- Fesztivált alapít Vicenzában Fischer Iván, aki a The Times című brit lapban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közelgő skóciai fellépése alkalmából hétfőn megjelent interjúban arról is beszél, hogy jobban szereti a próbákat az előadásoknál, és vallja, hogy a zenében mindent megtehet az ember, amit egyébként igyekszik kordában tartani magában.
"Gyilkolhatsz. Flörtölhetsz. Gyűlölhetsz. Lehetsz agresszív, lehetsz érzelgős" - fejti ki a zenészeknek adott tanácsairól.
Bevallja, a turnék nincsenek a kedvére. Azt pedig, hogy jobban szereti a próbákat a fellépéseknél, azzal magyarázza, hogy az előadók szeretnek ismételni, ő pedig egy ponton felismerte, hogy inkább az innováció érdekli. "Talán rossz hivatást választottam. Nem vagyok tipikus karmester, de jól van ez így. Talán rendhagyó karmester vagyok" - fogalmaz.
Legyen szó akár Mozart Don Giovanni című művéről - amelyet az Edinburghi Nemzetközi Fesztiválon játszik a zenekar Fischer Iván rendezésében augusztus 9. és 12. között - vagy Mahler III. szimfóniájáról - amely a legutóbbi a lemezfelvételek sorában -, a karmester felrázza a nézőket a The Times szerint. A művész egyébiránt elmondta a lapnak, hogy a Mahler-lemezek sora nem lesz teljes, a VIII. szimfónia kimarad, mert egyes részeit nem érti. Olyan sok érdekes feladat van, miért kellene ragaszkodni ahhoz, hogy teljes legyen a ciklus? - veti fel.
Nem lehet vitatni, hogy az elmúlt évtizedekben megnőtt a hőhullámok gyakorisága - mondta Juhász Árpád geológus a M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Mintegy száz éve állnak rendelkezésekre pontos feljegyzések arról, hogy az adott helyen milyen a hőmérséklet. Korábban mindez azért nem volt elég alap a globális felmelegedés igazolására, mert a Föld felszínének kétharmadát borító tengereken nem volt olyan sűrű mérőhálózat, mint a szárazföldön. Az utóbbi időben azonban teljesen egyértelműen kirajzolódik az adatokból - köztük a hőhullámok gyakoriságából - az a trend, amelyet globális felmelegedésnek is nevezhetünk - mondta Juhász Árpád.
Szerinte ezért végtelenül szomorú, hogy dugába látszik dőlni az amerikai kilépés miatt a párizsi klímaegyezmény. Ha szkeptikus valaki, elég ránézni a mérési adatokra - jegyezte meg.
Amennyiben nem sikerül megállítani, vagy még tovább nő a szén-dioxid kibocsátás mértéke, az évszázad végére hat fokkal is nőhet a Föld átlaghőmérséklete. Ha sikerül megállítani a kibocsátás mértékét, a klíma még úgyis évtizedekig melegedni fog, a folyamat csak nagy késéssel áll meg - hangsúlyozta Juhász Árpád. A geológus kitért arra is: mérési adatok bizonyítják a tengerszint emelkedését, a tengerek savasodását, a korallzátonyok pusztulását.
Júliusban 1,155 milliárd euróval csökkentek a jegybank devizatartalékai, amiben egy tízéves lejáratú 1 milliárd euró értékű kötvény július 4-én esedékes visszafizetése lehetett a meghatározó - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes adataiból. Tavaly október óta nem jegyzett fel az MNB egymilliárd eurónál nagyobb tartalékcsökkenést.
Tóth Ferenc a Világjátékokon aratott sikere után a vitorlázó műrepülők világbajnokságán is aranyérmet nyert.A magyar pilóta sporttörténelmet írt a Torunban rendezett vb-n, ugyanis hetedik világbajnoki címét szerezte meg, egyúttal sorozatban a harmadikat.
"A Wroclawban megrendezett Világjátékok technikailag volt embertpróbáló, a toruni vb viszont mentálisan viselte meg a mezőnyt" - nyilatkozta győzelme után Tóth a Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint.
