Két amerikai szenátor a pénzügyi támogatás esetleges megvonásával fenyegette meg hétfőn Ankarát, ha Törökország nem bünteti meg a washingtoni török nagykövetség biztonsági embereit a múlt héten elkövetett erőszakért.
Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus és Patrick Leahy, vermonti demokrata párti szenátor Törökország washingtoni nagykövetéhez intézett levélben fejtette ki álláspontját.
A manchesteri rendőrség kedd hajnali tájékoztatása szerint legalább tizenkilencen életüket veszették, ötvenen megsérültek a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel történt robbanásban. A rendőrség közölte azt is, hogy terrorcselekményként kezeli a történteket.Hajnalban a terrorelhárító szolgálatok a közelben egy gyanús tárgyat is találtak, amelyet ellenőrzött robbantással megsemmisítettek. Később tudatták: a gyanús tárgy nem robbanószerkezet volt.
A merénylet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén történt, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena bejárati csarnokában, a jegypénztárak közelében.
A koncertről távozó tömegben a robbanás után pánik tört ki. A rendezvényen nagyon sok fiatal, köztük gyerekek is voltak.
A debreceni és a bihardiószegi önkormányzat borászokkal összefogva kezdeményezi a bakator szőlőfajta és a bakator bor hungarikumként történő elismerését - közölte Bihardiószeg polgármestere kedden Debrecenben, a cívisváros polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Mados Attila hozzátette: az a céljuk, hogy borvidékük újra ismert és elismert legyen, ebben komoly szerepet szánnak a térség egykori jelképes bora, a bakator újratelepítésének és termesztésének.
Az Új főnix terv gondoskodó város programja részeként elkészült az első teljesen felújított háziorvosi rendelő Debrecenben - jelentette be a város alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón. Széles Diána elmondta, a 18 millió forintos rekonstrukció teljes költségét az önkormányzat saját forrásból állta.
A most átadott Kassai úti rendelő lehet a város első praxisközösségének központja - tette hozzá. Az alpolgármester közlése szerint az idén további tizenegy háziorvosi rendelőt korszerűsítenek, a munkálatokhoz 800 millió forint pályázati forrást nyertek el.
- A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintra bírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt.
A büntetést a hivatal azzal indokolta, hogy a jogsértés hosszú időszakon keresztül állt fent és a felhasználók széles körének okozott jelentős vagyoni hátrányt.
- A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) mikrobiológusai a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóival együttműködve elsőként írtak le egy új baktériumnemzetséget Romániából - közölte hétfőn honlapján a Sapientia.
A Székelyudvarhely közelében levő cekendi hulladéklerakó csurgalékvizéből származó új baktérium a Caenimicrobium hargitense nevet kapta. A nemzetségre vonatkozó első névben a latin caeni szó a csurgalékvizes reaktor eleveniszapjára utal, ahonnan a baktériumot kitenyésztették, a görög microbium szó a magyar mikroorganizmus szó megfelelője. A hargitense fajnév a baktérium tágabb származási helyére, a Hargita-hegységre utal. Az izolált baktériumtörzs jó szénhidrát-, fehérje- és zsírbontó képességgel rendelkezik, így szerepet játszik a csurgalékvíz tisztításában.
Mokry-Mészáros Dezső autodidakta festőművész eddig feldolgozatlan életművét mutatja az a kiállítás, amely Idegen világ címmel szerda este nyílik Budapesten, a Virág Judit Galériában. Mokry-Mészáros Dezső (1881-1970) 90 művét felvonultató tárlat egy, a magyarországi művészettörténetben páratlan alkotó munkásságáról nyújt átfogó képet.
Magyarországnak három fő területen fogalmazott meg javaslatokat az Európai Bizottság (EB) az uniós tagállamokra vonatkozó, hétfőn közzétett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásaiban.
A brüsszeli testület a 2017-es európai szemeszter tavaszi jelentésében első helyen azt tanácsolta a magyar kormánynak, hogy fiskális politikájában tartsa be a stabilitási és növekedési paktum prevenciós ágának előírásait, kövessen olyan költségvetési irányvonalat, amely "egyszerre erősíti a folyamatban lévő gazdasági fellendülést és fenntartja az államháztartás fenntarthatóságát".
Érvénybe lépett az európai uniós tagországok hatóságait a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben segítő, határokon átívelő európai nyomozási határozat - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
A tájékoztatás szerint az unió új bűnüldözési intézkedése egyszerűsíti és felgyorsítja a határon átnyúló nyomozásokat, például azzal, hogy ha egy tagország igazságügyi hatósága egy másik uniós országban rejtőző terroristák után kutat, felkérheti annak illetékes szerveit, hogy a nevében tanúkat hallgassanak ki vagy házkutatásokat végezzenek.
- Hajdú-Bihar megye települései 50 milliárd forintot használhatnak fel a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) forrásaiból, eddig 30 milliárd forint odaítéléséről született döntés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.Rákossy Balázs a Hajdú-Bihar megyei Top információs nap alkalmából tartott tájékoztatón kiemelte: új szakaszba érkezett az összesen 1300 milliárd forint helyi fejlesztést lehetővé tevő program végrehajtása, a támogatási szerződések aláírását követően már júniusban megkezdődhet a pénz folyósítása
- Nem nyerték el egyöntetűen a sajtó elismerését a 70. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában hétvégén bemutatott könnyedebb hangvételű filmek. Ritkaságnak számít, hogy a hivatalos versenyben vígjátékok is versenyezhetnek a fődíjért, az Arany Pálmáért, ezért is kapnak nagyobb figyelmet a fesztiválközönség részéről.
