el azért, hogy kiderítse: a magyar és a nyugat-európai piacokon azonos márkanév alatt eltérő minőségű élelmiszerlánc-termékeket forgalmaznak-e.
Bár eddig a közönséges vízisikló egyik alfajának tartották, most önálló fajként azonosították a Nagy-Britanniában honos csíkos vízisiklót - számolt be róla a BBC hírportálja.
) - Álcázott járműveket használó tizenkét tagú cigarettacsempész bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhódos térségében, a banda négy tagját előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság - közölte az adóhatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden.
A Jobbik módosítaná a büntető törvénykönyvben a tiltott adatszerzés tényállását annak érdekében, hogy bármely helyiség lehallgatása, átkutatása illegális legyen a használó tudta nélkül - közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus - aki benyújtotta javaslatát az Országgyűlésnek - azt mondta: vitatja a Kúria korábbi érvelését, miszerint csak magánlakásban lehet tiltott adatszerzést elkövetni.
Elpusztult Chantek, a 39 éves orangután, az egyik első emberszabású majom, amelyik megtanulta a jelnyelvet - írta a BBC hírportálja.
Chantek nagyjából kilenc évig lakott egy antropológus házában Tennessee-ben, megtanulta kitakarítani a szobáját, eszközöket készített és használt, valamint megjegyezte a közeli gyorsétterembe vezető utat.
Élete utolsó éveit Atlanta állatkertjében töltötte, ahol szívbetegségét kezelték.
Világosabb irányelvek meghatározására szólította fel Theresa May kormányát kedden a brit legfelsőbb bíróság elnöke az Egyesült Királyság európai uniós tagsága várható megszűnésének jogi vonatkozásaival kapcsolatban.
Lord David Neuberger ezzel kapcsolatban a BBC-nek megjegyezte, a parlamentnek "rendkívül egyértelműen" meg kell fogalmaznia, mi a teendőjük a bíráknak az Európai Unió Bírósága (ECJ) döntéseivel a Brexit után. Amennyiben nem határoznak meg számukra határozott irányelveket, nem lehet majd felelőssé tenni a bírákat a törvénykezésben elkövetett esetleges hibákért.
Csaknem 500 millió forintból újulhat meg és bővülhet a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a kormány határozata értelmében. A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat szerint a kormány egy Robert Capa életművét bemutató állandó kiállítás megvalósítása céljából támogatja a Capa Központ felújítását és bővítését.
A Nagymező utca 8. szám alatt található épület rekonstrukciójára és bővítésére 490,6 millió forintot szán a kormány.
A Green Holidays biztosítója egyelőre kárelőleget fizetett ki, 50,4 százalékot, a bejelentett károk becsült összege 900 millió forint, a biztosítónak 500 millió forintig terjedő felelősségbiztosítása volt - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
Az év második felében tovább erősödik a hazai filmgyártás, jelenleg is több nagy költségvetésű magyar és külföldi produkció készül Magyarországon, a közvetlen filmgyártási költések idén várhatóan meghaladják a 100 milliárd forintot - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
A kedden megjelent kormányhatározat szerint a sikeres filmipart szolgáló közvetett támogatásra 7,7 milliárd forint kiegészítő forrás áll rendelkezésre a Filmalap által kezelt letéti számlán a második negyedévre.
Frank Tibor Amerika-szakértő szerint növekszik a feszültség Észak-Korea és az Egyesült Államok között.A szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta, hogy kontrollálhatatlanná vált Észak-Korea, és ezért növekvő feszültség van az Egyesült Államok és a szövetségesei, valamint Észak-Korea között. Ez pedig most már komoly katonai előkészületeket is generál - tette hozzá.
Mintegy tízezer ember van már a Szigeten. Az idén jubiláló, 25. fesztivál kapuit vasárnap este nyitották meg a beköltöző sátorozók előtt, a kulturális, elsősorban zenei programok szerdán, a mínusz egyedik napon kezdődnek.
"Bár a tavalyi látogatószám-rekordot, a 496 ezret valószínűleg nem döntjük meg, idén is több telt házas napra számítunk. Akár már szerdán, amikor az amerikai énekesnő, Pink a fő fellépő a nagyszínpadon, akkor már a bérletesek 90 százaléka a helyszínen lesz. Naponta több mint száz program közül lehet választani" - mondta Kádár Tamás, a Sziget Kft. cégvezetője a keddi sajtóbejáráson.
Az idén is Hollandiából, Olaszországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Franciaországból érkeznek a legtöbben. A külföldi fesztiválozók közül 12 ezren jönnek Hollandiából, de még Ausztráliából is ezren érkeznek a Szigetre.
A cégvezető elmondta, hogy a Sziget hangpróbáján keddre virradó éjszaka mindent rendben találtak. "A fővárossal kötött megállapodás alapján idén Óbudán, Újpesten és a XIII. kerületben öt helyszínen folyamatosan ellenőrzik a hangerőt telepített mérőállomásokkal. Egy-két hangosabb helyszínre a Szigeten különleges kardiohangosítást telepítettünk, amely lokalizálja a hangot".
A mesterséges intelligenciák és chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.
A mesterséges intelligenciát és nyelvfeldolgozó technológiákat felhasználó Nanorep teljes forgalomban lévő részvénycsomagjáért csaknem 45 millió dollárt fizettek.
- Ősi, 250 millió éves cápaszerű ragadozó halfajt fedeztek fel egy Nevada állam északkeleti részén talált fosszíliában. A tudósok szerint az 1,83 méter hosszú tengeri ragadozó hosszú állkapoccsal és három sornyi tűhegyes foggal rendelkezett.
Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A politológus véleménye szerint az SNS mostani lépésével nem előrehozott választások kikényszerítését célozza.
A Párbeszéd törvénymódosítást nyújt be annak érdekében, hogy a színházak kerüljenek ki a plakáttörvény hatálya alól és továbbra is hirdethessék műsoraikat kedvezményes áron - közölte Barabás Richárd, az ellenzéki párt politikusa hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt. Vona Gábor ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jelezve: élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne.
Az ellenzéki politikus azt is elmondta, hogy a vitának valódi kérdésekről kell szólnia, például a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről és a demenciáról.
A virágkarnevál "kistestvéreként" idén is megrendezik a Galiba gyermekfesztivált Debrecenben - közölték a szervezők a nagyerdei állatkertben hétfőn tartott beharangozó sajtótájékoztatón.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere felidézte: 2012-ben született az ötlet, hogy helyi óvodások, iskolások, tánccsoportok és civil szervezetek gyermekcsoportjai maguk készítette kiskocsival vonulva kóstolhassanak bele a karneváli felvonulásba
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel együttműködésben nagyszabású kiállítás-sorozattal emlékezik a Reformáció 500. évfordulójára. A négy kiállítás olyan alkotásokat mutat be, amelyeket a Biblia ihletett, és amelyek segítségével az élet sorsfordító kérdéseivel szembesülünk.A sorozat harmadik, Kolozsváron megrendezett, augusztus első hetében nyíló tárlata Szalay Lajos grafikusművész újra és újra a Bibliához visszatérő, a lényeget mindig megragadó alkotásait mutatja be.