Május 31-ig kell beadniuk az élelmiszerláncban szereplőknek a felügyeletidíj-bevallást - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdai közleményében.
A bevallás alapján megállapított felügyeleti díjat két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2018. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.
Csalás miatt vádat emeltek Keszthelyen egy német férfi és egy svájci nő ellen, akik csaknem két és fél millió forint kárt okoztak egy hévízi fogorvosnak azzal, hogy nem fizették ki a fogászati kezelésüket.
A német férfi és svájci nőismerőse még 2015 januárjában érkezett Hévízre fogászati kezelésre, amelynek idejére egy panzióban szálltak meg. A fogászati beavatkozás másnap megkezdődött, két nappal később pedig az orvos a kontrollvizsgálatot is elvégezte.
Az amerikai Fox News amerikai hírtelevízió kedden közleményben jelentette be, hogy nem volt igaz az egyik riportja, amelyben azt állította a Demokrata Párt gyilkosság áldozatává vált munkatársáról, hogy Hillary Clintonhoz közelállók gyilkolták meg bosszúból.
A televízió vezetősége bocsánatot ugyan nem kért, de a riport szövegét törölte honlapjáról. A május 16-án megjelent történetet "nem vetettük alá a szokásosan szigorú szerkesztői ellenőrzésnek, amelyet egyébként valamennyi riportunknál megkövetelünk" -olvasható a republikánusokhoz közelálló televízió vezetőségének közleményében.
A cannes-i fesztiválon az elmúlt évtizedekben díjat nyert sztárokkal ünnepelte kedd este 70. évfordulóját a világ legrangosabb filmes találkozója, ahol a filmes világ külön megemlékezett az előző napi manchesteri robbantás áldozatairól és sérültjeiről.
"A filmművészet Manchesterrel van, ma este rájuk gondolunk" - mondta megnyitó beszédében Pierre Lescure fesztiválelnök.
A cannes-i fesztiválpalota közel 3 ezer férőhelyes Lumiere termében jelen voltak az elmúlt évek Arany Pálma-díjas alkotásainak rendezői, akiket állva ünnepelt a közönség. Három kétszeres fődíjas rendező jött el: a brit Ken Loach, a dán Bille August és az osztrák Michael Haneke, akinek Happy End című filmje az idei hivatalos versenyprogramba is meghívást kapott, így ő lehet az első rendező, aki háromszor elnyeri az Arany Pálmát.
A jövő évi költségvetésben minden eddiginél többet, 79 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Novák Katalin elmondta: jelenleg majdnem félmillió gyerek étkezik ingyen a bölcsődében naponta négyszer, az óvodában és az iskolában naponta háromszor, továbbá sokan kedvezményesen kapják az ételt.
Csaknem kétmilliárd forint jut a legveszélyeztetettebb, gyermekotthonban élő fiatalok droghasználatának megelőzésére, visszaszorítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Legyen más a szenvedélyed! 2. című projektjének keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) három államtitkára szerdán Budapesten.
Rétvári Bence parlamenti államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, liberális kormányzatokkal szemben ők nem az ártalomcsökkentésben hisznek, hanem a felépülésközpontú megközelítésben, a szermentes életben. Olyan Magyarországot szeretnének, ahol nem jelent veszélyt a fiatalokra a kábítószerek terjedése. Úgy fogalmazott, hogy a tanulást és a munkavállalást is negatívan érintheti a szellemi és a fizikai leépülés.
A Legyen más a szenvedélyed! 2. elindítása minden magyar fiatalnak jó hír, és illeszkedik a kormány drogmegelőzési politikájába - hangsúlyozta Rétvári Bence. Szerinte a legfontosabb azon fiatalok megerősítése, akik nem kerültek be a veszélyt jelentő körbe, és kábítószerek nélkül élnek.
A bíróság a férfit öt évre a járművezetéstől is eltiltotta. Cz. R.-nek a 4 és félmilliós bűnügyi költségből 1,9 millió forintot is ki kell fizetnie, a fennmaradó rész - a 2,4 milliós tolmácsdíjjal - az államot terheli.
A vádirat szerint a férfi 2016. február 27-én a lengyelországi Torunból indult útnak 13 tonna áruval Romániába. Az általa vezetett pótkocsis szerelvényt kollégája egy hasonlóval követte. A második kamion azonban Debrecenben lemaradt, így a vádlott a városból kiérve megállt egy autóbuszöbölben.
- Az amerikai kormánynak "nincs hatásköre vagy szándéka" tárgyalni Magyarországgal a Közép-európai Egyetem (CEU) vagy más magyarországi egyetemek ügyéről - hangsúlyozta a washingtoni külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
A Heather Nauert minisztériumi szóvivő által ismertetett közleményben az Egyesült Államok "ismételten sürgeti" Magyarországot, hogy függessze fel a módosított felsőoktatási törvény végrehajtását, amely "diszkriminatív, súlyos követelményeket" támaszt az egyesült államokbeli akkreditációjú magyarországi intézményekkel szemben, valamint "fenyegeti" az akadémiai szabadságot és függetlenséget.
