Archívum

Eredmények megjelenítése 32901-től 32920-ig 69361 találatból.

KSH: májusban ismét nőtt az idegenforgalom

Gazdaság - 2016-07-11

- Májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,2 százalékkal emelkedett, míg a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Így a teljes forgalom 1,0 százalékkal haladta meg a tavaly májusit, az áprilisi 1,6 százalékos csökkenés után - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A beteg saját sejtjeiből növesztett bőrt ültettek át Spanyolországban

Tudomány - 2016-07-11

- Spanyolországban elvégezték a világ első olyan bőrátültetését, amelyhez a beteg saját sejtjeiből növesztettek bőrt.  A páciens - egy 29 éves fiatal nő - testének mintegy 70 százaléka égett meg egy lakástűzben még áprilisban, állapota válságos volt. Az orvosok az épen maradt bőrfelületből két darab négy négyzetcentiméternyit vettek ki, amelyet mintegy három hét alatt növesztettek 5900 négyzetcentiméterré tíz év alatt kifejlesztett, saját különleges eljárásukkal.

MNB: ősszel újra emelkedhetnek a fogyasztói árak

Gazdaság - 2016-07-11

- Ősszel ismételten pozitív tartományba kerülhet a fogyasztói árak éves változása, nyáron viszont továbbra is nulla közelében várható az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

New York befolyásos expolgármestere szerint a Fekete életek számítanak mozgalom rasszista

Külföld - 2016-07-11

- Az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő, Fekete életek számítanak nevű civil mozgalom természeténél fogva rasszista - vélte a CBS amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában Rudy Giuliani, aki New York republikánus polgármestere volt nyolc éven keresztül.

Lemondott a takarékszövetkezeti integrációs szervezet igazgatósága és felügyelőbizottsága

Fontos - 2016-07-08

Július 7-én lemondtak tisztségükről a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai, ezt a szervezet pénteki közgyűlésén jelentették be. Az új tisztségviselőket a július 18-ára összehívott közgyűlésen választják meg, addig a jelenlegi tagok folytatják munkájukat. A tagok elfogadták az integrációs szervezet alapszabályának módosítását - közölte az SZHISZ az MTI-vel.

Szétesése előtt készített felvételt egy messzi galaxishalmazról a Hitomi műhold

Tudomány - 2016-07-08

Mielőtt végleg megsemmisült volna a szerencsétlen sorsú japán Hitomi műhold, sikerült felvételt készítenie egy 250 millió fényévnyire lévő galaxishalmazról - adta hírül a BBC hírportálja.

Wimbledon - Babosék döntősök

Sport - 2016-07-08

Babos Tímea női párosban a kazah Jaroszlava Svedova oldalán döntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokság pénteki játéknapján.  Az ötödik helyen kiemelt magyar, kazah duó - amely a csütörtöki negyeddöntőben a címvédő és első helyen kiemelt Martina Hingis, Sania Mirza svájci, indiai kettőst ejtette ki - 1 óra 13 perc alatt 6:4, 6:2-re győzte le a tizedikként rangsorolt amerikai Raquel Atawo, Abigail Spears párost.

Richter: lezárult a svájci Finox felvásárlása

Befektetés - 2016-07-08

Lezárult a női termékenységgel összefüggő innovatív termékek fejlesztését és értékesítését végző svájci Finox Holding felvásárlása - közölte a cégcsoportot megvevő Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani

Gazdaság - 2016-07-08

A földművelésügyi miniszter szerint a várakozáson és az átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani országosan. A mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza huszonöt százalékát már betakarították, a termésátlag 5,5 tonna hektáronként - ismertette Fazekas Sándor a legfrissebb aratási eredményeket pénteken a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásakor.

Duna House: tovább emelkedtek az ingatlanárak

Gazdaság - 2016-07-08

Az idei első negyedéves stagnálás után folytatódott a 2014-ben elindult ingatlan-áremelkedés a második negyedévben, míg tavaly júniusban 217 ezer forint volt az országos átlagos négyzetméterár, az idén júniusra 250 ezer forintra emelkedett - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló felmérése alapján pénteken.