Vasárnap este két könnyedebb hangvételű alkotást mutattak be, de egyiket sem találták elég meggyőzőnek a kritikusok.
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 221 állítólagos résztvevője állt bíróság elé hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Azzal vádolják őket, hogy részt vettek a török források szerint 248 halálos áldozatot követelő hatalomátvételi kísérletben, tagjai az összeesküvésért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irányította nemzetközi mozgalomnak - amelyet Törökország terrorszervezetnek nyilvánított -, valamint megsértették az alkotmányt. A vádlottak között van 26 tábornok és 12 civil is.
Katalónia azonnal kinyilvánítaná elszakadását Spanyolországtól, ha a spanyol kormány megakadályozza a függetlenségről szóló népszavazás megtartását - közölte hétfőn az El País című baloldali spanyol napilap, hivatkozva egy birtokába került jogszabálytervezetre, amelynek tartalmát azonban cáfolta a katalán kormánypárt.
Az El País összefoglaló cikke szerint az általuk megszerzett, titkos dokumentum rendelkezik egyebek mellett a katalán köztársaság létrehozásáról, ahol egyetlen hivatalos nyelvként a katalánt ismernék el, valamint kitér arra, hogy kik hogyan lehetnek katalán állampolgárok, mi lesz a spanyol állami vagyonnal és az állami tisztviselőkkel, illetve mely spanyol törvények maradnának hatályban.
A jövőben a filmvágók és a vezető hangmesterek, hangmérnökök is szerzőtársnak minősülhetnek, így jogdíj illetné őket a filmek forgalmazása után. Ennek törvényi szabályozását a Magyar Filmakadémia Egyesület döntése is támogatja.
"A Filmakadémia egyetért a vágók és hangmesterek hosszú ideje felvetett szerzői jogigényének jogosságával és minden szakmai és jogi fórumon elősegíti ennek mielőbbi érvényre juttatását. A téma jogalapja a Szerzői Jogi Törvényben megfogalmazott lehetőség" - közölte az egyesület hétfőn.
- Az Európai Unió (EU) és az euróövezet gazdasága rugalmas marad az idén, ám folytatódik a termelékenység lassulása, megmaradnak a gazdasági válság örökségei, beleértve a tartós egyenlőtlenségeket, miközben hatnak rá a külső tényezőkből fakadó bizonytalanságok is - közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter hétfőn közzétett tavaszi jelentésében. A brüsszeli testület szerint a tagállamoknak ki kell használniuk a gazdasági fellendülés által felkínált lehetőséget gazdaságuk alapjainak megerősítésére azáltal, hogy megvalósítják az európai szinten meghatározott legfontosabb gazdasági és társadalmi terveket.
Rekordösszegért, 23,6 millió koronáért (271,4 millió forint) kelt el vasárnap egy prágai árverésen Jindrich Styrsky cseh szürrealista festő A keményseprő és a hóember (Kominík a snehulák) című képe. Az alkotás ezáltal a neves cseh festő Csehországban eladott legdrágább festményévé vált.
A bolgár hatóságok 423 kilogramm heroint találtak egy építőanyagokat szállító kamionban a bolgár-román határ Vidin és Calafat közötti átkelőhelyén - közölte hétfőn a Mediafax román hírügynökség. A Digi24 román hírtelevízió beszámolója szerint ez minden idők legnagyobb kábítószerfogása Bulgáriában
Az Iránból indult szállítmányt a bolgár és román hatóságok közös ellenőrzésén gyanúsnak találták és visszafordították bolgár területre egy alaposabb átvizsgálásra. A 70 százalékos tisztaságú heroin - melynek értékét a bolgár hatóságok 32,5 millió euróra (tízmilliárd forintra) becsülték - az építőanyagok közül került elő mintegy négyszáz zacskóba csomagolva. A szállítmány címzettje egy hollandiai cég volt.
- Végéhez közeledik a miskolci központú Északerdő Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőket ért veszteségek felmérése, az áprilisi havazás és vihar mintegy félmilliárd forint kárt okozott a Bükkben és a Zempléni-hegységben közölte Zay Adorján a cég vezérigazgatója hétfőn.
Az összesítések szerint több mint 100 ezer köbméter fa borult ki a hó és szél miatt, túlnyomórészt bükk, illetve a fenyők és tölgyek is megsínylették a történteket - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: a veszteségek kilencven százaléka a Bükk-, tíz százaléka a Zempléni-hegységet érintette.
- A vártnál kevésbé emelkedett ugyan áprilisban a japán export, de a sorban egymás után az ötödik hónapja tartó éves növekedés a gazdasági aktivitás élénkülésére utal - derül ki a kereskedelmi minisztérium hétfőn közzétett kimutatásából.
Japán exportja az egy évvel korábbihoz képest 7,5 százalékkal, 6329,2 milliárd jenre emelkedett áprilisban, kisebb mértékben a márciusi 12 százalékos éves növekedésnél és az elemzők által áprilisra várt 7,8 százaléknál is.