- Sürgős anyagi támogatást, további rendfenntartókat és az idegenrendészeti hivatal helyi képviselőjének kinevezését kérték a belga partvidék városainak polgármesterei Jan Jambon belügyminisztertől az illegális bevándorlók regisztrálásához, elhelyezéséhez és ügyeik könnyebb intézéséhez - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
A jegybank 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra annak életbiztosítási szerződéskötési gyakorlata miatt.
A jegybank munkatársai által kötött próbaügyletek során a biztosító egyes esetekben az ügyleti döntéshez szükséges dokumentumokat nem adott át, lényegi információkat nem közölt, sőt egy alkalommal a fogyasztói szándéktól eltérő szerződés megkötését szorgalmazta.
- Több folyószakaszon elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében a belvíz miatt van másodfokú készültség - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
- A jobb gazdasági környezet miatt a General Electric (GE) központja ezentúl a connecticuti Fairfield és a New York-i Manhattan helyett a massachusettsi Bostonban lesz - jelentette be Jeffrey Immelt, a GE ügyvezető igazgatója szerdán.
A Sziget és a VOLT fesztivál is díjat nyert a European Festival Awards hollandiai Groningenben tartott gáláján szerda este. A VOLT Fesztivál a közepes méretű rendezvények versenyében lett Európa legjobbja, míg a Sziget a legjobb programkínálat kategóriában lett első.
Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója és Csányi Sándor MLSZ-elnök szerdai közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a cég a társasági nyereségadón (TAO) keresztül 2 milliárd forinttal segíti a magyar labdarúgást, ebből az összegből folytatódhat majd a többi között az utánpótlás és az infrastruktúra fejlesztése. A MOL ezen kívül 285 millió forint szabadon felhasználható támogatást nyújt az MLSZ-nek.
A migrációs válság kezelésére a tavalyi évben meghozott gyors és szükséges intézkedések érvényben maradnak, mivel továbbra is nagy számban érkeznek menekültek Európába, akik nemzetközi védelemre szorulnak - állapította meg az Európai Bizottság a testület szerdai közleménye szerint.
- Elérte a 100 ezres nézőszámot szerdán Nemes Jeles László Saul fia című Golden Globe-díjas és cannes-i nagydíjas filmje a magyar mozikban - mondta Havas Ágnes, a film elkészítését anyagilag és szakmailag is támogató Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerdán.
- A Spiegel Online hírportál a Kölnben és más németországi városokban szilveszter éjjel történt szexuális bűncselekményekkel és rablásokkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szerdán, az Il Sole24Ore című olasz gazdasági napilap pedig a kormány gazdaságpolitikájáról közölt kommentárt.
- Az olasz élvonalban szereplő Palermo labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a Debrecentől távozó Balogh Norbert. Az olasz klub 2,2 millió eurót fizetett a játékosért, aki négy és fél év alatt 2,8 millió eurót keres majd.
A 19 éves csatár a Palermo negyedik új játékosa a téli átigazolási időszakban. Szerződése - amelyet már aláírt - 2020. június 30-ig szól, és a tavaszi idényben a 22-es számú mezben lép majd pályára.
Több német lap szerint az isztambuli öngyilkos merénylet azt mutatja, hogy elérte Németországot a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező dzsihadista szervezet terrorja.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap Terror Isztambulban című szerdai kommentárjában kiemelte, hogy a Kék mecsetnél elkövetett merénylet Törökországot és Németországot célozta, és nagy valószínűséggel az IÁ felelős érte.
Három lakást azonosítottak a rendőrök Belgiumban, amelyeket a tavaly novemberi párizsi támadásokat elkövető öngyilkos merénylők béreltek közvetlenül a terrorakciókat megelőzően. Az egyikben "bombagyár" is működött - adta hírül nyilatkozatában a belga főügyészség szerdán.
- Öt nagy ámbráscet vetődött a holland partokra kedden, szerda hajnalra mind elpusztultak - közölték szakértők.
A tengeri emlősöket kedden, a part közelében vették észre, feltűnt, hogy bajban vannak. A szakértők éjfélig folytatták az erőfeszítéseket, hogy a ceteket visszajuttassák a nyílt vízre, sikertelenül. Amikor befejezték, úgy vélték, ketten már nem élnek, de a többiek is "utolsó lélegzetüket veszik" - tudósított a dutchnews.nl.
Elnökségének utolsó évértékelőjét tartotta Barack Obama, s a beszédben inkább a jövőre koncentrált. Mindazonáltal erőteljesen megvédte kormányzata eddigi belpolitikai és gazdaságpolitikai eredményeit, sőt új javaslattal is előrukkolt, nevezetesen a rákkutatást illetően. Külpolitikáról szólva elsősorban a fenyegető terrorizmusról beszélt, s kérte a Kongresszust, hogy szavazza meg a katonai erő alkalmazását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.
- Egy eddig gyógyíthatatlan daganattípus jobb megismeréséhez vezethetnek azok a kutatások, amelyeket az ELTE Biológiai Fizikai Tanszék, az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kutatói végeztek: a projekt több mint két éve alatt az onkológusokból, sejtbiológusokból és biofizikusokból álló csoport számos új, ígéretes kutatási irányt tárt fel.
A magyar menekültügyi szabályozás és gyakorlat nincs összhangban az európai emberi jogi normákkal, az országban gyakorlatilag senki nem kaphat nemzetközi védelmet - közölte írásos véleményében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.
Nils Muiznieks az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felkérésére harmadik félként avatkozott be két, a menekültek visszafogadásáról szóló dublini rendelet értelmében Ausztriából Magyarországra visszaszállított menedékkérő ügyébe.
Megállapodtak kedden Berlinben a német kormánypártok a szabadságvesztésre ítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok megszigorításáról.
A Fővárosi Törvényszék keddi, nem jogerős végzésével, ideiglenes intézkedésként eltiltotta a Fővárosi Önkormányzatot a kihelyezett utcabútor bontásától - közölte a törvényszék.
A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumában zajló perben - amely a felperes Mahir Cityposter Kft. és az alperes főváros közötti területhasználati szerződés felmondása miatt zajlik - a bíróság korábban elutasított egy hasonló Mahir-kérelmet, a hétfői, bővebb indoklással ellátott kérelemnek azonban helyt adott.