Törvénymódosítást javasol a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) a rezsicsökkentés közzétételi szabályai miatt, emellett megváltoztatnák többek között a társasházak törvényességi felügyeletét és az ingatlankezelők képzését is.
A LOSZ keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Farkas Tamás, a szervezet elnöke elmondta, hogy a rezsicsökkentésből eredő megtakarítás közzétételi szabályai elavultak, az ingatlankezelők számára többletmunkát és többletköltséget jelent az épületenkénti és költségnemek szerinti rendszeres kimutatás, ráadásul a rezsicsökkentés a társasházi költségeknek legfeljebb 20 százalékát érinti.
Várhatóan mintegy százezer látogatóval zár vasárnap a budapesti Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből Remekművek Budapestről - A reneszánsztól az avantgárdig címmel megrendezett kiállítás a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban.
Az első negyedévben 30 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz képest - derült ki a romániai repülőterek egyesületének kimutatásából.
A január-március közötti időszakban a romániai légikikötők több mint 4 millió utast fogadtak. A repülővel utazók csaknem kétharmada, 2,6 millió utas a bukaresti Otopeni Henri Coanda nemzetközi repülőteret vette igénybe, ami 21 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap kedden.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben.
May, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel az öngyilkos merénylő kilétét.
Egy érzéketlen, széteső nagypolgári francia családról, illetve a családtagoknak a halálhoz való viszonyáról szól Michael Haneke legújabb filmje, a Happy End, amelyet hétfő este mutattak be a 70. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.
A 75 éves osztrák rendező lehet az első filmes, aki harmadszor megkapja az Arany Pálmát, amelyet két előző filmjéért, 2009-ben A fehér szalagért, 2012-ben pedig a Szerelemért, már hazavihetett.
Több mint 430 ezren módosítás nélkül fogadták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) által készített szja-bevallás tervezetet - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden az MTI-t.
Tállai András hozzátette: idén először, a NAV kérés nélkül mintegy 3,8 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége mától hivatalos bevallásnak minősül.
- Orbán Viktor Magyarország modern kori története legnagyobb tudományos beruházásának nevezte a szegedi lézerközpontot az épületkomplexum átadásán kedden. A miniszterelnök azt mondta: a kutatóközpont nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz.
Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész hálózatát hozza létre, hogy az ország ne csak termelési, hanem kutatás-fejlesztési központtá is válhasson - fejtette ki a kormányfő.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, a központ helyén működő laktanyában masírozó szovjet katonák közül kevés gondolta, hogy harminc évvel távozásuk után ezen a földön egy lézerközpont áll, melyben olyan berendezések működnek majd, melynél korszerűbbek jelenleg nincsenek a világon.
A beruházást Magyarország nem ajándékba kapta, megvalósítását azért nyerhette el, mert vállalta, hogy a központ kialakításához szükséges pénzt hajlandó saját költségvetéséből és neki járó uniós forrásokból "kihasítani" - hangsúlyozta.
Ma együtt gyászolunk, holnap pedig együtt harcolunk azok ellen, akik el akarják pusztítani európai életstílusunkat - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden, reagálva a 22 halálos áldozatot követelő előző napi manchesteri robbantásra.
Németország kiáll Nagy-Britannia mellett, és tovább folytatja a küzdelmet a terrorizmus ellen - jelentette ki keddi közleményében Angela Merkel német kancellár.
A kancellár kifejezte részvétét a manchesteri robbantás áldozatainak, sebesültjeinek és a hozzátartozóknak, felfoghatatlannak nevezve, hogy valaki egy "vidám popkoncertet" használjon fel arra, hogy "oly sok embernek elvegye az életét, vagy súlyos sérüléseket okozzon nekik".
) - Árverésre bocsátják Elvis Presley egykori magánrepülőjét, amely harminc évig parkolt egy új-mexikói kifutópályán.
A piros színű 1962-es Lockheed Jetstar kisgépben nincs motor és pilótafülkéje is alapos javításra szorul. A repülő belső dizájnját azonban maga Elvis tervezte: az utasteret piros bársonyülések és szőnyeg teszik kényelmessé. A gép évtizedek óta háborítatlanul áll Roswellben - számolt be róla a The Daily Telegraph című brit lap.
A CIG Pannónia csoport a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint 6,025 milliárd forintos díjbevételt ért el az első negyedévben, 48 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, a vállalatcsoport 2,515 milliárd forintos adózott eredménye messze fölül múlja az egy évvel korábbi 41 millió forintot, és ezzel történetének legjobb negyedévét zárta a cég - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A német gazdaság idei első negyedévi növekedése felülmúlta a negyedévvel és az egy évvel korábbit.
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatként kedden azt közölte, hogy a német hazai össztermék (GDP) szezonális és naptári kiigazítással 0,6 százalékkal nőtt a március végével záródott három hónapban a tavalyi negyedik negyedévi 0,4 százalékos bővülést követően.
Az éves GDP-növekedés 1,7 százalék lett az idei első negyedévben a három hónappal korábbi 1,2 százalékos bővülés után.