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.
András, Péter és Fülöp apostolok szülőfaluja, Bétsaida utódvárosa, a római kori Juliász maradványait találhatták meg izraeli régészek a Kinneret, vagyis a Galileai-tenger északi partjainál - jelentette a helyi média hétfőn.
A Mordeháj Aviam régész vezetésével dolgozó kutatók a Jordán folyó deltájának közelében bukkantak az évtizedek óta keresett városra, amely egykor Augustus római császár lányáról, Júliáról kapta a nevét.
Munkabeszüntetésre készülnek a közfinanszírozott fogorvosok, szeptember 4-6-a között csak sürgősségi eseteket látnak el. Az Orbán-kormány a szükséges minimum felét költi fogászati ellátásra, emiatt is egyre több az üres praxis, a magyarok többsége pedig nem képes kifizetni a magán fogorvos szolgáltatásait. Az elmúlt fél évben háromszáz fölé nőtt a betöltetlen fogorvosi állások száma, ebből Budapesten több, mint negyven.
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólította a Belügyminisztériumot (BM), hogy vonja vissza azt a törvénytervezetét, amely lehetővé tenné az állampolgárok "totális ellenőrzését". Niedermüller Péter, az ellenzéki párt társelnöke, EP-képviselője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, parlamenti vitára alkalmatlannak tartják a belügyminiszter személyes adatok kezelését érintő indítványát, amelynek több pontját Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is kritizálta.
A DK politikusa szerint a tervezet semmilyen formában nem felel meg az adatkezelés szükségességre, arányosságra és célhoz kötöttségre vonatkozó alapelveinek.
A vallások együttélésére, a zsidó-keresztény kultúra mindennapi hatékony működésére épül a győri Öt Templom Fesztivál, amely a közelmúltban felkerült az Európai Fesztiválok Szövetsége által kezdeményezett kiemelt listára.
"Az elismeréssel felkerültünk az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) 26-os listájára, és versenyben vagyunk a fődíjért is. A díj elsősorban annak köszönhető, hogy a 12 éves fesztivál központi elemeként Győr-Újvárosban hétszáz méteren belül, egy utcában található öt vallást képviselő öt templom" - mondta az esemény művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
Az elmúlt időszak rekordszámú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn.
Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország egyet nevezhet a 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között hazai moziforgalmazásban bemutatott alkotások közül. Ebben az időszakban mutatták be többek között Herendi Gábor Kincsem című romantikus kalandfilmjét, Mundruczó Kornél legújabb alkotását, a Jupiter holdját, valamint Török Ferenc 1945 című drámáját és Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjét is.
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média. Amint a Digi24 hírtelevízió hétfői híradásában beszámolt róla, hogy a nagy erejű szél számos erdélyi megyében fákat csavart ki, épületek tetőzetét tépte le, és megrongálta a villanyvezetékeket. Az Arad megyei Kisjenőben (Chisineu Cris) a vihar a városnapra felállított sátrakat sodorta el. Bihar megyében fákat és villanyoszlopokat döntött ki a heves szél.
Csányi Sándor "magyar oligarcha" megvásárolná Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalatától, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokortól a Bellye Rt.-t (Belje d.d.), a régió egyik legnagyobb és egyben legrégebbi mezőgazdasági vállalatát, valamint az Aviva klinikát Zágrábban és egy tengerparti nyaralót Medvejában - írta Jutarnji List című horvát napilap hétfőn, értesüléseit a címlapon közölve.
Kizártnak nevezte a brit kormányfő, hogy London kész hozzávetőleg 40 milliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként, fennálló kötelezettségeinek rendezésére. A The Sunday Telegraph című vasárnapi újság névtelenül nyilatkozó kormányforrásokra hivatkozva írt arról, Nagy-Britannia kész - most először számszerűsített - ajánlatot tenni, hogy ezáltal feloldja a tárgyalásokon kialakult patthelyzetet.