Nagyobb összefogást sürget az euróövezetben az IMF

Jegyzet - 2016-07-08

- A semleges költségvetési és laza monetáris politikával támogatott belső keresletnek köszönhetően megindult a gazdasági kondíciók javulása az euróövezetben, a növekedést veszélyeztető kockázatok tükrében azonban szorosabb összefogásra és közös gazdaságpolitikai fellépésre van szükség - állapítja meg az IMF éves jelentése az euróövezetről.

A Viktória és Albert Múzeum lett az év múzeuma Nagy-Britanniában

Kultúra - 2016-07-08

 A londoni Viktória és Albert Múzeum lett az év múzeuma Nagy-Britanniában. A világ legbőkezűbben jutalmazott múzeumi díjának elnyerése után az intézmény megígérte, hogy támogatja az ország kisebb múzeumait.

 A győztest a londoni Természettudományi Múzeumban tartott ünnepség keretében jelentette be Katalin hercegnő - írja a BBC online.

MLP: gyalázatos, hogy Vajna Romániába viszi a tévécsatornáit

A Magyar Liberális Párt ügyvivője gyalázatosnak nevezte, hogy Andy Vajna, a TV2 tulajdonosa Romániában jegyezteti be három meglevő és öt tervezett televíziós csatornáját, mert a szomszédos országban a hazainál jóval olcsóbb a műsorszolgáltatási díj.

Külföldi sajtó Magyarországról - Német lap az Európai Unió megítéléséről

Külföld - 2016-07-08

A Die Welt című konzervatív német lap pénteki számában az uniós tagországok lakosságának és politikai elitjének az EU-hoz fűződő viszonyáról közölt elemzést, amelyben Magyarországgal is foglalkozott.

  A kiválási veszély Európa szívében a legerősebb című írásának elején Klaus Geiger kiemelte, hogy "Orbán Viktorból két változat létezik": a magyar kormányfő "egyszer az EU ellensége, másszor a védelmezője".

Közösségi rendészet kezdi meg munkáját Bécsben

Tesztjelleggel, a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében augusztustól közösségi rendészetet indítanak Bécsben - közölte az osztrák közszolgálati rádió (Ö1) pénteken.

Vádat emelt  az ügyészség egy dél-alföldi betöréssorozat miatt

Kékhírek - 2016-07-08

Csaknem negyven, főként idősek sérelmére, 2015 tavaszán-nyarán elkövetett betörés miatt emelt vádat az ügyészség tizenegy ember ellen. Serfőző Katalin  Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, az elkövetőket társtettességben, nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

Halálos áldozatai, sérültjei is vannak a Nepartak tájfunnak Tajvanon

Külföld - 2016-07-08

- Legalább két halottja és 74 sérültje van a Nepartak nevű tájfun pusztításának Tajvan szigetén, háztartások százezrei maradtak áram nélkül, több mint 15 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát - közölte a helyi média pénteken.

  A viharos szél és nyomában az eső elsősorban a délkeleti részen fekvő Tajtung megyében okozott jelentős károkat.

Dallasi erőszak - Letartóztatták a rendőrgyilkosságokkal gyanúsítható két orvlövészt

...kontra - 2016-07-08

A dallasi rendőrség letartóztatta csütörtök éjjel azt a két orvlövészt, akiket az esti békés tüntetésen lelőtt rendőrök meggyilkolásával gyanúsítanak. Bejelentették azt is, hogy tizenegy rendőrt lőttek meg, és közülük négyen haltak meg, három pedig változatlanul válságos állapotban van.

Több rendőr meghalt a dallasi tüntetésen kitört erőszakban

Pro... - 2016-07-08

Három rendőrt agyonlőttek, hetet pedig megsebesítettek lőfegyverrel csütörtök éjszaka a texasi Dallasban, ahol erőszakba torkollott az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetés.

Tömegtüntetések amerikai nagyvárosokban két afroamerikai lelövése miatt, meglőttek két rendőrt

Külföld - 2016-07-08

Több amerikai nagyvárosban tömeges tüntetések kezdődtek csütörtök este amiatt, hogy rendőrök lelőttek két afroamerikait; a dallasi tiltakozás idején meglőttek két rendőrt, állapotuk súlyos - jelentette a helyi média.

 Chicagóban, New Yorkban, a texasi Dallasban, a minnesotai St.Paulban és a louisianai Baton Rouge-ban is tömegtüntetések kezdődtek a rendőri túlkapások miatt.