Hosszabb távon a Brexit következménye lehet, hogy Észak-Írország egyesül Írországgal - vélekedett Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Észak-Írország - a sziget egyesítését pártoló - katolikus lakosságának alacsonya aránya miatt borítékolható, hogy ezt most nem szavaznák meg egy referendumon. A demográfiai viszonyok változása azonban növelheti a kiválás esélyét, ráadásul Nagy-Britannia kilépése az unióból e téren is új helyzetet teremt - mondta a szakértő.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea "fenyegető veszélyt" jelent - áll a Fehér Ház vasárnap esti közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki.
A közlemény szerint a két elnök megállapította: az Észak-Korea jelentette közvetlen veszély "komoly és növekvő mértékű" nemcsak az Egyesült Államokra és Dél-Koreára, hanem Japánra és az egész világra nézve is.
Trump és Mun a megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy alkalmazza az Észak-Korea ellen hozott valamennyi határozatot, egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget ugyanerre.
Nem esett gól a házigazda Debrecen és a Ferencváros vasárnapi mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így a hazaiak továbbra is nyeretlenek, a vendégek pedig veretlenek a mostani szezonban.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Debreceni VSC-Ferencváros 0-0
Nagyerdei Stadion, 5306 néző, v: Szabó Zs.
sárga lap: Sós (19.), illetve Gorriarán (25.), Koch (77.), Botka (94.), Otigba (a lefújás után)
Jelentős problémái vannak az adatvédelmi hatóság elnökének a nemrég beterjesztett belügyi tárgyú törvénymódosítással, amely szorosabb megfigyelés alá vonná az állampolgárokat. Véleményezte a héten benyújtott belügyi tárgyú salátatörvény tervezetét Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
A Belügyminisztérium által a kormány elé terjeszett tervezet erősen kihat az állampolgárok személyes adataira, azok kezelésére. Központi adattároló szervezetre bíznák például a különféle szervek által készített kép- és hangfelvételeket, azokat egységesen kezelnék, nemzetbiztonsági, bűnüldözési indokra hivatkozva onnan ki is kérhetnék azokat.
Péterfalvi állásfoglalása igen kemény mondatokat tartalmaz.
Fő problémája a tervezettel, hogy az szinte automatizálná a hozzáférést az egyes hatóságok (pl. közútkezelő, közterület-fenntartó, rendőrség) által készített felvételekhez, "az egyenként történő megkeresések mellőzhetők" - írja Péterfalvi a tervezet alapján. Miközben a jogalkotó úgy mutatja be a jogszabályt, hogy az nem hoz lényeges változást az adatvédelemmel kapcsolatos jogi helyzetben, a NAIH elnöke ezt nem így látja.
Jelenleg egyenként kell hasonló adatokért folyamodni, és az egyedi engedélykérelemben dokumentumokkal kell alátámasztani, hogy a kért adat szükséges az adott szervezet törvényben rögzített feladatainak ellátásához. A törvénytervezet szerint azonban ezentúl általános, keretjellegű engedély alapján adnák át az adatokat. Ez pedig nem fogja garantálni az egyes adatfelhasználások dokumentálását. Így az adatfelhasználás utólagos ellenőrzése sokkal nehezebb.
Az adatigénylő szervezetek a tervezet alapján nemcsak utólag igényelhetik a már elkészült kép- és hangfelvételt, hanem folyamatosan, egyidejűleg is megfigyelhetik a központba továbbított felvételeket. Sőt, az általános keretjellegű engedély alapján a jövőben elkészülő felvételekhez is hozzáférést szerezhetnek - írja Péterfalvi
Országszerte egyre többfelé adják ki a riasztásokat a heves zivatar, illetve a felhőszakadás veszélye miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak veszélyjelzése szerint délkeleten több járásra már másodfokú riasztásokat is kiadtak a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt.
- Londonban láthatók Henri Matisse műtermének a francia festő által legnagyobb becsben tartott kellékei, azok a tárgyak, amelyek a művészt több formában is megihlették.
A dízel üzemanyag adóelőnyének eltörlése és a dízelautó-tulajdonosoknak adott egyszeri juttatás meg tudná oldani a dízeles autózás környezeti problémáját Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézete, a CAR igazgatója szerint.